A Call of Duty fejlesztői a PC-s kalózkodásról

  • Írta: fojesz
  • 2008. január 16.
  • Érdekesség
Link másolása
A PC-s Call of Duty-kat fejlesztő Infinity Ward is elmondta véleményét a kalózkodásról: "csoda, hogy vannak olyanok még, akik számítógépre fejlesztenek."
A PC-s Call of Duty-kat fejlesztő Infinity Ward is elmondta véleményét a kalózkodásról: "csoda, hogy vannak olyanok még, akik számítógépre fejlesztenek."



Szomorú tény, hogy a jelenlegi játékos platformok között a másolt játékok leginkább a PC-n vannak elterjedve. Rengetegen okolják az újgenerációs konzolokat a számítógépes piac hanyatlásáért, azt már kevesebben veszik észre, hogy minderről a kalózkodás, a másolt lemezekkel történő játék tehet.

"Múlt héten örömmel konstatáltuk, hogy milyen sokan játszanak online a Call of Duty negyedik részével PC-n - annak viszont már nem örültünk, hogy rengeteg játékos tört lemezzel játszik. Egyszerűen felháborító, hogy mennyien képesek ellopni így egy játékot csak azért, mert az interneten keresztül teszik, ilyen módon pedig biztonságban érzik magukat, miután fizikai értelemben nem követtek el semmit" - nyilatkozta az Infinity Ward szóvivője.
97.
97.
szab92
Szopja le magát az összes aki ugy fel van háborodva csak mert letöltjük a játékot inkább megveszitek 10000ft-ért akkor ahhoz csak grat
96.
96.
Levi88
Épp a napokban olvastam,hogy a fejlesztőcsapat 2,5 milliárd$ bevétellel számolhat ugyhogy kussoljanak sztem ha a kalózkodásról van szó!Ha ezt az összeget 10felé osztjuk még ugyis sok!A másik ha ennyire felvannak háborodva azon,hogy a PC változatokat mindíg úgy "lopják" a torrentes meg hasonló oldalakról akkor ennyi erővel mértnem háborodnak fel azon is,hogy a korhatár ellenére(nemtom h 18 vagy 16 a Cod4 korhatára)legalább 70-80%-a a gamereknek ezalatt a limit alatt van!Ebből is látszik,hogy a profit mindenek előtt!Ezenkívül nemcsak alacsonyabb árak lennének elvárhatóak(új pcgame esetén kb.3000-8000Ft között)hanem sokkal minősigibb és hosszabb játékmenetre illetve nemcsak multyplayer orientált játékokra.Nekem ez a véleményem de sztem nemcsak nekem!

Na üdv
95.
95.
Watto1991
Gyurka az fix h általános iskolás vagy a kommentjeid alapján. Nem is tudsz rendesen fogalmazni, mindig szóismétlések, no comment
94.
94.
t.roli
te vinyóról nézed. Én viszont tv-n jha lehet, mer teleget űlök így is gépelött, a tv nél kénylemesbb filmezni
92.
92.
szmorepapa
Szerintem gyurka egyszerubb lenne ha csak anyit irnál mindig hogy éljen a számitogép! Mivel mindenki tudja hogy nem értesz a dologhoz. A ps3 al isd tudsz mindent csinálni amit a számitogéppel. A bluray pedig le fogja váltani a dvdt ugy mint a vhst a dvd akár akarjuk akár nem ezt nem mi fogjuk el dönteni ezt már mások el döntötték :D
91.
91.
szmorepapa
Kedves tudatlanok ha egy kicsit utánna olvasnátok rá jönnétek hogy egész egyszeruen nem lehet olyan gépet ossze rakni mint a ps 3 egész egyszeruen nincs is 8 magos proci számitogépre egy bluray olvaso kb 100 ezer a videokártya nem lesz még vagy 2 évig pc ben kaphato. Állitsátok már full hd re a felbontást és kiváncsi lennék hogy menne e szaggatás nélkul max ra tolva mindent :D dehogy menne el mondom nektek elöre.



