Csak 2015 elején jön a Broken Age: Act II

  • Írta: zoenn
  • 2014. december 1.
  • Csúszás
Link másolása
Noha a Broken Age: Act II-t eredetileg az év végére ígérte a Double Fine, a fejlesztők most megerősítették, hogy csak 2015 elején érkezik a kalandjáték második, befejező epizódja. Cserébe egy polírozott, hibamentes alkotást kapunk.

Már október közepén sejtettük, hogy Tim Schafer csapata nem készül el időben a Broken Age: Act II-vel, hiszen a végleges forgatókönyv csak az utolsó pillanatban készült el, s akkor még a szinkron és egyéb munkálatok is hátravoltak. Greg Rice, a játék producere a hivatalos fórumon azt írta, hogy a második epizód biztosan nem készül el az év végéig, így a finálé csak a következő év elején jelenhet meg.

Rice elmondása szerint a játék "remekül néz ki" és a csapat azon dolgozik, hogy mindent teljesíteni tudjanak, amit elterveztek. A tesztelés rámutatott arra, hogy nagyjából 8-12 óra alatt játszható végig az Act II, amely lényegesebb hosszabb lesz, mint az idén januárban megjelent első epizód.

A múlt héten a Double Fine felől gyászhírek érkeztek: az egyik be nem jelentett projektjüket a kiadó törölte, ezért 12 dolgozójuktól váltak meg. Köszi, Kupai97!

2.
2.
coderman
#1: Jol beszelsz, ez a Kickstarter egy vicc. A Dreamfall is vicc kategoria, hogy nehany oras reszenkent adagoljak.
1.
1.
Gorrister
Erre csak azt tudom mondani, hogy a jó büdös qrva anyjukat!
Hova a f@szomba rakták azt a rengeteg pénzt???
Még 2012 elején rekordot döntöttek és 400.000 dollár helyett bezsebeltek 3.336.71 dollárt. Összehasonlításként mondom, hogy fél évvel később 2012 szeptemberében a szintén 400.000 dollárra pályázó Revolution 771.560 pénzt kalapozott össze. Azóta az új Broken Sword rég kijött és ha nem is lett hibátlan de egy nagyon is korrekt kalandjáték lett, rengeteg interakciós lehetőséggel (a játékban szinte mindent megnézhetünk, megtapizhatunk, kombinálhatunk és rengeteg a játékmenetének szempontjából teljesen haszontalan de amúgy roppant vicces dolgot megtehetünk benne).
Ehhez képest a Double Fine a milliós költségvetésből csupán egy nyúlfarknyi epizódot volt képes összehozni amiben az interakció abban merül ki, hogy csak arra kattinthatunk amire muszáj és semmivel nem lehet többféle dolgot csinálni, mindennel csak az az egy adott művelet végződik el automatikusan amit a készítők kitaláltak. Azt ígérték, hogy visszahozzák és kicsit meg is reformálják a klasszikus kalandjátékokat. De egyrészt semmi új dolgot nem hoztak a játékmenetbe másrészt a régit sem hozták vissza. Kaptunk egy teljesen minimalista kalandot ami játékmenet tekintetében egy zs-kategóriás rajongok által összedobott valaminek felel meg. A történet meg a karakterek egész jók de ez édes kevés.
Erre föl nyáron kiderül, hogy azért adták ki az első részt mert kell a bevétel ugyanis elfogyott a pénz. Kérdem én hogy hova?
Az a helyzet hogy Schaffer bácsi kapott egy valag pénzt egy játékra de ő inkább nem arra az adott projektre költötte amire kapta hanem beletette az egészet a nagy Double Fine közösbe és több dolognak is nekiálltak párhuzamosan.
Értem én hogy azóta kihoztak egy aranyos kis Costume Quest folytatást ami kutyát nem érdekel, de b@sszák meg a qurva anyjukat, nem erre kapták meg az emberek pénzét.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...