Blur Teszt

Blur

A fenébe, hova raktam a slusszkulcsomat? Jogsi megvan, forgalmi, zöldkártya megvan, fenyőillatosító fóliáját szétbontottam, visszapillantóra fel is aggattam. Végigsimítom a kezem az elegáns műszerfalon, német minőség ez, nem műanyag proli belső tér, erősen megmarkolom a kormányt, úgy, hogy az erek kiduzzadnak a kézfejemen. Biztosítás? Minek? A szalonból vásárolt BMW-met egy negyedórán belül úgyis totálkárosra töröm. Nem akarok precízen a vonalvezetésen a tökéletes váltásokra törekedni, itt a naturális versenyzésen van a hangsúly. Fondorlatos módon keresztbe tenni a riválisoknak, a Blur ezt megadja nekünk.

zoenn 2010. május 29. 00:00
No More Heroes 2: Desperate Struggle Teszt

No More Heroes 2: Desperate Struggle

Három év telt el azóta, hogy Travis Touchdown leszámolt a szupertitkos United Assassins Association minden rosszfiújával, és ezzel ő lett a világ első számú bérgyilkosa. Azonban míg mások többnyire pezsgőben fürdőzve ünneplik ezt a kinevezést, és mindent megtesznek azért, hogy megtartsák a címüket, hősünk a végső csatát követően egyszerűen meggondolta magát, és otthagyta az egész szervezetet. Hiszen mi értelme lehet egy olyan klubnak, ami arról szól, hogy megöljük a másikat? Semmi.

2010. május 28. 00:00
ModNation Racers Teszt

ModNation Racers

Ahogyan azt előre sejteni lehetett, a LittleBigPlanet igencsak nagy hatással volt az iparra, természetesen nem csak a játékosokra, hanem azok készítőire is. Itt van az első cím, ami megpróbál az iránymutató, zseniálisan fantasztikus KisNagyBolygó nyomdokaiba lépni, lássuk, hogy sikerül-e neki…

2010. május 27. 00:00
Heroes of Newerth Teszt

Heroes of Newerth

Eddig ha valaki azt mondta: e-sport, mi azt mondtuk Blizzard. Vagy korábban azt is mondhattuk volna, hogy Quake, vagy Counter Strike. De bármit is mondtunk, egy közös tulajdonsága mindegyiknek akadt: egy nagy cég állt mögöttük. A DoTA megjelenésével azonban minden megváltozott: egy olyan kompetitív multiplayer játék jött létre, melyet ingyen fejlesztettek, senki nem pénzelte, s nem tolta hátulról senki. Csak a többmilliós rajongótábor.

2010. május 26. 00:00
Skate 3 Teszt

Skate 3

Úgy néz ki, a Skate-ből is évente kapunk majd új részeket, de egyelőre nem bánjuk, mert látszólag még tart a lelkesedés, mind az EA-nél, mind pedig a Black Boxnál. A harmadik Skate-játékon azonban ennek ellenére is látszódnak a fásultság jelei, noha fiatal tinédzserkorunk óta minden vágyálmunk az, hogy saját gördeszkás csapatot alapítsunk.

fojesz 2010. május 25. 00:00
Gears of War 3 Előzetes

Gears of War 3

Befejező részéhez érkezett a Gears of War trilógia. Marcus, Dom, és a Delta Squad utoljára tér vissza közénk, Cliff Bleszinski jövő év áprilisában pontot tesz az Xbox 360 egyik valaha volt legsikeresebb sorozatának végére. De pontosan mire is számíthatunk? Premier előzetesünkből mindenre fény derül!

2010. május 24. 00:00
Call of Duty: Black Ops Előzetes

Call of Duty: Black Ops

Csak azért, mert leírnak valamit, és történelemnek nevezik, még nem biztos, hogy igaz is. Az iskolában nem tanítják meg, hogy milyen a háború, mennyi szenvedéssel és kínnal jár fegyvert ragadni, hogy kiszolgáljuk az önző hatalmat, melyet hazánknak hívunk...

2010. május 23. 00:00
Test Drive Unlimited 2 Előzetes

Test Drive Unlimited 2

Már hosszú ideje, pontosabban négy éve annak, hogy az Eden Stúdió bevetette MOOR rendszerét a Test Drive Unlimitedben. A játék célja a pénzgyűjtés volt, és hogy megszerezzük a világ legszebb és legkívánatosabb járműveit, melyekkel egyre több és több kihívást teljesíthettünk. Az Unlimited szervereit még ma is több ezernyi játékos keresi fel, így várható volt, hogy az Atari nem hagyja sokáig pihenni a sorozatot.

