F1 2017 teszt

Link másolása
Természetesen idén is készült Forma 1-es játékkal a Codemasters, melyben 2013 óta először visszatérnek a klasszikus járgányok is. A kiválóra sikerült tavalyi epizód után kíváncsian vártuk, hogy idén mit sikerült összehozni a fejlesztőknek.

Tavaly a Codemasters sok-sok évnyi próbálkozás után végre egy kiemelkedő Forma 1-es játékkal állt elő. Az F1 2016-ban szinte minden megvolt, amit a témára fogékonyak kívánhatnak, sokak szerint az év egyik legjobb versenyjátékát hozták össze a fejlesztők. Az irányítás kényelmes volt, de mégis kihívásokkal teli, a karriermód hosszú időre lekötötte a játékosokat, valamint szinte minden téren javult az elődökhöz képest. A fejlesztők titka az volt, hogy találgatások helyett hallgattak a rajongói kérésekre, és az ő szájízük szerint rakták össze a játékot.

Szerencsés helyzetben voltak tehát a készítők idén, hiszen a tavalyi játék remek fogadtatásban részesült, így az új epizódban már csak finomítani kellett a recepten. Szerencsére azért a nagyobb volumenű újításokról sem kell lemondanunk: 2013 után idén végre újra bekerültek a kínálatba a klasszikus autók, melyek vezetése egy közkedvelt lehetőség volt anno – érthetetlen, hogyan maradhatott ki az elmúlt három évben. A lényeg, hogy újra itt van, és olyan járgányok volánja mögé ugorhatunk be, mint a 2006-os Renault, amivel Fernando Alonso világbajnokságot nyert, vagy az 1988-as MP4/4-es, amivel Alain Prost és Ayrton Senna dominálta az évet.

A játékot elindítva, majd a főmenübe beesve az új epizódot először csak a felirat és a képek különböztetik meg a tavalyi felvonástól. A menüben kutakodva azért már találni újításokat, a nehézséget ezentúl már – a szimulátorokhoz hasonlóan – egy 0-tól 100-ig terjedő skálán állíthatjuk. Erre mindenképpen szükség volt, hiszen az előző epizódok esetében sok olyan játékos akadt (köztük én is), akinek a kvalitása éppen két nehézségi szint közé esett.

A karriermódra rábökve szintén újdonságokkal találkozunk: a fejlesztők számos új animációval bővítették a pilótánk körül alakuló „történetet”, így szerencsére nem a tavalyi szövegeket kell újra végighallgatni. Ezután az első versenyhétvégére megérkezve belebotlunk a komolyabb újításokba is. Bővült a szabadedzéseken teljesíthető gyakorlóprogramok listája. A meglévők mellé kaptunk egy üzemanyag-spórolásra felkészítő minijátékot, valamint egy rövid, 3-5 körös versenyszimulációt is futhatunk. Utóbbi nagyon hasznosnak bizonyul, ha még nem ismerted ki a játékot és a saját teljesítményed, ez alapján ugyanis a versenymérnök személyre szabott tervet rak össze a futamra.

Az idei epizód egyik legkomolyabb újítása a teljesen átalakított fejlesztési rendszer. Az előző részhez hasonlóan a gyakorlóprogramok és a teljesítményünk után pontokat kapunk, melyekből fejleszthetjük az autónkat. Ezt most már egy elég összetettre sikerült, már-már RPG-hez hasonló skill-fán tehetjük meg, ahol négy kategóriában javíthatunk járgányunk tulajdonságain: motorerő, megbízhatóság, aerodinamika, valamint felfüggesztés. A különböző kategóriákra ránagyítva láthatjuk azt is, hogy csapatunk éppen hogyan teljesít a többiekhez képest, és hogy az adott fejlesztés mennyivel teszi majd az autónkat versenyképesebbé. Egyértelmű, hogy a Red Bull esetében érdemes a motorerőn fejleszteni, míg a Mercedes-motoros csapatoknál az aerodinamikára és a felfüggesztésre jobb rágyúrni (a McLaren-Honda esetében pedig mindenre).