A Microsoft mert nagyot álmodni és nagyot mondani. Némileg szokatlan módon nem a központi processzor teljesítményét adta meg, hanem a grafikus chipével kombináltat. Az így született 1 teraflopsos adat (ezer milliárd matematikai művelet másodpercenként) minden bizonnyal az IBM, a Toshiba és a Sony által közösen kifejlesztett Cell processzor negyed teraflopsos teljesítményére lett volna PR-válasz. A Microsoft ezzel azonban feldobta a magas labdát, ugyanis a PlayStation 3 hasonlóan kombinált mutatója még mindig kétszer magasabb, számszerűleg 2,18 teraflops, köszönhetően annak, hogy ebből csak az NVIDIA által szállított grafikus chip jegyez 1,8-at -- valószínűleg erre a Microsoft hírszerzése sem számított.



Pedig a PlayStation 3-ba kerülő Cell a korábbi várakozásoknál lényegesen gyengébbre sikeredett: a várt 4,6 és a demózott 4 GHz-es órajel helyett mindössze 3,2 GHz-en ketyeg. Felépítése megegyezik a korábban megismertekkel, viszont a 8 vektormagból csak 7 aktív, egy tartalékban marad, meghibásodás esetére. Az IBM Power-alapú maggal együtt az elméleti csúcsteljesítmény így is 218 gigaflops, míg az Xboxban található hárommagos, szintén IBM Power-alapokra épülő 3,2 GHz-es processzor legfeljebb 115 gigaflopsot rejteget.



Az Xbox 360-hoz hasonlóan a PlayStation 3 is 512 megabájt memóriát tartalmaz, azonban osztott felépítésben: felét a Cell használja Rambus XDR formájában, amely effektíve szinkronban működik vele, másik része 700 MHz-es GDDR3 videomemória, amelyet az 550 MHz-en működő grafikus chip kezel. Természetesen a PS3 is támogatja a nagy felbontású (high definiton) képet, sőt, rögtön két független kijelzőn is. Az RSX névre hallgató grafikus lapka az NVIDIA szerint jelenleg a világ legerősebbje, és kétszer gyorsabb a GeForce 6800 Ultránál.



Ne feledjük azonban, hogy a PS3 optikai olvasója Blu-Ray lemezeket is fogad, amelyek rétegenként 25 gigabájt adatot képesek tárolni, szemben a rivális által alkalmazott HD-DVD 15 gigabájtjával. Az, hogy melyik formátum fog győzedelmeskedni a DVD-t követő trónért folytatott küzdelemben, még nem tudni. Az új Xboxhoz hasonlóan a PS3 szintén bővíthető 2,5 colos merevlemezzel, amellyel akár digitális videorekorderként is működhet.



Gyurka te egy igazi nagy nyomorék vagy. hogy mondhatod hogy a legjobb cégek Microsoft Electronic Arts. soha életedben nem vettél még toluk semmi ami eredeti lenne. JO ha tisztában vagy vele hogy ök viszont utélnak téged és ha tehetnék örökre be börtönöznének :D
90.
90.
ant_15
"semennyire sem fog elindulni a Processororomon"

"Ők a világ legjobb cégek" :DDD nemcsalódtam benned. a paraszt iskolában látom nem az írást tanítják hanem a zetor tisztántartását és szerelését :DDD ha te nem fogadnád el a Ps3at ingyen akkor te kajak buta vagy. tudod ha elfogadnád akkor eltudnád adni és támogathatnád bill gécct meg az EA-t. fasszopókám. mond már meg hány éves vagy plz, 11nél több nemlehetsz az is biztos =D

89.
89.
ant_15
4db 1tb-os vinyó meg kb 210e ft.. minek 3db DVD író?:D full nyomorék vagy phenomot én semmi pénzért nem vennék, inkább e8400 :) csak hiába veri az a gép a PS3at attól még a gamek ugyan olyan bugos optimalizálatlan fos marad... ps3at miért használják kutatásra? az xdobozt miért nem? akkor erre adjál választ te agyoniskolázott kis paraszt geci.
88.
88.
Ne4ndR
ant_15 küldj egy cikket légyszi hogy mennyivel jobb egy ps3 egy csúcs géptől. (el akarom olvasni) előre is köszi
87.
87.
ant_15
gyurka nemkell fitogtatni a fogyatékosságod ezt már mindenki tudja.

