QuakeCon - Carmack beszéd

  • Írta: InGen
  • 2005. augusztus 14.
  • Érdekesség
Link másolása
John Carmack, a legendás Quake, Doom és Wolfenstein játékok atyja az előző évektől eltérően végre élőben is újra ott lehetett a QuakeConon...
Javában zajlik a QuakeCon, ahol természetesen a fénypontot mindig John Carmack mester megnyilatkozásai jelentik. Ezévi beszédében igen sok témát érintett, többek között a next-gen konzolok mellett sem ment el szó nélkül. Fontosnak tartottuk tehát, hogy beszámoljunk Nektek róla, ugyanis az FPS műfaj atyjának, a játékipar egyik legnagyobb előremozdítójának szavai többet mondanak, mint amit mástól valaha is hallhatnánk.

Fejlesztés az XBOX360-ra

A Windows bejövetelével, a driver-modellel a programozóknak API-n keresztül kell kódolniuk a motort. Ez elég magas programozási szinten megy, így habár néhány esetben egyszerűbb programozni, számos fejtörésre is lehetőséget ad: ha a program hibázik lehet találgatni, hogy ez vajon a hardver, a programkód, vagy a driver hibája.

Az Xbox360 esetében a mester elmondása szerint az API réteg egészen vékony, szinte közvetlenül a hardverrel tud beszélgetni a programozó, és meg tudja csinálni pontosan azt amit szeretne. Az eddigi generációk esetében a PS1 volt az, ami a kóderek életét egészen megkönnyítette olyan eszközökkel, melyek jelentősen lenyomták a fejlesztési időt, s ezzel szemben a Sega Dreamcast hiába volt erős, a fejlesztés nagyon nehéz volt rá. A PS2 ilyen szempontból visszalépett egyet: nagyon komplex hardverrel van megáldva a kicsike, melyek megintcsak alacsony szinten kell programozni. Ezután jött az Xbox, ami ugyan nem kínált a programozóknak alacsony szintű hozzáférést, mégis egészen egyszerű volt rá fejleszteni. A következő generáció esetében Carmack szerint nagyon érdekes lesz a harc: az Xbox360 ugyanis nagyon egyszerűen programozható, a Microsoft az eddigi legjobb konzol architektúrát hozta össze, ráadásul jóval előbb jön, mint a Sony üdvöskéje, melyre megint sokkal nehezebb feladat a programozás.

Így végül Carmack az MS konzolja mellett tört lándzsát, ami azért jelenthet valamit.



Egyszálas vs. Többszálas feldolgozás

Carmack elmondása szerint a Cell processzor hiába nagyon erős, mégis csak egy egyszálas feldolgozásra képes központi egység. Ezzel szemben az Xbox360 három szálon képes feldolgozni, ami ugyan jó dolog, de a programozó mester szerint a kóderek még nem érettek meg rá. Habár idővel az olyan nehéz hardverek, mint a PS2, programozását is ki lehet tapasztalni, jelenleg még a programozók nincsenek olyan szinten, hogy megfelelően tudjanak többszálas, párhuzamosan futó kódot írni, ami aztán a megfelelő eredményt is adja vissza. Azonban ha sikerül, akkor remek eredményeket lehet elérni: külön egység számolhatná az AI-t, vagy épp a fizikát.

Nyílt Quake 3 forráskód

Carmack a jövő héttől, egyedülálló módon a GPL licensz alatt bocsájtja ki a Quake3-at, így bárki kezdhet vele amit szeretne. Carmack mindenesetre nagyon örülne, ha a GPL licensz alatt egy igazi játékot látna vissza a boltok polcain -amit én nem is tartok kizártnak, hiszen a Quake 1 motort is sikerült olyan extrákkal megdobniuk a hobbiprogramozóknak, mellyel kis híján ma is megállná a helyét a grafikai megjelenítés.
12.
12.
Ca$h
Miota lattam Carmack-et es a csapatat beszelni a Doom3 extrain azota nagyon szimpatikusnak tartom oket... Arrol nem is beszelve, amiket az uj boxrol mondott... +persze azt az aprosagot se felejtsuk el, hogy szamomra a Doom3 majdnem olyan jatekelemnyt nyujtott, mint a Halo... persze mas a stilus, de a nyalam folyamatosan csorgot mindketto kozben es levegot se surun vettem jatszasuk kozben! :)))
11.
11.
InGen
Hát azért Carmack mégsem egy zenszáció-pénzhajhász köcsög, mint a Fánkface Valve és a szemét társulata... kíváncsi leszek a Sourcet kiadják e valaha, bár ha ilyen ütemben portolják át a CS-t a Sourcera, még 10 évig minimum fejleszteni fogják szóval nincs rá esély :D



De azér mennyire más volt a hozzáállásuk: amikor a Doom 3 béta kikerült Carmack még egy patchet is kidobott hozzá, amikor a HL2 béta kikerült mekkora botrányt kavartak Valveék...



Id + Carmack az isten!
10.
10.
Avium
hat nem a te segitsegeddel Zup az is tuti... de azert jo latni h neha idetolod az arcod ahoz kepest h gyulolsz minket es szakaggyon rank az eg
9.
9.
Myko Alto
Olyan nagyon sok öreg róka nincsen rajtam kivül :D Cash meg Ford Fairlane, oszt csumI! :D
8.
8.
Zup
És mégis a megvalósítását hogy képzelitek?
7.
7.
lewton6
van itt elég "öreg róka". nekik is biztosan van néhány ötlet a tarsojukban...
6.
6.
Myko Alto
A mostani motorok mellett persze hogy kiadja már ingyen, hiszen nem locenszeli senki! :D Arra visoznt jó szerintem, hogy egy baró kis fejlesztést csináljon rajta az ember és felhívja magára a figyelmet! Én komolyan mondom, kéne tolni fejlesztést. Ofkórsz fps lenne, de van pár jó ötlet a zsebemben!
5.
5.
Avium
pfff :D inkabb Doom4-et :P
3.
3.
Avium
irjunk ra egy jo kis gamet :D
2.
2.
fojesz
Plö a CoD! Sza előre... :)
1.
1.
Myko Alto
Ez a Q3 engine téma nagyon jó ötlet, készült rá sok szép játék, szerintem nem lehetetlen írni rá egy jó kis játékot! Hmm...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...