Layers of Fear teszt

  • Írta: zoenn
  • 2016. február 29.
Azt mondják, a zsenialitást és az őrületet csak egy hajszál választja el egymástól. A Bloober Team horrorjátéka felett viszont könnyű ítélkezni: bármennyire is megvolt benne a potenciál, egy igazán őrült festő elméje ennél jóval elborultabb.

Szeretem a festményeket. Főleg azokat, amik nem a realizmus műfajában készültek, hanem bevonják az alkotás csodálóit is a játszmába, megengedik, hogy úgy értelmezzék a látottakat, ahogy szeretnék. A Layers of Fearrel a készítők nem voltak ilyen engedékenyek, lineáris, nem túl nehéz, tipikusan az egyszer használatos lidércnyomásra mentek rá. Pedig én egyáltalán nem vártam sokat a csapattól. A lengyel Bloober Team csupán 2008-ban alakult, egyetlen valamirevaló programot sem tudott eddig felmutatni, a legutolsó címüket, a Basement Crawlt például a hátam közepére kívántam. Majdnem a Layers of Feart is.

Hiába indult jól a játék, minden fontosabb jelenetet szinte az arcunkba tol, nem adja meg azt a szabadságot, amire várnánk. A játék címével ellentétben a félelem itt nem réteges, hanem felszínes, olcsó jumpscare-ekre nem lehet építkezni, mert előbb-utóbb a hatás visszaüt. Pedig az első negyedóra tényleg patinásan megvalósított. Ezúttal egy viktoriánus korabeli kúriába látogatunk el, hasonlóan a Gone Home-hoz szobáról szobára feltérképezzük a házat, húzogatjuk a fiókokat, jegyzeteket, képeket és újságkivágásokat olvasunk – ebből derül ki, hogy az amnéziás, alkoholista és saját démonaival küzdő festőnek (akit a játékos formál meg), milyen sanyarú sors jutott. Egészen addig háborítatlanul (jól van, egy-két elrohanó patkány, lecsapódó zongorafedél a frászt hozta rám) fedezhetjük fel a nemesi lakást, míg be nem nyitunk a műhelyünkbe.

Az igazán jó horrorjáték ismérve a szépen építkező narratíva, a folyamatosan nyomasztó hangulat, a kiszámíthatatlanság, a lelkünk mélyéig hatoló szorongás, amitől egy perc nyugtunk sincs. A készítők ezt többféleképpen is elérhetik, nem feltétlenül kell hozzá trancsír, sem ijesztgetés. Ha egy játékban szinte már látjuk előre, hogy mi fog történni, akkor az egész vakvágányra tévedt. Nos, a Layers of Fear az utóbbi kategóriába sorolható bele, és csak az fogják élvezni, akik még nem elég edzettek. Most komolyan: elrepül egy komód, eltorzul egy portrékép, „életre kel” egy porcelánbaba – ez annyira parás a Bloober szerint? Hát nagyon nem az. Persze lehet, hogy te másképp gondolod.

Szóval a Layers of Fear körülbelül húsz perc után fordul ki magából. A ház ilyenkor teljesen összezavarodik, egymásra dobált folyosók és szobák követik egymást teljesen logikátlanul, a paranormális jelenetek megszaporodnak. Az is előfordult, hogy belépünk helyiségbe, felvesszük az íróasztalról az egyetlen használható kéziratot, de nincs másik kivezető ajtó, csak az, amin bejöttünk. Nosza, nyissuk ki, és megint teljesen máshova kerülünk. Az előrehaladás teljesen lineáris, a történetmesélés viszont nem – csak a megszerzett iratokból derül ki, hogy mi a fészkes fene történt a szerencsétlen piktorunkkal, azon kívül, hogy megőrült. Ha valamit kihagyunk, akkor sincs baj, a játék végigjátszható, csak éppen nem fogjuk tudni pontosan, hogy mi lett a feleségünk és gyermekünk sorsa. Oké, egy csecsemősírás még mindig elég hátborzongató tud lenni, de csak egy ideig - úgy tűnik, a Bloobernek babafétise van, lépten-nyomon előjönnek ezzel a szimbólummal.