Ha te ilyen gépet vennél KÖRBE RÖHÖGNÉLEK 6x :DDD azt is tudom h te ilyen kis elfogult CSAKA BILL GÉCC Ő AZ ISTEN MEG AZ XDOBOZ. ebből kössz nemkérek, a blu ray meg azért mert valaki talán full hd tv-n akar filmet nézni és az a film nem 2giga. talán gondolkodj mielőtt írsz. köszcsá
86.
86.
ant_15
Ne4ndR csak, hogy tudd a PS3 8mag ha jól tudom :)) olvass el egy cikket a ps3ról hogy mennyivel jobb mint egy CSÚCS pc, x360 is veri a c2e-et is na erről ennyit.



Össze rakok 1 olyan gépet ami 1szinten lenne KÁBÉ a ps3al :



ASUS Striker 58k.

Intel Core 2 Extreme QX9650(220k)+fasza hűtő 10k. !!230k!!.

Geil 4096MB 1066MHz EVO ONE Dual 58k.

2x ASUS GeForce 8800 Ultra 2x160k. !!!320k!!!.

Chieftec 750W Turbo Series 30k.



össz: 696 ezer jó magyar forint..(ebből a pénzből veszel egy ps3at + full HD tv-t..)



és ez TALÁN megközelíti a ps3 szintjét.. amit te írtál össze az k***ra nem veri le a ps3at.



vagy vegyél AlienWare gépet millióért 30"as dell moncsival meg mittom én mivel. és 2év után vegyél megint ennyiért, hogy tudjál jáccani 640x480ban a krájzisz 5-el :DDD



köszöntem by



u.i= jah és a BluRay olvasót nem számoltam :DDD
85.
85.
Ne4ndR
(bocs a gtx-et nem mindig veri)
84.
84.
Ne4ndR
az 8800gts nem gt (a g92-es 8800gts veri a gt-t meg a gtx-et is)

hát azért 2 év múlva is jó kis konfig lenne(!) ez
83.
83.
t.roli
hát kiváncsi lennék, h a 2 db 8800 gt-d mit fog tudni, amikor még mindig lesz ps3 a piacon. Csak azért mondom h már jön a 9xxx-es széria és a ps3 nem 2 évre lett tervezve...
82.
82.
Ne4ndR
hát azért szerintem össze lehet rakni 500e. ft-ből egy olyan gépet ami nem hogy olyan jó mint a ps3 hanem még szarrá is veri.

pl.: SLI-be 2db 8800gts 512mb-ast = 160e.

4 magos proci 4ghz-ra felhúzva meg valami fasza hűtőt rá= 80e.

SLI-s alaplap=50e.

4gb 1066 mhz ram= 32e.

600 wattos táp=max. 30 e.

500 gb winyó=25e.

ház= max. 20e.

dvd meghajtó=20e.

19" lcd monitor= 50 e.

5.1-es hangfalak=30e.



összesen: 497000,- ft

(az árak némelyike megközelítőleges)

81.
81.
t.roli
"Ez olyan volt ez a hozzászolás mintha ki rabolnának az utcán és még a rablo fel lenne háborodva hogy miert ellenkeztél mikor a zsebedbol vette ki a tárcát..."



Igen? Nem vágod látom. Nézzd. Nem úgy lopom el a játékot, h bemegyek a boltba és elveszem a polcról h majd visszahozom szevasz. Hanem úgy okoskám, mintha kölcsön vennék egy leckét h lemásoljam, de aztán ha látom h nem jó e leckéje nem másolom tovább, hanem abbahagyom. Ez sem a legjobb példa, de remélem így éárzed a különbséget, h mi az a lopás. így h letöltöm semmit nem veszek el semmitől hanem lemásolom magamnak. Gondolom vágod miaz. Vagy nem? Másolni..

