Kinect - a történelem legnagyobb rajtja várható

  • Írta: zoenn
  • 2010. szeptember 29.
  • Érdekesség
Link másolása
A Microsoft megerősítette, hogy példaértékű launchcsal készülnek a Kinect novemberi megjelenésére, elmondásuk szerint a csinnadratta nagyobb lesz, mint a PS3, a Wii, vagy éppen a saját konzoljuk, az Xbox 360 esetében.

A Microsoft Game Studio vezetője, Phil Spencer elmondta az Edge magazinnak, hogy a periféria novemberben érkezik és joggal pályázhat a "legnagyobb konzol launch" címére.

"Olyan befektetéssel készülünk, amelyhez hasonlót még soha nem tettünk új platform elindításakkor. A játékipar történetében ez lesz a legdurvább rajt."

A redmondiak hatalmas portfóliót szeretnének értékesíteni a megjelenéskor, többet, mint bármelyik konzol esetében. Az MS kiskereskedelmi partnerei mindenesetre pozitívan látják a jövőt: a Kinect lehet a karácsonyi szezon legjobban fogyó elektronikai eszköze.

Észak-Amerikában nem kevesebb, mint 7000 bolt készül valamilyen Launch-partyval, amire szükség is van, hiszen az előrendelések számai rendkívül kedvezőek. Éppen ezért még az Xbox 360 2006-os rajtjánál is markánsabb felhajtással és a költségekkel számolnak.

A mozgásérzékelős technológia november 10-én jelenik meg az Egyesül Királyságban és vele együtt Európa többi államában is. S bár az MS nagyon derülátó, a kiskereskedelmi egységek már nem annyira. A Gamestore szerint nem lesz elegendő készletük a megjelenés napján, hiszen az előrendelőkön felül nem tudják minden vásárló igényét fedezni. Elképzelhető lesz, hogy aki 10-én délután érkezik hozzájuk, csak az üres polcokkal nézhet farkasszemet. Reméljük, hogy a vállalat elegendő perifériát gyártatott le és időben kap belőlük mindenki.

12.
12.
Mortician
#11: Meglehet, de én casual játékosokról beszélek. Számukra szvsz nem egy FPS a legvonzóbb, hanem valami egyszerűbb játék, ami elszórakoztat. Nézd meg a Wii legsikeresebb címeit. Nem a COD-ot és társait fogod az első helyen látni.
11.
11.
Starkiller89
#9: "Sokan vannak és nekik igazán érdekes lehet ez a technológia."
Igen ám, de mivel nagy a válaszideje, ezért egy FPS-t lehetetlen lesz vele. Régen mikor be lett jelentve Natal néven, akkor én is azt mondtam h áá nem kell nekem se a wii mote se a move. És most meg ahogy egyre több teszt és infó is kiderül, a Move való azoknak akik télleg rendszeresen játszanak, mert a Kinect eszméletlen lassú. És teljesen igaza van annak aki azt mondja, hogy ennek még nincs itt az ideje.
10.
10.
ZsupiDav
#9: Ebben igazad van! Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a Wii olcsóbb, mint a Microsoft vagy a Sony konzolja. Aki alkalmi játékos, az szerintem nem hajlandó sok pénzt fizetni a konzolért. Az XBOX+Kinect árából már két Wii-t lehetne venni és egy alkalmi játékosnak nem nyújt annyival többet, hogy a drágább megoldást válassza. Szerintem a Sony csinálta jól, hiszen nem szaladtak annyira előre, így meg tudták oldani a komolyabb játékok (pl.: Killzone 3) irányítását is. Nem azt mondom, hogy a Kinect sz*r, csak azt, hogy ennek még nem jött el az ideje (mint pl. annak idején az eyetoy sem volt túl nagy siker)
9.
9.
Mortician
#8: A Wii is nagyrészt az alkalmi játékosok körében népszerű és oda-vissza alázza az MS-t és a Sony-t is eladások terén. Szvsz nem érdemes lebecsülni a casual közönséget. Sokan vannak és nekik igazán érdekes lehet ez a technológia.

#7: Nem hinném, hogy arrogáns kijelentés volt. Egy szóval se mondták, hogy nincs másik mozgásérzékelős cucc. Viszont az tényként kezelhető (sőt, a Sony is alátámasztotta), hogy az MS irdatlan összegeket képes megmozgatni egy terméke reklámozására. Olyan mértékűt, melyre a Sony nem képes. Tényleg ez lehet az eddigi legkomolyabb start.
8.
8.
ZsupiDav
Még jó, hogy egy napra tesznek mindent! Félnek, hogy ha kiderül milyen valójában (kevés játék és azok is csak alkalmi játékosok számára, késés, drága, hamar rá lehet unni, stb.), akkor hamar elterjed és a kutyának se kell majd.
7.
7.
kevinbutler
Én karácsonykor valószínűleg Move-ot veszek ez meg egy elég arrogáns kijelentésnek tűnt nem ez az egyetlen mozgásérzékelős cucc
6.
6.
zsilvolgyi
5.
5.
Exinor
#3: A marketingre költött pénzt tényleg lehetett volna másba fektetni, de a célközönségnek (casual játékosok) így tudják jobban eladni a cuccot.
Én az első véleményekre leszek kíváncsi, vajon a MS-nak is sikerült-e beváltani az ígéreteit.
4.
4.
Top Secret
Kívácsi leszek bukó lesz vagy nem!
3.
3.
hakydakillah
az óriási marketing költség helyett tehették volna picivel olcsóbbá...
1.
1.
daenath
"Olyan befektetéssel készülünk, amelyhez hasonlót még soha nem tettünk új platform elindításakkor. A játékipar történetében ez lesz a legdurvább rajt."
Csak nehogy a legdurvabb pafaraeses legyen nekik :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...