Az új rendszer nagyon sokat dob a játékon, hiszen a saját ízlésünk szerint fejleszthetjük az autónkat. Ha szeretnénk, létrehozhatunk egy erős, de megbízhatatlan gépszörnyet, de ha úgy tetszik, akkor rágyúrhatunk teljesen az aerodinamikára, így előnyt szerezve a lassabb pályákon. A pontokat ráadásul a játék nem osztogatja bőkezűen, így jól meg kell gondolni, mire költjük el őket.

Az eddigi F1-játékokban az autónk véletlenszerűen hibásodott meg, az új epizódban azonban már ezt is komolyan befolyásolhatjuk. A szabályoknak megfelelően minden alkatrészből ötöt-ötöt használhatunk fel az idény során, ha túllépjük a kvótát, akkor büntetésre, visszasorolásra számíthatunk. Remek ötlet volt a fejlesztők részéről a megbízhatósággal megbolondítani a versenyeket, hiszen a valós futamokon is komoly problémát szokott okozni egy-egy alkatrész meghibásodása. Ha lesújt ránk a technika ördöge, akkor autónk ideiglenesen vagy akár véglegesen lelassulhat, egyes funkciók használatát mellőznünk kell, de akár az is megeshet, hogy fel kell adnunk a küzdelmet.

A versenyautók irányíthatósága már a tavalyi epizódban is remekül sikerült, így idén sem lehet panasz rá. A szabályváltozások miatt 2017-ben megújultak az F1-es járgányok, szélesebb gumik kerültek az autókra, valamint komoly aerodinamikai módosítások is történtek. Többek között a motorok fordulatszámát is növelhették a csapatok, így sokkal erősebbek lettek a versenyautók. Ez a játék irányításán is érződik: a lassú kanyarok bevétele sokkal könnyebb, érezni, hogy erősebb az alattunk duruzsuló szörnyeteg.

Maguk a futamok lebonyolítása nem változott tavalyhoz képest: megmaradt a felvezető kör, melyet ízlés szerint akár el is nyomhatunk. Sajnos a játék legfontosabb része, maga a versenyzés nem sikerült éppen tökéletesre. Hiába a szórakoztató vezetési élmény és a jól felépített kampány, ellenfeleink mesterséges intelligenciája könnyen bele tud rondítani az összképbe. Az F1-es játékok régóta küzdenek ezzel problémával, melyet általában megjelenés utáni javításokkal próbálnak orvosolni a fejlesztők.

A mesterséges intelligencia által vezérelt társak főleg a rajt utáni pillanatokban tudnak hülyeségeket művelni. Általában még nehezebb fokozatokon is túl hamar fékeznek, ami miatt a játékos könnyen beleszalad az előtte lévőbe. Szinte minden második futamon előfordult, hogy valamelyik ellenfelem leszorított, sőt a vidámparki dodzsemhez hasonlóan inkább kilökött. A legnagyobb káosz a Safety Car behívásakor tud kialakulni: volt olyan alkalom, hogy a biztonsági autó mögötti körözgetés alatt próbált megelőzni az MI, majd miután hosszas lökdösődés után sikerült neki, a játék büntetéssel fenyegetőzött, ha visszavettem az egyértelműen nekem járó helyet. Hasonlóan problémásan kezeli az MI a biztonsági autós fázis alatt lévő kerékcseréket. Képesek borzasztó taktikai döntéseket hozni a gép által irányított csapatok, ami nagyon illúzióromboló.

Ennek ellenére azért a versenyzést nagyrészt élveztem és kevés esetben álltam fel idegesen a TV elől. Ráadásul a fent említett problémák egy-két update-tel kijavíthatóak. Kissé azért bosszantó, hogy minden évben csak a negyedik-ötödik javítás körül kupálódik ki az aktuális Forma-1-es játék.

2013-ban kitörő lelkesedéssel fogadták a széria a rajongói a klasszikus autók vendégeskedését az aktuális F1-játékban, a funkció azonban a későbbi epizódokból valamiért kimaradt. Idén úgy tűnik, újra volt ideje (vagy pénze) a fejlesztőknek ilyesmivel törődni, ugyanis a régi F1-es járgányok visszatértek. A ’80-as évek végétől, egészen a V10-es korszakig képviseltetik magukat a klasszikus darabok, így olyan csapatok világbajnok autóiba pattanhatunk be, mint a Williams, a Red Bull, a McLaren vagy a Ferrari. A régi autók ráadásul már nemcsak egy külön menüpontban érhetőek el, hanem a karrierbe is beépítették a fejlesztők. Egyedi eseményeken vehetünk részt, ahol különféle kihívásokat kell teljesítenünk a klasszikusokkal. Ezzel a kampányt is sikerült feldobni, hiszen a sok porszívóhangos turbómotor után öröm beülni egy 2007-es McLaren volánja mögé.