A Bloober nem ment messzire az ötletekért. Érezhetően nagy hatással volt a srácokra az Amnesia: A Machine for Pigs és a P.T. De míg ezeknek a játékoknak volt lelkük, addig a Layers of Fearből minden egyediség kikopott. Ahogy hősünk egyre jobban belesüpped a saját téveszméibe, úgy lesz egyre következetlenebb az anyag, egyre többet hallucinál, önutálata elhatalmasodik – talán ezzel próbálták leplezni a fejlesztők, hogy a játékban nincs semmi szabályosság. Amikor megvizsgálunk valamit – mondjuk egy csendéletet -, a képen lévő almák egyszerűen lepotyognak a földre, az ijedség ugyan elmarad, megfordulunk, de a szoba addigra átalakult. A produktumban valahogy nincs meg az a hatás, ami a Kojima-féle minijátékban megvolt. De legalább a fejünk mintájára imbolygó kamera elég hatásos tud lenni, de később már ez sem tűnik fel annyira.

A kihívás gyakorlatilag nem létező fogalom a játékban. Hősünk nem hal meg egy rossz döntés miatt – igazából nincs is rossz döntés, egyszerre csak egy felszedhető tárgy lehet nálunk, amiről rögtön tudjuk majd, hol kell használnunk. Ez lehet egy kulcs, vagy egy újabb testrész a régóta áhított mesterműhöz. Bizony, a játék végcélja az, hogy a műhelyünkben lévő üres vásznat megfessük, de nem ám festékkel – ennyire nem egyszerű az egész. Harc az ugye nincs, még a házban bóklászó kísértetasszony is csak egy egyszerű berendezési tárgy, nem kell menekülni előle, nem fog harapni. A festőnk elméjében tett kirándulás nem tart tovább 2-3 óránál, a befejezés pedig pofátlanul összecsapott. Most komolyan, ki várt megnyugvást, amikor a festőnk elfordult istenétől és szabadjára engedte a démonait? Na, ugye!

Nem könnyű megérteni a mentális betegségeket, akkoriban a gyógyításukat is elintézték egyszerű elektrosokkal. A legfájóbb hiba talán, hogy Layers of Fearben minimális interakcióval találkozunk. Fejtörők egyáltalán nincsenek, ugyan a feleségünk jegygyűrűjét rejtő dobozkát számzár védi, de annak kódja körülbelül két méterre van felfestve a falon. A fejlesztők azért ennél jobban megbízhatnának a játékos intelligenciájában, ha egy kicsivel több és okosabb puzzle-t tettek volna a játékba, nem lenne ilyen elkeserítő a végeredmény.

Ami pedig a Layers of Fear művészeti oldalát illeti, már nem ennyire rossz a helyzet. Látszik, hogy Rembrandt, Bacon és Goya munkái nagy hatással voltak a designerekre, lépten-nyomon több száz éves szürrealista képekkel találkozunk, ráadásul ezek többségét kifordított formában is megcsodálhatjuk. Pontosabban rávilágítanak arra, hogy mi rejtőzik az álca alatt, milyennek látja azokat a karakterünk. Azt megjegyezném, hogy a 2001-es Clive Barker’s Undying már elsütött hasonló toposzokat, és azoktól tényleg magam alá csináltam, míg itt nagyrészt közömbösen tekintettem rájuk. Ami nagy kár, elvégre a téma pont a művészet árnyoldalai köré épül.

A látványba nem nagyon lehet belekötni, a felületek csillognak, a fény-árnyék effektekkel nem spóroltak a készítők. Abba már inkább, hogy a Unity 5 engine jelen formájában képtelen stabil framerate-et produkálni. A helyzet mindhárom platformon elkeserítő és zavaró, megtöri az amúgy sem túl acélos tempót. A zenékkel viszont kellemesen sejtelmesek, a vonós- és zongoradaraboktól sokszor felállt a szőr a hátamon, és az sem mellékes, hogy tisztességes szinkront raktak szereplőink szájába.

Az őrület meglehetősen diverzív fogalom. A Layer of Fear nem a legjobb irányt választotta a téma feldolgozásához, de az tagadhatatlan, hogy ez a felszínes vízió is kellően marasztaló ahhoz, hogy a műfaj szerelmesei legalább egyszer elmerüljenek benne. Ha elfogadod, hogy a narratíva és a linearitás között nem húzható párhuzam, és a félelemkeltést is néhány olcsó trükkel teremtik meg, illetve nem helyezed magasra az ingerküszöbödet, talán sikerül megértened, urambocsá’ megszeretned a játékot. Nekem ez most nem jött össze.

