Eredetileg MMO-nak készült a Diablo III

  • Írta: fojesz
  • 2012. június 17.
  • Érdekesség
Eredetileg MMO-nak készült a Diablo harmadik része, ezt a Blizzard egykori fejlesztője árulta el, aki most éppen a Torchlight-szériát hegesztő csapatot igazgatja. Max Schafer koncepcióváltáskor állt odébb néhány munkatárssal, és elmondása szerint nem félti a Torchlight II-t az új Diablótól.

A Runic Games társalapítója, Max Schafer nemcsak a Torchlight kapcsán lehet ismerős, ha emlékszünk, az úriember annak idején a Blizzardnál húzta az igát, és - minő meglepetés - éppen a Diablo-szérián munkálkodott. Schafer az I.Eat.Gamesnek adott interjúban beszélt egy kicsit a múltról és a Diablo III kezdeti terveiről - sajnos nem túl sok konkrétummal.

Képek a Diablo III 2005-ös verziójából

"Mikor a Blizzardnak dolgoztam úgy egy millió évvel ezelőtt, a Diablo III-at csináltuk, és akkor a játék egy MMO volt. A World of Warcraft Diablo-verzióját akartuk elkészíteni. Ezen a koncepción a Blizzard értelemszerűen gyorsan változtatott, mi ekkor hagytuk el a céget és alapítottuk meg a Flagship Studiost, ők pedig új csapatot verbuváltak, mert egy csomó embert elvittünk magunkkal."

Természetesen most, hogy a Diablo III megjelent, a Torchlight II is előkerült, de Schafer állítása szerint nem aggódik, sőt a Diablo boltokba kerüléséből ők is profitáltak: "A Steamen lehet előrendelni, és a Diablo III megjelenésével 40 százalékkal nőtt az elővásárlások száma, ráadásul meg is maradt ez a szint" - mondta Schafer, aki szerint a Blizzard sok újoncot hoz a kategóriának, akik előbb-utóbb a Torchlightról is tudomást szereznek.

A Torchlight II nyáron érkezik, és mindössze 20 dollárért vesztegetik majd, ami máris jó fegyvertény a srácok kezében.

21.
21.
Stranger
#20: Nehogy azt hidd, hogy a free MMO-kat nem patchelik állandóan. Sőt, épp ez az amit mondasz, én ismerek olyan magyar embert aki több tízezret adott ki egy játékra, nagyon nagy a jólét ezeknél a cégeknél. Azt se hidd, hogy az elejétől kezdve fizetni kell. Én többel is játszottam, pl. Rohan online lvl 70-ig, 5 hónapon keresztül. Addig SEMMIVEL sem voltak többek azok akik fizettek is. Vagy ott van a Dragon Nest, nagyon király harcrendszer és ott még nagyobb szinteken sincs előnye a mallereknek. NUFF SAID. A fizetős játékoknak csak marketingjük van amúgy sz@rok.
20.
20.
simon 555
#18: az ingyenes MMO-k is csak félig ingyenesek.
igen valóban játszhatsz velük ingyen,de azt mindenki elfelejti,hogy ha ezekben érvényesülni is akarsz akkor egy idő után meg veheted meg igazi pénzért a cuccokat meg stb.
én inkább fizetek 2 havonta 20 eurot egy minőségi állandóan patchelve lévő folyamatosan bővülő MMO-ért mint,hogy itemekért fizessek,ráadásul nincs is rendesen támogatva a játék.
19.
19.
Quent1n
Hát érdekes nyilatkozat, mindenesetre a D3 már egy átmenet ez látszik. Nagyon a netre van kötve ami szerintem nem lenne akkora baj, ha a Single módja végigtolható lenne netkapcsolat nélkül. Ez nekem nem szimpi de természetesen embere válogatja. :) Engem inkább zavar a kiugróan magas ár 13-15 ezer forint közt kapható ami túlságosan Activision-ös sajna. Eladni nehézkes ugye.