Mint minden évben, a grafikán idén is finomhangoltak kicsit a fejlesztők: a látvány számottevően nem változott, inkább a bevilágítás lett kicsit sötétebb, realisztikusabb. Az esős futamok még mindig parádésan mutatnak, és úgy általában a járgányok és a pályák is remekül vannak lemodellezve. Egyetlen hiba szúrta nagyon a szememet, mellyel tavaly nem találkoztam. A textúrák későn vagy néha be sem töltenek a PS4-es változatban, így ronda mosott arcokat és feliratokat kell bámulni a futamok előtti és utáni átvezetőkben. Reméljük egy patch-ben ezt is megoldják a fejlesztők, mert ezenkívül nemcsak a látvánnyal, de nagyrészt a teljesítménnyel is minden rendben van.

A kiválóra sikerült tavalyi F1-es játék után idén is egy remek címmel álltak elő a Codemasters fejlesztői. Hatalmas újításokra nem kell számítani, de a kisebb-nagyobb finomítások nagyon jót tettek a sorozatnak. A klasszikus autók visszatérése remek ötletnek bizonyult, ráadásul a kivitelezés is jól sikerült. Egyedül a mesterséges intelligencia régi hibái rondítanak bele az összképbe, melyekkel illene már valamit kezdeni, és nem az utólagos patch-ekben foltozgatni ezeket. Ennek ellenére ha tetszett a tavalyi rész, érdemes lehet ránézned a 2017-es felvonásra, már csak a klasszikus autók miatt is.

Az F1 2017 PC-re, Xbox One-ra és PS4-re jelent meg - mi az alap PS4-en teszteltünk.

15.
15.
Zoli0507
#13: Èrtem hogy mit ìrsz, èn mèg szerencsère nem igazàn talalàkoztam ezzel.... ezt most hülyèn fogalmaztam. Modom azt hogy 3futambòl olyan 4db lekörözès volt fusztràlò. Vagy pont kanyarban èrtem utol vagy fèktàvon volt "fasz". Èrtem ezalatt hogy rendesen ki kellett fèkezni ùgy hogy nem ment volna le az ideàlis ìvről.
Viszont ha belegondolunk a futamokon is hànyszor van olyan hogy valamelyik egy lekörözött miatt több mint 1sec-et bukik.
Ezzel nem vèdem a fejlesztőket mert èn sem èrtem, bàr igaz èn nem vagyok fejlesztő, hogy mi olyan kurva nehèz abban hogy a lekörözött autòknak kijelölnek egy "làthatatlan" zònàt (teszem azt 200mèter az auto faràtòl, vagy ha 1sec-re megközelìtem) ès ha èn ebben benne vagyok akkor lemegy az ideàlis ìvről ès leveszi a gàzròl a làbàt x ideig.
14.
14.
Pain
#13: Engem az zavar, hogy ha egy gyorsabb autó van mögötted kanyarnál nem másik íven próbál megelőzni, hanem belémjön hátulról.
13.
13.
davidferi
#12: A mesterséges intellegencia elég szánalmas. Nem tudom ki hogy van vele marha idegesítő mikor nem enged el a lekörözött autó egyáltalán és rendesen meg kell előzni mintha versenyben lennénk és nem kap semmilyen büntetést. Ez az MI szégyene: Remélem erre kiadnak egy patch-et.
12.
12.
Zoli0507
Ez a rèsz nagyon jò lett. A "skill fa" külön tetszik azèrt mert ha valamit fejleszteni szeretnèl azt nem kapod meg azonnal hanem 2-6hetet!!! kell rà vàrni (èrdemes előre gondolkozni). A vezethetősège èlmèny, gondolom köszönhető annak is hogy az f1-ben ezèrve lett pàr "drasztikus" vàltozàs. A futam vègre nem unalmas, màrmint ha futamon se előtted, se mögötted nincs senki. Az f12016-ben sokszor àlmos lettem, ami köszönhető a gumispòrolàsnak ès a motor "hangjànak". Ugye nem lehetett ebbe a 2017-be se fülrepesztő hangorgiàt rakni rèvèn ugyanazon specifikàciòjù motorok vannak ezèven is.
De!!!! Azèrt a tavalyitòl jòval erőteljesebb lett. A gyorsasàg èrzet is drasztikusan növekedett, èlvezet vele menni. A vissza jàtszàs is dinamikus lett, van sebbessèg èrzet.
A règebbi vasak hangja pedig adrenalin termelő.. Egy jò fülessel ès ha F1 szurkolò vagy màr règòta akkor ettől libabőrös lesz az ember, ès a szèp emlèkek mèg szebbè teszik.

