A Nintendo offline állapotba helyezi a a Mario Kart 8 és a Splatoon Wii U játékokat

Link másolása
Bár a Wii U konzolok ma már igencsak vén darabnak számítanak, mégis érdekes lehet, hogy egy biztonsági probléma miatt offline állapotba helyezik a rajtuk futó Mario Kart 8 és a Splatoon játékokat.

A Nintendo bejelentette, hogy a Wii U konzolokon offline állapotba helyezik a Mario Kart 8 és a Splatoon videójátékokat. A Nintendo Switch elődjének ugyan már bealkonyodott, a fejlesztőket mégis érdekli a játékosok biztonsága, ugyanis adatvédelmi okokból zárolják az online opciókat. A bejelentésben úgy fogalmazott a cég, hogy "sürgős karbantartás" miatt lesznek elérhetetlenek a Nintendo nagy kedvencei. Egyelőre nincs arról információ, hogy mikor kerülnek vissza a dolgok a normális kerékvágásba. 

Akik még a mai napig játszanak a konzolokkal, rajtuk is az emlegetett játékokkal, igencsak szomorúak lehetnek az online funkciók elvesztése miatt. A Mario Kart 8 közel 8,5 millió eladott példányával a Wii U egyik legnagyobb számban eladott játéka, az eredeti Splatoonból pedig majdnem 5 millió fogyott el ugyan erre az eszközre. 

A Wii U már lassan valóban nyugdíjba vonulhat: a Nintendo hamarosan bezárja a Wii U és 3DS eShopokat. Március 27. után a rendszerek tulajdonosai nem tudnak majd vásárolni a digitális áruházakban. Milyen sajnálatos, hogy ez a probléma hetekkel a nagy bezárás előtt jelentkezett!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...