„ Nem számítottam arra, hogy újra idetolod a képed! A dolgok megváltoztak azóta, hogy eltűntél. Az egész város csatatérré változott, a területek felosztásáért. Tunningolt, egzotikus és izomautók küzdenek egymással, ami mindig a kanyonban végződik. Na ez az, amit te sosem fogsz túlélni! Szóval hallottam hogy visszatértél… Most azt akarom hallani hogy eltűnsz… „
A Cenega új szuperzsarus játékáról nemrégiben már olvashattatok egy kövér előzetest itt, a Gamekapcson. Most megérkezett az El Matador, így itt az idő, hogy kíméletlenül kivesézzük a kicsikét.
A kalandjáték (point-and-click) műfaj manapság nagyon háttérbe szorult a rengeteg FPS, RTS között, pedig nem is olyan régen még temérdek hasonló játék jelent meg a piacon. Ezekben általában mindig megtalálhattuk a humort, a kalandot, a hangulatot és azt a bizonyos játékélményt is egybegyúrva. De manapság már örülhetünk, ha félévente, évente jelenik meg egy-egy darab. Az öregebbek még könnyes szemmel emlékezhetnek a Monkey Islandokra, a Maniac Mansonre, annak második részére a Day of The Tentaclere, Sam & Maxre, Indiana Jones és Zak McKracken epizódokra… na és természetesen a Broken Sword sem maradhat le a listáról.
A 2006-os E3-on a Bungie bemutatta a Halo 3-at, így joggal hihettük, hogy Master Chief harmadik visszatérése mellett nincs készülőben még egy ilyen univerzumban játszódó cím. Szeptember 27-én, a Microsoft által szervezett barcelonai X06 kiállításon mindenki nagy meglepetésére bejelentették a Halo Wars-t, mely alapjaiban tér el az előző részektől.
Az Ubisoft kiadta a Nagyon Vadon (Open Season) animációs filmből készült játékát minden platformra, ami jelenleg kapható a piacon. Habár mindegyik akció-kaland játék és a film alapján készült, a játékok még is különböznek minőségükben. A kérdések elkerülése végett most a PC-s platformra készült játékról fogok beszámolót írni számotokra.
Ha végignéznénk a stratégiai játékokat a kezdetektől mostanáig, nagyjából két jól elkülöníthető irányvonalat fedezhetünk fel. Egyfelől a főbb irányzatot képviselik a Command & Conquer, WarCraft, StarCraft, Age of Empires sorozatok, ahol kevés egységgel főleg a mikromenedzsment része lényeges a játéknak, a háborút részleteiben, csatánként vívjuk meg. A másik oldalon a Total War sorozatot találhatjuk, ahol igazi hatalmas hadseregeket kommandírozhatunk hasonlóan nagy seregek ellen. Az elsőben inkább csak különbönző taktikákat használhatunk ki, míg a másodikban tényleg stratégiákat kell kigondolnunk majd végigvinnünk.
Company of Heroes az első játék, amely intenzívebben és cenzúrázatlanul tárja szemeink elé a Második Világháború káoszos világát és annak kegyetlenségeit. Normandia megszállásán át egészen a háború végéig követhetjük végig a háború eseményeit, Company of Heroes részleteket vett át, olyan filmekből, mint a Ryan Közlegény Megmentése, amelyben szintén láthattuk a háború kegyetlenségét és emberségét mindkét fél oldaláról.
Quentin Tarantino 1992-es vérgőzös, cinikus gengszterfilmje alapján a Volatile Games fejlesztőcsapat készített akciógame-et, amolyan Grand Theft Auto stílusban, fegyverropogástól hangos TPS-résszel és némi autós üldözéssel megspékelve. A Kutyaszorítóban játékadaptációja, ha bár nem sikerült tökéletesre, kellően visszaadja a film egyedi hangulatát, ami csak egy olyan rendező-gurura jellemző, mint Tarantino nagymester. Az Edios Lara-baba és Hitman bácsi szépszámú eladásait megpezsgőzgetve most igazán nyeregbe érezheti magát, és rögvest itt az újabb elismerésekre számító program. Bár a film jogait csak részlegesen sikerült megszereznie, rossz szájízt ennek ellenére sem hagy azok pofazacskójában, akik nem is várnak műfajreformáló alkotást a fejlesztőskacoktól.
