Több Vérontót mutat a Venom 2 új előzetese

  • Írta: gorien
  • 2021. augusztus 2.
  • Cooltúra
Link másolása
Eddie Brock és Venom nem érheti be az együttélés nehézségeivel, bizony nagyobb veszélyek is leselkednek rájuk. Mint például Cletus Kasady, aki szeretne egy falatot magának is az űrből jött szimbióták hatalmából.

A 2018-as Venom végén belengetett Cletus Kasadyvel egyértelművé tette a Sony, hogy a szimbióta antihős történetével nem egy film erejéig tervezett. A második rész rendezői székébe Andy Serkis ült, és ugyan tavaly már megjelent volna, de a globális filmhalasztások áldozata lett. Az első előzetes idén májusban futott be.

A Venom: Let There Be Carnage-ban (vagy magyarosan a Venom 2 – Vérontóban) Eddie és Venom párosa visszatér, hogy ezúttal a Woody Harrelson alakította Cletus Kasady és szimbióta alteregója, Vérontó ellen vegyék fel a harcot. Az új előzetesben a korábbinál jobb és több rálátásunk nyílik Vérontóra, de a Naomie Harris alakította Shriek is kap néhány képkockát.

A Venom: Let There Be Carnage szeptember 24-én premierezik a mozikban.

5.
5.
kryszisz
#3: Az elsőt is megölték a PG13-mal (mondjuk ott azon felül is voltak gondok bőven), és ezt is meg fogják. Ez max virágbótból nézős lesz.
4.
4.
Ghabor76
Tipikusan az az előzetes, ami alapján az ember az elejétől a végéig összetudja tenni mi lesz az egész filmben :(
3.
3.
SLi
soy banter maxra pörgetve, közepes cgi...
ha már muszáj venom filmet csinálni, csinálhatnának valami érdekeset
2.
2.
cyberstaker
Hát ezt rendesen eldurrogtatták. Olyan érzésem van mint a horror filmeknél és a vígjátékoknál szokott lenni, hogy minden valamire való jelenetet ellőttek a trailerben.
1.
1.
Shao Kahn
Carnage-t én csak a Maximum Carnage SNES játékból ismerem, de nagyon kiváncsi leszek rá filmben!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...