Fallout: New Vegas PC, PS3, X360

A nagysikerű Fallout-univerzumban játszódó szerepjáték legújabb epizódja, amelynek semmi köze sem lesz az előző részek történéséhez. A játék több DLC-t is magáénak tudhat, készült belőle gyűjteményes változat is.
1305128760

Előzetesen a Fallout: New Vegas új DLC-je

Jövő héten válik letölthetővé a Fallout: New Vegas legújabb DLC-je, a Honest Hearts. A kiegészítő először PC-n és Xbox 360-on válik letölthetővé, majd pedig - ha a PlayStation Store újraműködik - jön a PS3-as változat is. A Bethesda a minap bemutatta a csomag első trailerét, csekkoljátok!
1304514054

Három új DLC érkezik a Fallout: New Vegashoz

Alighogy sikerült kiköszörülnie a csorbát az Obsidiannak, miután gondok voltak az Xbox 360-as változat mentéseivel, a srácok, úgy látszik, szárnyra kaptak, és rögtön három új DLC-t jelentettek be a New Vegashoz. Az első csomag már május 17-én elérhetővé válik, egyszerre mindhárom platformra.
1304179200

Fallout: New Vegas - hibás az új X360-as javítás

Szegény New Vegasnak nem igazán volt könnyű születése: már az alapverzió is hemzsegett a hibáktól, amit aztán sietve próbált javítani az Obsidian Entertainment. Sikerült is, egészen a legutolsó Xbox 360-as update-ig, ami patchhez méltatlan módon további bugokat csempészett a játékba.
1303905600

Leépítések várhatók az Obsidiannál

Az Obsidian az elmúlt egy évben három játékon dolgozott, most azonban látszólag pihenőre rendezkedik be: az elmúlt napokban több munkatársat is elbocsátottak a cégtől, ráadásul nem sejtet túl sok jót, hogy több olyan kolléga is akad közöttük, aki valamilyen magasabb pozíciót töltött be a csapatnál.
1300375977

Három BAFTA-díjat is kapott a Heavy Rain

A Brit Filmakadémia kiosztotta a tavalyi év legjobb játékainak járó díjakat, valamint Peter Molyneux is megkapta a maga életműdíját - idén már másodszor. A díjátadó abszolút győztese a Heavy Rain, amely filmszerűségének hála három trófeát is bezsebelhetett, de a legjobb játék a Mass Effect 2 lett.
1299219310

GDC 2011: Tarolt a Red Dead Redemption

San Franciscoban nemcsak a tömény szakmai megbeszéléseké a terep, hanem átadták a Game Developers Choice Awards díjait is, melyek ismét az iparág krémjének véleményét tükrözik. A buli házigazdája a Double Fine színeiben tündöklő Tim Schafer volt, a nagy nyertes a Rockstar tavalyi gyöngyszeme lett.
1298383855

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

No igen, ez az a hét, amire azt mondom: ez kellemes lesz minden szempontból, és elsősorban nyilván nem azért, mert szombaton párbaj lesz a villában. A játékfelhozatal bőségesre sikerült, ráadásul nem egy olyan cím akad közöttük, amit kötelezően ki kell majd próbálnia mindenkinek.
1296910802

Három új Fallout: New Vegas DLC közeleg

A Bethesda bejelentette, hogy nem hagyja sokáig pihenni a Fallout: New Vegas rajongóit, a jövőben három letölthető csomag is megjelenik a játékhoz. Úgy látszik, csak a Dead Money volt ideiglenesen Xbox 360-exkluzív, hiszen az új DLC-k egyszerre érkeznek mindhárom platformra, persze sorban egymás után.
1296802052

A Black Ops volt a legtöbbet játszott játék Live-on

Az Xbox Live mindenható ura közzétette azt a listát, mely a 2010-es év legtöbbet játszott játékait tartalmazza a konzol online rendszerében. Nagy meglepetés nem történt, ismét csak a Call of Duty bizonyult a legnépszerűbbnek, a Treyarch fejlesztését pedig a Halo: Reach követi.
1296046853

Fallout: Nuka Break - ismét egy remek fanfilm

Ahogy a videó elején is olvashatjuk, ez egy független, nonprofit csapat filmje - ettől eltekintve kellően szórakoztató. A történet nem egy nagy durranás: pár rettenthetetlen arc nekilát, hogy felkutasson a sivatagban egy palack jéghideg Nuka Colát. Unalmas negyedóra felvirágoztatására tökéletes.