Ár/érték arányban a Torchlight 2 biztos jobb lesz de a Diablo az Diablo, bár továbbra is tartom, hogy ebben a kitalált világban sokkal több lenne mint amennyit kihoznak belőle. Én pl. el tudnék képzelni egy Skyrim szerü játékot is :)
18.
18.
Stranger
#16: Létezik ingyenes MMO is... ja hogy ez a Blizzard. nvm
17.
17.
rics92
#3: Ami természetesen megoldható lett volna állandó netkapcsolat nélkül is.
16.
16.
rics92
#4: Vajon mivel is lett volna másabb, hát így nem is tudom... Blizzardból/Activisonből kiindulva pengethettél volna 60 naponta minimum 7k-át.
14.
14.
Torchlight első része ott figyel a polcomon, a kettőt pedig premierkor be fogom szerezni. Nagyon kellemes időtöltés volt az első rész és egy csomó olyan apró idegesítő dolgot kihagytak, javítottak amit utáltam a Diablókban. Mivel nem multizok és nem is akarok, csak a singlét simán végigtolni így nekem nagyon is megérte. A második pedig a béta alapján még sokkal szimpatikusabb. Ennyit meg feltétlenül megér a cucc ! Én köszönöm és nagyon örülök neki, hogy jön !
13.
13.
#6: de a monknál van az a healing cucc, ami az egész csapatot gyógyítja :3 és összességében nagyon jól lehet úgy játszani, hogy segíted a csapatot. én a demon hunterben imádom, hogy olyan mobil: beszaltózom a mobok közé, pár caltrop (-> ensnare), kiszaltózom, és lövöm őket messziről, amíg a közelharci karakterek verik őket.
12.
12.
Trapyd
#11: Az ilyen viccesnek beállított, gyökér beszólások amik, szart se érnek. :)
11.
11.
Gamer
Hát én nem vágom mi ez a diablo mánia, haverom beleesett rendesen kipróbáltam nála és arra jutottam, hogy max akkor adok ki játékért 15rugót ha majd meggypirosra veri a fa....kam játék közben, addig szart se ér :)
10.
10.
adriano28
9.
9.
Necreon
#8: 4*5 elnézést, numpadon könnyű elnyomni :).
8.
8.
Necreon
#6: *Hó végén / köv. hó elején jön egy teljes Armory rendszer.

*A StarCraft II Arcade bétában megcsinálták mindazt amit a leírtak alapján elvársz a chat-től, 99% hogy átültetik Diablo alá is.

*A PvP patch-el együtt vagy valamivel utána (nem tisztázott még) jön a klán rendszer.

* A matchmaking arra való hogy random emberekkel játssz. Játszhatsz egyedül, játszhatsz egyedül open game-ben hogy bárki csatlakozhasson rád, játszhatsz haverokkal akik bármikor csatlakozhatnák rád, sőt még ezt is meg tudod tiltani, lehet party-t csinálni játék előtt és kilépéskor is megmarad. Nem értem mi kell még.

* Ez most vicc, ugye? Nem játszottál még Monkkal? 4(*9 a rúnák miatt) különféle aurája van, nem beszélve a barbár shout-járól vagy a WD területi buffjairól. A kismillió beépített rune effektet nem is említem, ami hatással van a társaidra, csak nem player buff, hanem mob debuff formájában. Hirtelen nem is tudom melyik skilleket mondjam amelyik növeli a társaid sebzését egy adott célponton / több célponton, vagy gyógyítja a társaid ha azt a mobot ütik. TELE van vele a játék csak tudni kell hol keresd.
7.
7.
Trapyd
#6: "NEM VAGY HATÁSSAL A CSAPATTÁRSAIDRA!"
Nézz körül kicsit jobban, mert ez bőven nem így van és nem is értem, hogy ezzel még nem találkoztál vagy inkább nem vetted észre.
A játékosokon nem tudom pontosan kiket értesz, de a barátaidnak van profilja és mivel ők is játékosok...
A játékban egyébként rengeteg a bug és a hiányosság, de biztos dolgoznak rajta.
6.
6.
Dr_Durden
#5 Teljesen egyetértek veled, a Diablo III egy single player játék online Ah-val. A diablo 2 tulajdonképpen mmo-volt, és ezért nem is nagyon lepett meg hogy a d3 csak online játszható lesz, hisz mindenki úgy is tudta h a battle-neten van az igazi móka. De ehhez képest a d3ban semmilyen online funkció nincs: Az 1 dolog hogy csak 4 en lehetünk már egy match-ben(8volt a d2-ben) és ráadásul valami hülye matchmaking-en keresztül dobja össze a játékosokat, de ami megbocsájthatatlan és menthetetlen az az hogy: NEM VAGY HATÁSSAL A CSAPATTÁRSAIDRA! nincsenek aurák, átkok, buffok. És ráadásul a sociális funkciók sincsenek: nincs chat hub, nincsenek klánok, nincsenek profiljaik a játékosoknak. Mostmár számomra is világos hogy az "online only" kizárólag gazdasági döntés volt, semmi köze a játékmachanikához.
5.
5.
Necreon
#2: Egy singleplayer játék online AH-val. Biztos igazuk van és MMO :D.
4.
4.
Stranger
#1: Miért mivel másabb egy MMO? Jó, biztos lettek volna változások de kb. ugyan ez csak mások is játszanak melletted.
3.
3.
Necreon
#1: Miért? Pénzed az AH-ból van, cuccaid az AH-ból vannak. Mi kell egy AH-hoz? Internet.
2.
2.
Teuton
Sok külföldi oldalon meg amellett kardoskodtak a kommentelők hogy ez már igenis MMO.
Úgy tűnik mégiscsak tévedtek. A baj az, hogy ez jottányit se változtat a dolgokon: a D3 egy MMO-két viselkedő "valami".

A Torchlight 2-től meg nem várok semmit, gyakorlatilag az első se volt más mint egy rajzfilmesített Diablo2. Nem is volt nehéz ráunnom és törölnöm.
1.
1.
rics92
Jobb is, hogy nem lettünk gazdagabbak még 1 MMO-val, bár az állandó netkapcsolat ígyis cinkes.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...