A Bugbear híres-hírhedt roncsderbije – hála a millióhoz közeli eladott példányszámnak – szinte kiáltott a folytatásért, ennek egyenes ági folyománya a FlatOut 2 megjelenése, amely témaválasztásának hála, még a mai napig is ritkaságszámba megy, hiszen a gyengélkedő PC-s játékipar egén ilyen markáns török-zúzok autóverseny, ritka mint az apácazárdában a fitymacsattogtatás. A finn srácok nem kevesebbet ígértek, mint a tavalyi – hosszabb távon már kötött lehetőségekkel rendelkező első rész grafikai tuningján felül, a kibővített játékmódok mellett új minijátékok bevezetése is új színt vihet a játék szavatosságába.
Ubisoft. Egy név, mely egyet jelent a minőségi játékokkal. Brothers in Arms, Might & Magic, Prince of Persia, Ghost Recon, Myst, Rainbow Six és Splinter Cell - néhány cím a legnagyobb termékek közül. Ezen játékok tükrében elképzelhetetlen, hogy a 2007-ben megjelenő Haze ne lenne olyan anyag, amiről nem érdemes írni itt, a Gamekapcson.
Nézzünk szét egy kicsit a Crackdown városában. Látjátok azt a magas templomtornyot? A babakocsit toló anyuka, a játszótéren szaladgáló gyerekek, a munkába igyekvő emberek megvannak ugye? Látjátok azt a nagy bevásárlóközpontot? A tacskót sétáltató nagyit? Nos igen, ilyen egy élő és lélegző város.
1987-ben a Sid Meier nevével ékesített Pirates! alapjaiban forgatta fel az akkori játékpiacot. A cucc legalább annyi embert addiktá tett, mint a Civilization és akkor történt meg az is, hogy a gamerek belezúgtak a kalózos játékokba.
A játékipar meghatározó, jelentős személyiségeivel foglalkozó rovatunk negyedik számában John Carmackkel, „A” programozóval foglalkozunk. Talán őt övezi a legnagyobb személyi kultusz a játékfejlesztők közül, melyet a Doom és Quake megalkotásával, de leginkább mindig korszakalkotó grafikus motorjaival vívott ki magának. Node ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején, ahol az ő története kezdődött!
A tavalyi év legnagyobb meglepetése kétségtelenül a LEGO Star Wars volt, a játék, melyet a TT Games fejlesztett, a George Lucas' hihetetlenül népszerű univerzumához. Az egyedi megjelenésével, "vedd elő és játssz" stílusával, és a legnépszerűbb használata ennek a névnek, hiszen régen jött már ki olyan játék, amely szinte ilyen gyorsan levett mindenkit a lábáról humorával és fergeteges akciójával. Egy ilyen kezdés után a másik három rész, amely még nem volt "LEGOsítva", immáron végre elkészült.
Nemrégiben már olvashattatok egy bétatesztet az új Windows-ról itt a Gamekapcson, akkor InGen tollából. Tavaly a b5112-es verziót próbáltuk ki, most pedig a már sokkal komolyabb, sokkal szebb és sokkal jobban működő 5600-as, Release Candidate 1-es van soron.
Emlékszem, néhány hónappal ezelőtt írt előzetesemben még úgy harangoztam be a Bad Day LA-t, mint a nagy játékfejlesztő legenda, American McGee visszatérését egy újabb egyéni programmal. Sajnos azonban bebizonyosodott, hogy név egyáltalán nem garancia a sikerre, és hogy az „egyéni” nem mindig jelent egyben jót is. Kedves olvasó, ki kezedben fogod a lemezt, készülj fel a legrosszabb napodra!
