Hírarchívum - 2024. április

SGF 2024: Megvan a nyári Future Games Show időpontja

Június 8-án érkezik az idei második Future Games Show, a készítők elmondása szerint az eddigi legambiciózusabb műsorra készülnek több, mint 40 PS5, Xbox, Switch és PC játékkal.

Nem sikerült jól a Cities: Skylines II első DLC-je, a készítők elnézést kértek

Három héttel a DLC megjelenése után a készítők elismerték, hogy sem a játék, sem a kiegészítő nem úgy sikerült, ahogy tervezték. A Beach Properties mostantól ingyenesen elérhető, a vásárlóknak pedig visszatérítik a pénzüket.

Megjelent a Borderlands 3 játékosok segítségével elkészített tudományos kutatás

Négy és félmillió játékos járult hozzá a kutatók munkájához a Borderlands 3 egyik minijátékán keresztül, most pedig nyilvánosságra hozták a kutatás eredményét is.

Az ötödik évaddal véget ér a The Witcher-sorozat

A negyedik és az ötödik évadot közvetlenül egymás után fogják forgatni, és ezzel le is zárja a Netflix a The Witcher történetét. A két utolsó évadban Liam Hemsworth lesz majd a főszereplő.

Hivatalosan is bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II

Hat éve dolgozik minden idők leghitelesebb középkori szerepjátékának folytatásán a cseh fejlesztő, és a munka lassan beérik. Ismét Henry-t irányítjuk a Kingdom Come: Deliverance II-ben, aki egy hétköznapi ember, aki rendkívüli dolgokat cselekszik.

Közeleg a V Rising végleges változata

Már nem kell sokat aludni a Stunlock Studios vámpíros akció-RPG-jének premierjéig, a fejlesztők pedig teletömik friss tartalmakkal az 1.0-ás verziót. Mortium romjaiba belépve leszámoltunk a zsarnok Draculával is.

Dinamikus irányítási rendszerrel érkezik az EA Sports F1 24

Végre hivatalosan is bemutatkozott az EA közelgő Forma 1-es játéka, ami az előző évekhez képest kicsivel korábban, már május végén a boltokba kerül. Az EA Sports F1 24 fő újítása a dinamikus kezelési rendszer, amely sokkal valósághűbb érzést kelt.

Miért tart olyan sokáig a Fallout 5 fejlesztése?

Erre a kérdésre adott választ nemrégiben Emil Pagliarulo, a Bethesda Game Studios design rendezője. Mélyreható magyarázat nincs, de most, hogy pörög a TV-sorozat körüli hype, egyre türelmetlenebbek a rajongók.

Kezdetekhez tér vissza a Transformers One előzetese

Szeptemberen a Transformers is megkapja a saját eredettörténetét, a filmből kiderül, hogy Orion Pax és D-16 hogyan váltak barátokból esküdt ellenségekké, mint Optimus Prime és Megatron. Ez lesz az első, teljesen CG-animáció a sorozatban.

Ingyen lecsaphatunk a The Big Conra és a Town of Salem 2-re

Csütörtök van, szóval irány az Epic Games Store a legújabb ingyenes játékokért! Szarkasztikus középiskolás indul országúti kirándulásra az előbbiben, míg Salem városában izgalmas csaták várnak rád, némi paranoiával fűszerezve.