A Layers of Fear PC-re, Xbox One-ra és PS4-re jelent meg, mi az utóbbi verziót teszteltük.

31.
Norbiii
Nagyon érdekel a játék, kimondottan az én stílusom, de kérdezném, hogy a kedves tesztelő nem lőtte le a játék poénját, nem spoilerezett pl ezzel?

"egy igazán őrült festő elméje ennél jóval elborultabb"

:)
30.
gyongealegen
Én így utólag ugyan úgy nem értem ezt a tesztet, továbbá ez a part 1-es videóval mintha szándékosan akarta volna lehúzni. Mert az egyik az hogy később sokkal jobban beindulnak az események, az meg a másik hogy nézzél meg egy videót akármelyik játékról (ami alapvetően tetszik) aztán játsszál vele te saját magad is, hogy mennyi különbség van. Továbbá itt olyan dolgokba is beleköt a tesztíró amibe más játékok esetében meg nem. Miért?! Ez nem egy akciójáték, ez olyan dolgokra épít amire sok más játék meg nem és nem utolsó sorban ez nem a 150. zombi fps, hanem egy olyan alkotás ami akármilyen más játékhoz képest is tudott valami újat mutatni, nem muszáj hogy mindenkinek tetsszen, oké, de sokkal jobban le lehetett volna írni a dolgokat, attól függetlenül hogy a tesztírónak mennyire tetszett vagy nem tetszett.

Az már egy más dolog hogy anno a G*mestarban 90%-ot adtak neki, de ott a tesztíró sokkal érthetőbben írta le a dolgokat és az alapján sokkal jobban el lehetett dönteni hogy kell-e "neked" ez a játék vagy sem. Nem is az volt a lényeg hogy 75%-ot vagy 90%-ot láttál a cikk végén, hanem hogy a tesztíró alapvetően sem negatív sem pedig a pozitív dolgokat nem akart leerőltetni veled az írásával, hanem szimplán azt akarta hogy el tud dönteni hogy kell-e neked a játék.





29.
Bender
Nem egészen értem ezt a tesztet. Egyrészt lelőttél vele egy poént, miszerint a néni csak pályaelem, (én magam alá fostam amikor először szembejött velem) másrészről nem csak ijesztgetésnek van szánva. SPOILER valójában a bűntudata az (ahogy minden más is a játékban) és ha szerinted a bűntudat nem úgy elevenedik meg előtted, hogy szó szerint megelevenedik, akkor igazán szerencsés vagy. Az, hogy ugyanazon az ajtón belépve már máshova jutunk, egész jó megoldás, mint ahogy a befalazódó átjárók is. Itt nem kell fejtörő. A sztori érdekes és nem egy 30+ játékidős programról van szó, nem is akar annyi lenni. Elmesél egy mélyreható történetet, igencsak szép vizuális tálalással. A befejezés még ha nem is annyira elgondolkodtató, érezteti velünk, hogy van ami elől nem lehet elmenekülni. (Nem mindenki találta meg a szobát ahol az addig elkészített festményei vannak. Ő mindet elhibázottnak látta, holott mindegyik tökéletes)
28.
gyongealegen
Én végigjátszottam a játékot és méltatlannak tartom ezt az értékelést! Ez a te véleményed én elfogadom! Objektíven nézve viszont erősen vitatható!

"egy igazán őrült festő elméje ennél jóval elborultabb."

Nem tudom, hogy te ez alatt pontosan mire gondolsz, de valószínűleg tartom hogy te ezzel a szűkebb réteget erősíted, azt még aláírom hogy ha valaki azt mondja hogy számára játszott ennél ijesztőbb játékkal is, de hogy ez ne lenne elég beteg meg elborult aztán azt tényleg nem lehetne mondani.

"Nem adja meg a szabadságot"

Ennél a játéknál nincs szűkség arra hogy 10-szer végig fussál egy folyóson ugyanis nem logika fejtörőkről szól meg nem is szörnyekről, cserébe félóra alatt több minden történik benne mint más hasonló játékban órák alatt!