De ha én megveszem a játékot, tudatlanúl, csilivilin, meg minden, nem vihetem vissza h ez a játék egy szar, nekem nem kell! Mit tehetek. Átkozom a napot h kiadtam egy hülye játékért pénzt, nem is keveset, és semmi olyat nem tud mint amit megigértek nekem. A Pénzemet meg max fényképekről meg az emlékezetemből idézhetem fel. Ismétlem, az a lopás, ha elviszem valaki autóját. Itt az eredetivel vígan viháncolhat a fejlesztő/kiadó csak annyit bánhat h nem tudott rólam énzt lehúzni egy olyan játékkal ami nem érdemelne 5-6 Ft ot .. Nem h 5000-6000 ft ot. Remélem így már te is megérted...



UI.:Ha nem tölteném le, meg se venném, mert már számtalanszór leírtam, nem veszek zsákbamacskát, főleg nem ennyiért...
80.
80.
ACDC 4ever
90:

Hát gyurka nem semmi vagy.

Oszt mi leszel ha nagy leszel. (felnőttön kívül)
79.
79.
szmorepapa
84: igen költök és ez nem égö hanem buszkeség és buszkén fel vállalom hogy ez a hobbim és erre költöm a sporolt pénzem.. Az a baj hogy ti számgépesek nem is számoltok egy játék árával mert ugy sem fizettek érte egy forintot se, igy könyen lehet vagánykodni hogy mijen olcsora kijön. Amugy meg 500ezerbol sem lehetne össze rakni olyan gépet mint egy ps3 tudása ugyhogy innentol nincs mirol beszélni.

89: Egyszeruen nem is tudom hogy mirol beszélsz! Ez olyan volt ez a hozzászolás mintha ki rabolnának az utcán és még a rablo fel lenne háborodva hogy miert ellenkeztél mikor a zsebedbol vette ki a tárcát...

Gyurka: te meg egyszeruen a lopásbol sporolt pénzt remélem gyogyszerre költöd!!
78.
78.
t.roli
Én asszondom, a demo nem jelent semmit, elöbb a teljest kell kipróbálni, csilloghat a demó, ha a többi trágya.

A másik. Nekem ne mondják h lopom a játékot, amikor letöltöm, csak azért h kipróbáljam!!!! Az a lopás, ha megveszek egy szoftvert, kipróbálom és ha nem tetszik mert egy szart adtak, akkor nem cserélhetem vissza mert az szoftver, pénzemet is elvesztem és ott űlök egy rossz valamivel.... Amíg ez így működik, tőlem senki ne várja el, h ne töltsem le elöbb a játékot! Elöbb letölteni, kipróbálni, és ha tetszik annyira, h megvárjam h lemenjen az ára megveszem. He nem tetszik, úgyse játszok vele, kárt nem okoztam. Mint egy autó próbavezetése. Tetszik megveszem, nem tetszik kölcsönöztem ingyért...
77.
77.
ACDC 4ever
84: igazad van teljes mértékben

Gyurka: Ha ilyen lusta vagy, mi a szarból élsz.
76.
76.
kenny22
bénák! minek annyi lemez? :P xD
75.
75.
zajré
Én is másoltan szerzem az összes játékomat!
74.
74.
kenny22
81: aha akkor te inkább veszel egy 100 ezres gépet amihez jobb esetben fél évente veszel 3 vagy 4 játékot (ami sztem nem sok) számold csak át hogy mennyit költesz rá... ugyan az mint fejleszteni kicsit a pc-t és venni hozzá ugyan annyi játékot...
73.
73.
Mythic
Nem magát a warezolást kell ellehetetleníteni, hanem az embereket rávenni arra, hogy egy-egy játékot megvenni nem hulyeség, hanem buszkeség. Fenyegetéssel mit ér el bármelyik szervezet, kb annyit hogy felhívták arra a figyelmet, hogy nekik mennyi is a hasznuk valójában, ezért már csak azért sem vásárolok zenei albumot egy uzletben sem.
72.
72.
Mythic
Utána felszámolhatják a másolt BL lemezeket, majd az azt koveto mégújabb generációk másolását is. Hihetetlen, de eddig az úgynevezett amatorok állnak nyerésre a profik ellen. Vagy jobban akarnak vagy nem tudom, de eddig minden védelmet kijátszottak. Kár ebben bízni, hogy ezt megoldják egy feltorhetetlen rendszerrel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...