Bizonyára mindenkinek ismerősen cseng ez a cím, hiszen már rengeteget lehetett róla hallani, és szerencsére egész szép csokornyi videó is elterjedt már a neten keresztül, ezekből többet nálunk is megtekinthettek. Ha kihagytátok, pótoljátok eme hiányosságot, ígérem nem fogjátok megbánni. Az igazság az, hogy én is készítettem nektek egy 20 perces single player videt és egy 10 perces multiplayert is, de mivel túlságosan nagyok lettek és még a minőségük sem valami jó, ezért a szerkesztőséggel úgy döntöttünk, hogy töröljük a projectet. Scuzi érte!
1993… Nagy év volt ám a játékvilág számára! Olyan nevek robbantak ilyenkor a köztudatba, mint a Doom, a Mortal Kombat, a The Settlers… Bizony, a The Settlers, az első játék, ami mellett el lehetett menni randizni, ki lehetett takarítani, vagy épp megfőzni az ebédet. És hogy miért is lett akkor olyan klasszis, hogy az előtte álló nagy címek közé mertem sorolni? Éppen ezért. Kikapcsolódásnak tökéletes volt, hangulata földbe döngölt, remek grafikája pedig a kor egyik legszebb játékává tette. Csakúgy, mint a három évre rá érkező folytatást.
Világosan emlékszem: mikor a Monolith srácai kidobták az első F.E.A.R.-hez kapcsolódó ingame képfelvételt, mindenki az állát kereste valahol a négyes metró még befejezendő alagútjának környékén. Az FPS-rajongók kivétel nélkül hüledeztek: „Mi folyik itt?” „Ez tényleg így néz majd ki?” „Ez az Nvidia legújabb techdemója akar lenni?”
A 2006-os E3 kiállításon, majd a lipcsei Games Convention-ön is megjelent a Turok, ez a két debütálás pedig éppen elegendő információkkal szolgált nekünk, hogy egy finom előzetest véssünk nektek itt, a Gamekapcson. Mi nem félünk a Raptoroktól, és ti?
Megszokhattátok már, hogy a Gamekapocs berkein belül csak olyan játékról írunk előzetest, melyhez nagy reményeket fűzünk, avagy valami olyan újdonságot nyújt, melyet előtte semmi más. A Red Steel is egy ilyen játék, melyet az UbiSoft kizárólag az új Nintendo konzolra fog elkészíteni - de azért érdemes mindenkinek megismerkednie vele.
Megszokhattátok már, hogy a Gamekapocs berkein belül csak olyan játékról írunk előzetest, melyhez nagy reményeket fűzünk, avagy valami olyan újdonságot nyújt, melyet előtte semmi más. A Red Steel is egy ilyen játék, melyet az UbiSoft kizárólag az új Nintendo konzolra fog elkészíteni - de azért érdemes mindenkinek megismerkednie vele.
A Jövőbe Tekintő előző részében kezdtünk foglalkozni az időutazás kérdésével, de csak az alapozásig jutottunk, ami persze nagyon fontos. Megtudhattuk, hogy a múltba való visszautazáskor komoly problémával találjuk magunkat szemben, mégpedig a nagypapa-paradoxonnal. Ugyanakkor néhány példán keresztül megértettük, hogy a világról alkotott szabályaink folytonos pontosításra szorulnak, így erre a paradoxonra is talán lesz megoldás. A lehetőségekről alant olvashattok.
Reneszánszukat élik a Róma-építgetős stratégiai játékok: bizony, újjászületik a műfaj, hiszen épp az imént siránkoztunk, hogy a Caesar III óta nemigen bújhattunk ókori kormányzó bőrébe, erre nemrégen megjelent a Glory of the Roman Empire, most itt a CivCity: Rome, s vészesen közeleg a Caesar negyedik részének megjelenése is. Mielőtt „Heti játékmegjelenések” rovatunkat átültetném a bevezetőbe, inkább lessük meg, miként szuperált a sikervárományosnak vélt darab tesztlaborunkban.