"Réteges félelem?"

Egyrészt helyenként az Amnesiának alávág, (legalábbis ami az elborúltságát illeti mindenképpen, a SH sorozat ennek az eseményeihez képest olvadó jégkrémes meseálom) másfelől itt rengeteg rajznak/iratnak újságcikknek, a folyamatos események nagy részéről már nem is beszélve, mert rengeteg esemény történik, amiken el lehet gondolkodni hogy vajon melyiknek van köze a történethez, mert rengeteg minden van aminek egyértelműen köze van hozzá csak nem egészen egyértelműek. Szóval rengeteg minden van aminek csak akkor van jelentősége ha belemerülsz a játékba! Ez a játék legkevésbé sem felszínes (az az Outlast ahol csak bujkálni meg futni kell egy szörnytől miközben a története -2) Ezt a játékot felszínesen végigjátszani lehet! Az eseményekkel rajzokkal a cikkekkel egy igen összetett történetet próbál elmesélni nekünk miközben szórakoztat, az hogy te nem merülsz bele az már a te bajod! Másfelől ez a játék sokkal többről szól egyszerű ijesztgetésnél!

Összecsapott befejezések? Én sem azt mondom hogy ne lehettek volna még jobbak, ugyanakkor ez a játékoknak nem szokott erősségük lenni!
Megmondom őszintén életemben két 2! játékkal játszottam amiknek a befejezése nagyobb hatással volt rám. Az egyik a Mafia első részének a befejezése volt (2002) A másik meg a 1992-ben megjelent Fatty Bear's Birthday Surprise!

Némiképp spoiler!

Még valamit. Az hogy a főszereplő milyen tárgyról mit mond és milyen stílusban azt is érdemes megfigyelni. Az iratokat fejben tartani ne adj Isten összekapcsolni rajzokkal eseményekkel. Vannak benne olyan események amiket egyszerűen rá lehet fogni a festő elméjére, viszont rengeteg elgondolkodtató esemény van benne, amely mögött egy SH 2 elbújhat. Pl. mit keress egy véres kés a fürdőben valaki öngyilkos volt ok, a gyilkos nem hagyta volna ott valószínű. Lesz olyan látomásunk is hogy egy baba vérrel teli kádban fekszik? Ha késsel ölték meg mért kellet volna a kádba tenni, ha meg megfojtották volna mért tette volna kádba akárki is? Egyes dolgok arra utalnak hogy a feleség, de egy összeégett tolószékes nő? Ugyanakkor a főszereplőnek a férjenek is lelkiismeret furdalása van a gyerek miatt hiszen erre erősen utal néhány jelenet. Rengeteg ilyen furcsa eseménnyel fogunk találkozni és azoknak a megértésük jelentik az igazi nehézséget nem a fejtörők (amik nincsenek)

Megértem én azt is hogy ez a stílus nem mindenkinek jön be, de kevés játék tudja így magát előadni, egy olyan stíluson belül amiről szól, ez az én véleményem. El mondom én a fejtörősebb hasonló stílusú játékokat is szeretem, de ahogy a Layers előadta magát a maga stílusában le a kalappal előtte!


20.
hoaw
Kár ezért a játékért, pedig ígéretesnek tűnt.:(
19.
Caleon
#18: Nem tudok a kommenteddel mit kezdeni. A dcakee egy troll, aki szinte mindent szaroz és élvezi, ha kelthet egy kis zavart maga körül. Nem ellenvéleménye van, mert elnézést, de a "ez nem jó játék, mert láttam a youtube-on" olyan, mintha azt mondaném, hogy megettem a külsőleg kenőcsöt, de nem használt. Mivel a készítők ezeket nem filmeknek szánják, nem is fognak filmként működni. Amúgy meg nem minden játék jön be mindenkinek, így ha egy sétaszimulátor nem jön be valakinek, az nem a stílus létjogosultságát kérdőjelezi meg (azt az kérdőjelezné meg, ha nem venné senki), hanem csak annyit jelent, amennyit: nem jön be valakinek.

Senki nem mondta, hogy innentől ez a mindenre érvényes kötelező műfaj. Hány játék jelent meg idén? Néhány száz biztosan. És ebből összesen van mondjuk tíz említésre méltó sétaszimulátor? De még talán sokat is mondtam.