A feladatok is tök jòk, mint pèldàul a karrier mòdban egy futam utàn kapunk feladatot. Pèldàul history car-al 4perc alatt gyere fel 9-nek. Pörgős ès szìvesen meg csinàlja az ember.

Grafikailag is szebb lett, igaz nem kell orbitàlis vàltoztatàsra gondolni.
Az AI tud idiòta lenni, illetve azt a gyermekbetegsèget mèg mindig nem tudtàk megoldani hogy ha nekem jönnek akkor ne engem vizsgàljanak vagy büntessenek.

Ìgy hirtelen ennyit tudok ìrni ròla, bàr biztos valamit kihagytam. Èn csak ajànlani tudom ez tènyleg jòl sikerült kiadàs.
8.
8.
logic5
#4: 'nyugoggyámegattómegnyugszó.... Ilyen primitív kommentet is rég olvastam. Egyébként eddig a legjobb F1...
7.
7.
RangerFox
Tényleg nagyon jó rész lett, 2013 óta először játszok megint F1 játékkal, rengeteg újdonság van. Sokszor van screen tearing, ami ront az összképen, de amúgy nagyon jó, majd orvosolják egy patch-el gondolom. Kellő kihívás van benne, nagyon jó vezetési élményt ad.
5.
5.
SwordFish
Kurva jó lett ez a rész :D csak az AI tényleg ront az összképen, mert szokása, hogy kilök sajnos :( meg a textúrák alacsony felbontása néha ps4-en ami idegesitő, de a következő patch ezt orvosolja. Ezeken kivül nincs benne komoly hiba, imádom.

Mclaren Hondával a carrier módban a szenvedés pedig felbecsülhetetlen :D
4.
4.
dvs00
A fizika és a törésmodell továbbra is végletekig lebutított, kupac szar, így csak a szokásos éves cigány lehúzás mint a Fifa és társai bazmeg. Nem tudom hány év kell egy Codemasters-nek, hogy rendes fizikai motort tegyen bele, mikor a rally játékokban gyakorlatilag kifogástalan mind a fizika mind a törésmodell, ez utóbbit sajnos nem divat a GTA V elképesztő sikere óta ahol ez a része szintén egy hányingerkeltő lett, ellenben mégis iparági rekordbevételt hozott, ez úgy gondolom nem tett jót, mi több azóta szar a törés modell minden játékban ahol autó van gyakorlatilag, láthatjuk a Flatout 4-et is, vagy a Mafia 3-mat ahol nemhogy nem sérül az autó, de a kibaszott golyó nyomok sem maradnak meg a kasztnin bazmeg. Egyszerűen basznak rá, pedig irgalmatlanul sokat von le az élvezeti értékéből.
3.
3.
Binder
#1: Érdekes...engem is totál hidegen hagy az F1, de ez a 2017-es epizód most valahogy izgatja a fantáziámat...be fogom szerezni. :)
1.
1.
Morzsi1
Szokásos hozzászólásom, kicsit felfrissítve: nem szeretem a Forma 1-et, ezért nem is veszem meg a játékot. Ezt megvettem, és nem szeretem a Forma 1-et, de ez a játék tetszik. Jó játék. f1 fanoknak kötelező, autóversenyt szeretőknek vastagon ajánlott!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...