Fable III PC, X360

Peter Molyneux és csapata, a Lionhead Studios nem hagy fel a Fable sorozattal, sőt köszönthetjük a játékot trilógiává avanzsáló harmadik részt!
Típus: Fantasy, RPG

Elhozza a jövőt a Microsoft DeLorean

A Microsoft érdekes megoldást talált, hogy ellensúlyozza a rossz válaszidőt. A "DeLorean", mely a projekt kódneve mellett a Vissza a jövőbe című filmtrilógia időutazásra használt eszköze is, most a lag ellen harcol.

Új címen dolgozik a Lionhead

Ahhoz képest, hogy korábban a Lionhead arról beszélt, hogy nem lesz belőle Fable-stúdió, nyolc éve jelent meg az utolsó olyan játéka, ami nem kapcsolódott a sorozathoz. Most viszont tényleg újítanának a srácok.

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

A héten LEGO-lázban égünk, elvégre csütörtökön mozikba kerül a LEGO-film, ami természetesen megkapja a maga játékadaptációját is. Ezen kívül a Fable-rajongók örülhetnek, illetve azok, akik majd Fable-rajongók lesznek.

Érkezik a Fable Trilogy

Elsőként az Xbox Marketplace szellőztette meg a Fable Trilogy-t, amely a Lionhead RPG-sorozatának első három darabját tartalmazza. Később a Microsoft illetékese megerősítette a februárban érkező gyűjteményt.

Ingyenesen tölthető a Fable III

Ingyenesen letölthető a Fable harmadik része, de csak az Xbox Live Gold-előfizetői számára - így készül a Microsoft a júliusban induló "havonta két ingyen játék" című történetre.

E3 2013: Kiszivárgott az Xbox One felhozatala?

Egy állítólagos bennfentes forrás megszellőztette az E3-as Microsoft konferencia játékfelhozatalát. Az Xbox One-re megjelenő címek listája impozáns: lesz itt Dead Rising 3, Beyond Good & Evil és, Killer Instinct is.

Megvan a Lionhead új fejese

A Lionhead atyaúristene, Peter Molyneux tavaly márciusban hagyta el a fejlesztőcéget, és most sikerült utódot találni neki. John Needham, a Cryptic Studios egykori vezérigazgatója veszi át a helyét.

Leépítések a Lionhead Studiosnál

A Microsoft soha nem látott mértékű létszámcsökkentésbe kezdett a Fable fejlesztőinél, a Lionhead Studiosnál. A brit csapat összlétszámának 10 százaléka került lapátra. A Fable: The Journey munkálatainak végeztével az anyacég nem tart rájuk igény, a szerencséseket átcsoportosították.

Next-gen MMO-n dolgozik a Lionhead

Legalábbis valószínűleg. És nem is teljesen MMO-n, csak valami olyasmin. Tudom, ez így kissé bizonytalanul hangzik, de a LinkedInen megjelent álláshirdetések viszonylag jól körülírják, mire számíthatunk a Lionhead következő generációra készülő anyagától.

Jönnek az új Fable-olvasnivalók

Ha a sorozat Wikipedia-oldalát nem számítjuk, a Fable-rajongók nem kaptak túl sok olvasnivalót a múltban, azonban miután hamarosan két új epizód is megjelenik, ideje megtolni egy kicsit az írásos Fable-nyalánkságok szekerét is. Három novella, két regény, egy átfogó "biblia" és kézikönyvek érkeznek.