Komoly problémákkal küszködik az Anthem

  • Írta: sirdani
  • 2019. március 5.
  • Hír
Noha a játéktól sem a kritikusok, sem pedig játékosok nem voltak maradéktalanul elragadtatva, összességében el lehetett vele lenni, működött a dolog. Legalábbis eddig. Úgy látszik, sokaknál durva hibák merülnek fel PS4-en.

Az Anthem rajtjáról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy minden flottul ment volna. A játék VIP-demójának optimalizációja eléggé borzalmasra sikerült, és a szerverek is viszonylag gyorsan megadták magukat, amiért az BioWare később még hivatalosan is elnézést kért. A problémák azonban a rajt után sem múltak el, a quickplay mód sokak számára elrontotta a játék történetét, és a 2017-es gameplay felvételekhez képest a látvány sem lett annyira szemet gyönyörködtető.

A hétvége során azonban újabb problémákra derült fény, ugyanis egyre több hír kezdett el terjengeni a Twitteren és az Anthem subredditjében a játék PlayStation 4-es összeomlásairól, melyekről mostanra már kiderült, hogy tényleg nem légből kapott panaszok voltak. Egyre általánosabban fordult elő a jelenség, hogy a játék mellett a komplett konzol is lefagyott, a felhasználók pedig kénytelenek voltak áramtalanítani az eszközt, hogy újból be lehessen egyáltalán kapcsolni.

A mai napon az EA egy hivatalos tweetben elismerte a problémát, melynek kijavításán ígéretük szerint már el is kezdtek dolgozni, illetve arra kérték az érintett felhasználókat, hogy osszák meg velük a crash data reportot a hatékonyabb munka érdekében.

Az esetet egyébként csak tovább súlyosbítja az, hogy sokan arról számoltak be, hogy a játék összeomlása után bármivel is próbálkoztak, képtelenek voltak újra bekapcsolni a konzoljukat. A Sony egyelőre nem adott ki hivatalos tájékoztatást a jelenség kapcsán, de a korábban említett subredditen többen is úgy vélték, hogy az Anthem a PlayStation 4 bizonyos alkatrészeit túlmelegítheti, így a rendszer biztonsági okok miatt állítja le magát teljes mértékben.

Idővel azonban kiderült, hogy a konzolba épített merevlemez áramellátásának folyamatos ki-be kapcsolgatása komoly probléma lehet a gép számára, így mostanra már több Reddit-posztban is azt javasolják, hogy amíg az EA nem orvosolja hivatalosan az összes problémát, addig a PlayStation 4-ünk biztonsága érdekében függesszük fel a játékot az Anthemmel.

A technikai problémák kapcsán meglehetősen sokan próbálták meg visszatéríteni a játék árát, eltérő sikerrel. Egyes beszámolók szerint volt, akinek a Sony munkatársai kérdés nélkül visszautalták az eredeti vételárat, ám akadtak olyanok is, akiknek a kérelmét elutasították, és helyette azt a tanácsot kapták, hogy várjanak még egy pár hetet a játékkal.

Amíg a Sony oldaláról nem érkezik hivatalos álláspont, és az EA sem jelzi, hogy sikerült kijavítaniuk a problémát, addig egyébként tényleg nem érdemes erőltetni a játékot; akármi legyen is a háttérben, az áramellátás folyamatos megszakítása és az alkatrészek túlmelegedése garantáltan nem tesz jót egyetlen PlayStation 4-nek sem. A platform visszatérítési lehetőségeiről egyébként az alábbi linken találhattok további információkat.

29.
Ultimate
#12: Igen. 1080p low-mediumon. Nagyjából. Megéri oda butítani a grafikát egy 2080ti mellett hogy meglegyen a 120+fps, még csak nem is fixen...Grat hozzá.
28.
Ooorky
#20: Ő volt az, Mass Effect 3 után családi okokra hivatkozva (gondolom szülők mert férfi/nő ehhez nem nyúl) lelépet. Dragon Age 2 fűződik még a nevéhez.
http://i.imgur.com/78scv.jpg