2010. május 22. 00:00
Red Dead Redemption Teszt

Red Dead Redemption

John arra eszmélt fel, hogy a postakocsi hangos zörgéssel száguldott tova, lenn az utcán. Krákogott egyet, feltápászkodott, majd meggyőződött róla, hogy a gúzsba kötött ledér hölgyemény száját nem vágta be a kötél, még a végén elcsúfítaná pofikáját...

zoenn 2010. május 20. 00:00
Prince of Persia: The Forgotten Sands Teszt

Prince of Persia: The Forgotten Sands

Több ezer szörnyet hánytam kardélre, kicsit is, nagyot is; mérföldeket futottam, talán többet a falon, mint a földön; másztam meg tornyot, vagy tizet; megmentettem a világot – megint. Az új Prince of Persiával szemben én is sokáig szkeptikus voltam, talán az időzítés miatt, azonban tizenöt perc játék után minden kételyem elszállt és megadtam magam az élménynek. Most már tudom: a Herceg újra a régi!

fojesz 2010. május 18. 00:00
Alan Wake Teszt

Alan Wake

Újra ott voltam… az erdőben mely egyszerre tűnt ismerősnek és félelmetesen idegennek. A sötétség szinte körülölelt, mintha magával akarna rántani a biztonságot nyújtó megnyugvásba, ahol nem kell többé harcolnom, nem kell rettegnem minden egyes nesztől, megmozduló árnyéktól. De nem adhattam fel. Itt egy másodperc is örökkévalóságig tartott, a látvány, ami elém tárult szinte felfoghatatlan volt.

2010. május 17. 00:00
Bodycount Előzetes

Bodycount

Számos olyan elfoglaltság van az életben, ami egyfajta különös, zsigeri módon képes felpumpálni az ember adrenalin szintjét. Száguldani egy dögös sportautóval, vagy ejtőernyővel kiugrani egy repülőből mind-mind utánozhatatlan dolog. Mégis, azt mondják, hogy akit egyszer a puskapor szaga elkapott, azt többé nem ereszti el, s onnantól kezdve csak akkor kerülhet át ebbe a speciális, ösztönös izgalmi állapotba, amikor elsüt egy fegyvert.

2010. május 16. 00:00
Split/Second Teszt

Split/Second

Nem lennék Velocity polgármesterének helyében. A város világszintű látványosságnak számít, egy elő valóságshow része, melyben többszáz lóerős aszfaltszaggatók mérik össze tudásukat, miközben a környezet folyamatosan amortizálódik. Bevásárlóközpontok, égbe szökő toronyházak robbannak fel, miközben a mezőny elhalad mellettük. De ez is csak a műsor része, elég csak egy pillanatnyi kihagyás és ránk dől a betonmonstrum. Kamerák tömkelege figyeli minden manőverünket, nézők milliói révedt tekintetekkel bámulnak a képernyőkre. Ne okozzunk nekik csalódást!

zoenn 2010. május 14. 00:00
Lost Planet 2 Teszt

Lost Planet 2

Húzták, halasztották, majd egyszer csak bejelentették a megjelenés dátumát, amit meglepő módon előrébb toltak, majd még előrébb, és hipp-hopp, már itt is volt. A Lost Planetet nem is olyan régen az első igazi nextgen játéknak neveztem itt a Gamekapcson, lássuk hát, felér-e a folytatás a nagy elődhöz.

2010. május 12. 00:00
2010 FIFA World Cup South Africa Teszt

2010 FIFA World Cup South Africa

Durván egy hónap van még hátra az idei foci világbajnokság kezdetéig, várjuk is nagyon, mert ilyenkor legalább büntetlenül tudunk hódolni picit a kultúráltan korlátlan alkoholfogyasztásnak, meg persze jó meccseket is látunk, ha szerencsénk van. Természetesen az Electronic Arts most sem hagyta ki a ziccert, és menetrendszerűen szállította a vébé hivatalos játékát.

fojesz 2010. május 10. 00:00
Dead to Rights: Retribution Teszt

Dead to Rights: Retribution

Jack Slate nem éppen átlagos rendőrtiszt Grant Cityben, lábát sem tenné ki a bűnözőkkel teli utcákra hű husky társa, Shadow nélkül. S ahogy Hank Kattsnek ott van Rin Tin Tin a némileg blőd kanadai TV-sorozatból, a Dead to Rights is a kutya-ember barátságra épít. Csak itt a lőporszag keveredik a négylábúnk állkapcsának csattogásával, a tajtékzó rosszarcúak ülőgumóinak kárára. A Volatile Games neve ha nem is garancia a sikerre, az előző generációban kellemes emlékeket keltett szériát azért sikerült egy -jó értelemben vett- nyers, és némileg ízetlen folytatással visszahozni.