Én sose szoktam bemenni olyan játékokhoz, amik nem érdekelnek, hogy gondosan elmondjam, hogy nem érdekelnek. Senkit nem érdekel, hogy engem nem érdekel, információ-értéke nulla, és aki a játékra, vagy az igazi, játékkal kapcsolatos kommentekre kíváncsi, annak sem segít. Szerintem.
18.
Chrysh
#15: "Tudja a fene, hogy akinek nem, az miért érez késztetést, hogy valamilyen objektív, mindenkire egyenlően érvényes szintre próbálja juttatni a véleményét."

Jól értem, hogy zavar, hogy aki ellenvéleményen van veled, az szűnjön meg? Én meg azt nem értem, hogy ezen mit kell megsértődni.

Mellesleg (17-es komment) a Dear Esther óta van helye a piacon. Egy olyan piacon ami nem érdekel. Pont ott van a helye a többi olyan zsánerek között, amik távol állnak tőlem (MOBA-k, szimulátorok, sportjátékok,WoW, 4x/hardcore stratégiák-bár ez még nem dőlt el, hogy ide fog-e kerülni).

Csak azt ne akarják nekem bemesélni, hogy mostantól minden horrornak és minden "lélektani(bb)" játéknak kötelezően ilyen sétaszimulátor sémát kelljen öltenie, hogy aztán minden ilyet fejlesztő ember azt nyilatkozza, hogy "...hát jó, jó, nincs játékmenete és rövid, de a sztori azért k*rva jó", mert erre kapásból rávágom, hogy a Spec Ops-nak is volt (kicsit butus) játékmenete a lélektaniság mellett és a Dead Space első részétől is majd besz*rtam, miközben lődöstem a dögöket.
9.
Caleon
#8: Örülök, hogy ezt leírtad. Jó a teszt, és ha Zoennt nem fogta meg a játék, akkor nem fogta, ez az ő véleménye. :-) Ellenben itt én is azt érzem, hogy ez a játék elég nagy dobás lett. Én egy szombat délelőttöt szántam rá és annyira lekötött, hogy fel sem álltam mellőle, amíg a végére nem értem. Ezt pedig nagyon kevés játék mondhatja el, hogy minden percben várom, mi fog történni.
Rengeteg nagyszerű pillanata van - a gramofonos szoba, a gyerekszoba, a gyűjthető összetevők, a kommentárok. Ez egyértelműen a Gone Home horrorköntösben és én egy nagyszerű élménnyel lettem általa gazdagabb.
8.
caleb007
Nem értek egyet a teszttel, nekem nagyon bejött a játék, pedig az ingerküszöböm elég magas. Tény, hogy én sem paráztam, viszont a hangulata nagyon megfogott. Egyébként több helyen is meg lehet halni, de mindegyik elkerülhető. És 3 befejezése van, nekem eddig 2 sikerült. Újrajátszáskor pedig egy-két újabb helyiség is van a játékban. pl. titkosajtók, ahol újabb információkat lehet találni.
Szóval azért több van ebben, mint amit a tesztíró lát.
6.
Chrysh
#5: Jó csak akkor meg ne anyázzanak, ha az amúgy is 2 óra játékidő után refundoli az ember. Akkor csinálják hosszabbra. Simple...
5.
crytek
#1: Sosem volt soha egy játék ára sem időhöz kötött.
Kár is ezt így számolgatni.
Annyit kérnek érte amennyit a kiadó jónak lát. Nyilván nem adhatja 3 ft-ért (még :D )

Among The Sleep is 1.5 óra max és 20 euro. Szóval nem kell itt idő vs árat nézegetni mert sosem ettől fügött az ár.
4.
crytek
Lostprophet által hamarosan magyarul is...
3.
Matt8888
A koncepció viszont nem rossz, legalábbis nekem bejön.
2.
logic5
Sajnos a játék kimerül az első fél óra után!! Az optimalizálatlanságról már ne is beszéljünk...
1.
Chrysh
Most elkezdeném fejtegetni, amit a Firewatchnál is elkezdtem, de nem teszem, mert úgy látszik manapság ér óránként durván 9-6-5-4 dolcsit 2-3-4-5 óra játékmenet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...