Anthemben a fegyverek sebzésével is gond van, valójában nem annyit sebeznek amennyi a képernyőn villog:
http://i.4cdn.org/v/1551902508363.png
27.
VerIstvan
"Komoly problémákkal küszködik az Anthem"
Egy Ea játék?
Na ne má'.
Ez csak valami álhír lehet..
26.
Arcadian91
#12: Gratulálunk, mostmár mindenki tudja, hogy van egy providentből finanszírozott rtx 2080 ti-d a lakókocsidban. Gyanítom elfelejtetted leírni az i9 Xtreme procit, meg az ROG Extreme alaplapot, legközelebb ne felejtsd el!
25.
Őrnagy
24.
JohnSpartan
Amugy anno a GTA 5 is csinált nekem ilyen problémát... semmit nem tudtam csinálni a géppel csak kihúzni a konektorból...
23.
Grabowsky30+
Ez minden bizonnyal egy titkos összeesküvés a Microsoft és az EA között, hogy együtt pusztítsák el a Sony féltett kincsét a PS4-et! Ez az első lépés a konzol hideg háború felé! :D :D
22.
logic5
#12: De te menő vagy :D Baromállat
21.
Aanash
#8: Igen mostmár kapják a kritikát rendesen, de akkoriban mikor bejott mekkorát kaszáltak.
A csapból is a Destiny folyt.
Aztán lehet az a műfaj fog a legnagyobbat bukni.
20.
bitbandita
#18: Ez igaz is meg nem is. Nem igaz, mert rengeteg tehetséges ember dolgozik ott most is, és igaz, mert a kulcspozíciókban tényleg alkalmatlanok ülnek, rossz koncepciókat erőltetnek, rossz döntéseket hoznak. A Biowarenél igazából már a Mass Effect 3-nál elkezdődött ez a lejtmenet, és az akkori probléma mutatja meg, hogy mi is a baj. Nevet sajnos nem tudok mondani mert már nem emlékszem, de a lényeg annyi, hogy egy olyan hölgyet tettek meg egy nagyon érzékeny, felelős pozícióba (valamilyen főbb projektvezetői státusz, tehát nem a sztori, grafika, hang, animátor etc. részlegek vezetője volt, hanem e fölött, akik kezében összefutnak a szálak), aki pl magát a játékot (értsd: az átvezető filmek közti szakaszok, amikor a karaktered irányítod, lősz, felfedezel, stb) egy felesleges rossznak tartotta, és belenyúlt a sztoriba is, a saját elgondolásait erőltetve (kevesebb sci-fi, több románc), bunkó, prosztó paraszt volt az alárendeltjeivel, ilyesmik. Emlékszem elég nagy fölháborodás lett belőle, amikor ha jól emlékszem egy biowarees dolgozó borította a bilit, amikor beszámolt a hölgy tevékenységéről, miután a ME3 vége sokaknál kiverte a biztosítékot.
Szóval egyrészt rengeteg tehetség van ott, a sztori megírásához legtöbbször külön alkalmaznak írókat, a baj ott van, hogy kulcspozícióba odaültetnek (ki tudja, hogy ki, és miért döntött így, az is megérne egy misét) ilyen arcokat, akiknek lehet, hogy baromi illusztris a projektvezetői "portfóliójuk", csak vagy a szívük hiányzik, vagy totál rossz elképzelésük van a játékról, ami főleg egy bejáratott címnél (vagy az Anthemhez hasonló új, de előre az egekig hypeolt, mesterségesen fölkorbácsolt-) fanatikus rajongói igényekkel a másik oldalon elég magasan van az a léc. És ehhez még tedd hozzá az EA, mint tulajdonos mérhetetlenül mohó kapzsiságát.
19.
GAMEROD
#18: Sajnos ez így van. Nincs ezeknek már érzékük ahhoz hogy visszahozzák az eredeti ME 1-2 hangulatot és játékmenetet. Sőt annyira elrontották hogy már azokat sincs nagyon kedvem újra elővenni.
18.
Nyarlako
#17: Azok akik azt csinálták már régen leléptek, ezek nem tudnak már semmit akik most Bioware név alatt mennek.
17.
GAMEROD
Inkább vegyenek egy nagy levegőt aztán nyomjanak egy delete gombot aztán kezdjenek bele egy normális Mass Effectbe. Dedó, szar hülye játék.
15.
t0mchee
#12: lemaradt a "/s" a végéről :D
14.
Sünkutya
Én azt tudtam hogy ez az Anthem egy bukó lesz, de hogy haza vágja a konzolt azért az durva.
13.
Ooorky
#12: Oké csövesbánat.
12.
Pacsirta
A játék jó! Élvezetes látványos. Nekem hozza amit vártam. Hülye lennék 30 fps-es konzolon tolni, rtx 2080 ti-vel fix 120+ fps megvan. Kva jó a gém! Grat hozzá a fejlesztőknek!
10.
Ooorky
#7: Na igen, nekem pl. fogalmam sincs ki kicsoda, kit és miért Warframe-ben, átugortam az összes átvezetőt :D
9.
Stranger
Most valahogy a platform kimaradt a címből.
8.
zoli12i
#6: Annyira nincs jól az kitalálva. Kapják a kritikát rendesen és nem is fogy jól. Alapjátékot nemrégiben ingyen osztogaták.
Kiadójuk meg megvált tőlük.
7.
delphijos
#6: Nagyon történet se kell, és még az is belefér hogy f2p a játék. Ha ha van valami aspektusa ami miatt felkapják a népek megvan az aranytojást tojó tyúk.
6.
Aanash
Amúgy jól kitalálta ezt akkoriban a Bungie.
Csináltak egy jó sztorin (kinek mi az) nyugvó jó gunplay-el ellátott játékot, amit szétszedtek, majd dlc-k formájában többszörös áron eladtak/eladnak.
Nem kell új részen gondolkozni, már megvan csak jól kell adagolni és szép vastag lesz a buksza.
A recept működik és közben lehet kitalálni mindenféle minimális történeteket hozzá, amik újabb dlc-k= több pénz.
Csak emelni kell az elérhető szintet és ott a motiváció.
Persze az sem véletlen hogy az előző dlc-k nélkül nem megy az új.
Akárhonnan nézem igazi aranytojás üzem, amit követni fognak a Divison és az Anthem után még más fejlesztők és kiadók is.
5.
Ooorky
#1: Hat év marketing duma, abból minimum 3 évig egy pár fős csapat agyalgatott és rajzolgatott, hogy mit és hogyan szeretnének...

A tesztelés hiányát és erőltetett tempóban végzett fejlesztést tökéletes mutatja, hogy egy ilyen hiba kijuthatott a vásárlók elé.
Mondjuk a Tesla-kban is égtek el élve emberek szoftverhiba miatt, úgyhogy sajnos egyre inkább ez lesz a gyakorlat az élet minden területén.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...