Overwatch 2 - képek az új karakterről, újabb részleteket kaptunk a Battle Pass-rendszerről
- Írta: RangerFox
- 2022. szeptember 9.
Mint tudjuk, az Overwatch 2 teljesen leváltja majd az első részt. Ennek velejárója, hogy az eddig elért eredményünket tovább vihetjük majd a második részbe, valamint az első rész összes játszható karaktere elérhető lesz az új részben is. Természetesen a Blizzard nem hagyja majd a játékosokat új tartalom nélkül, például most kiszivárgott a legújabb hős neve, aki nem más, mint Kiriko. A támogató karakterről alább nézhettek meg pár vízjeles képet:
Az új hős mellé érkezett egy kis információ a játék Battle Pass-rendszeréhez is. Jon Spector közösségi menedzser szerint az Overwatch 2 új hősei szezonbérleten történő előrehaladáshoz lesznek kötve, vagyis az első résszel ellentétben itt nem fognak egyből elérhetővé válni a játékosok számára. Az Overwatch 2 október 4-én startol PC-n, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, illetve Nintendo Switchen is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.