zoenn 2010. május 09. 00:00
Halo: Reach Multiplayer bétateszt Teszt

Halo: Reach Multiplayer bétateszt

A Halo-rajongók számára május 3-a nemzeti ünnepként volt bejelölve a naptárban, bizonyára rengetegen voltak olyanok, akik erre a napra felfüggesztették tanulmányaikat, szabadságot vettek ki, urambocsá beteget jelentettek, vagy éppen párkapcsolatuk harmóniáját tették kockára. Mindez egy játék miatt, ami sokaknak sokkal több csupán egy szórakozási forrásnál. Hölgyeim és uraim, íme Halo Reach béta! Ne menjetek sehová!

2010. május 07. 00:00
Alan Wake Előteszt Teszt

Alan Wake Előteszt

2005-ben jelentették be, mint a négymagos processzorok és a PC nagykövetét, aztán végül elkészült Xbox 360-ra. A teljesen szabad, nyitott világban játszódó nyomozós sandbox helyett, végül egy csőjátékká vált. Sok változáson ment keresztül öt év alatt az Alan Wake. Vajon megérte várni rá?

2010. május 04. 00:00
Ghost Recon: Future Soldier Előzetes

Ghost Recon: Future Soldier

Intelligens töltények, láthatatlanná tévő katonai ruha, önjáró harci robotok, pilóta nélküli repülőgépek. A jövő harcászata az ember és a technológia gyilkos kettősségéről fog szólni, egy valami viszont 15 év múlva sem változik: a háború megnyeréséhez továbbra is le kell lőnünk egymást.

2010. május 02. 00:00
Lips: I Love the 80s Teszt

Lips: I Love the 80s

Szívesen mondanám, hogy a nyolcvanas évek voltak a kedvenceim, hogy azokhoz a zenékhez, ahhoz az életérzéshez és ahhoz a világhoz sosem fog felérni semmi, s hogy egy egyedi és megismételhetetlen időszaka volt kicsiny bolygónknak.

2010. április 30. 00:00
Dead or Alive Paradise Teszt

Dead or Alive Paradise

A DOA szuperszexi, atomdögös, bögyös macái megunták, hogy folyton csak pépesre verik egymás babapofiját, ezért ideiglenes fegyverszünetet tartva, a sérelmeket ridikülbe rejtve úgy döntenek, hogy elutaznak egy jó nagyot nyaralni. A célállomás természetesen nem lehet más, mint a folyton megújuló, és a legextrémebb helyeken felbukkanó Zack szigete, ezúttal éppen a második, vagy már a harmadik?

2010. április 28. 00:00
BlazBlue: Calamity Trigger Teszt

BlazBlue: Calamity Trigger

A BlazBlue-ra sokat kellett várni, Japánban és Amerikában már tavaly június óta kapható a játék, az európaiak pedig csak most eshettek neki a szép emlékeket ébresztő Guilty Gear szellemi örökösének. Sebaj, a BlazBlue olyan cím, amire megérte várni, öröm és izgalom minden egyes perce.

fojesz 2010. április 26. 00:00
Nier Teszt

Nier

Azt hiszem mindenki számára világos, milyen sok játék is jelenik meg manapság. Habár a Gamekapocs igyekszik minden fontosabb címet letesztelni, nyilván akad több száz, sőt, több ezer olyan anyag is, ami sosem kerül elénk. Aki tehát a saját ízlésének megfelelő és stílusú játékkal szeretné tölteni az idejét, az nagy valószínűséggel találni fog olyat, ami maximálisan megfelel az étvágyának.

2010. április 25. 00:00
The Settlers 7: Paths to a Kingdom Teszt

The Settlers 7: Paths to a Kingdom

Emlékszem, még nagyon-nagyon fiatal koromban odakeveredtem egy LAN-partyra, ahol két Starcraft meccs között néha előkerült egy kicsit a Settlers 3. Korábban is láttam már, s játszottam is Settlers epizódokkal, de valamiért mindig egy kicsit másik világnak tartottam a német Blue Byte nagymúltú sorozatát.

2010. április 24. 00:00