Ridge Racers Teszt

Ridge Racers

Úgy látszik, hogy a Sony és a Namco vezérigazgatója, hatalmas nagy ivócimborák lehetnek, vagy az is lehet, hogy csak együtt járnak lovagolni, de lehet, hogy éppenséggel csak a pénz számít nekik, nomeg az üzlet. Lényeg a lényeg, ez immáron a harmadik alkalom, hogy a Sony a Ridge Racerrel debütálja bevezetendő termékét. Ezt tette a PSP megjelenésekor is, ugyanis ott volt az első játékok között, a több mint 10 éves múlttal rendelkező játéksorozatnak, akkor még legújabb tagja is.

2006. augusztus 25. 00:00
Interstellar Marines Bemutató

Interstellar Marines

A 22. század hajnalán az emberiség elérte és belakta a világűrt. Büszke a technológiára, mely kiszabadította őt a Föld fogságából és nagyképűen tekint önmagára, hogy lemászva a fáról a jelenleg ismert legfejlettebb lény a világon.

2006. augusztus 24. 00:00
Spore Előzetes

Spore

Will Wright játékával biztosan mindenki valamilyen szinten kapcsolatba került. Ki ne emlékezne a Sim City-re, majd a megannyi klónjára (Sim Farm, Sim Town, SimLife és hosszú még a sor), illetve a méltán híres Sims két része a végeláthatatlan kiegészítőivel együtt. Már a Gamekapocs oldalán is megismerhettétek munkásságának fontosabb állomásait a Homo Nobilis rovaton belül. Most új játék fejlesztésében vesz részt, melynek neve egyszerűen SPORE (spóra).

2006. augusztus 22. 00:00
Darkstar One Teszt

Darkstar One

Darkstar One - az idősebb Jarvis híres cirkálója. Egy titkos fejlesztés eredményeként született technikailag magasan fejlett űrhajó, mely fürge, erős, könnyen módosítható és kompatibilis minden felszereléssel. Ha jó kezekben van, akkor igazi halálos fegyver.

2006. augusztus 20. 00:00
WarPath Teszt

WarPath

A Pariah után a Digital Extremes új játéka is megjelent. Mostanában hiánycikknek számít az igazán jó sci-fi FPS, melyet a készítők a Warpath-el szeretnének orvosolni. Már a Pariah-nál is rezegett az a bizonyos léc a játék során, de most aztán sikerült telibe trafálni és így leverni is a lécet.

2006. augusztus 18. 00:00
Rainbow Six: Vegas Előzetes

Rainbow Six: Vegas

Nem kis meglepetést okozott márciusban, az új Rainbow Six premierjén, hogy a sorozat folytatása Las Vegas-ban fog játszódni. Tom Clancy elit katonái eddig megjárták már fél Ázsiát és az egész Közel-Keletet, most viszont hazai terepen, Amerikában kell helyt állniuk a gonosz terroristákkal szemben.

2006. augusztus 15. 00:00
Battlefield 2142 Előzetes

Battlefield 2142

A Battlefield 2 tavaly július végén robbant be a játékosok lemezmeghajtóiba. Azonnal átvette az uralmat a multiplayer játékok felett és a GameSpy felmérése szerint még máig tartja vezető pozícióját. Egy bő fél év és jó néhány kiegészítés múlva az EA - DICE páros úgy gondolta, hogy ideje bejelenteni a sorozat következő részét, mely a játék profiljától eltérően ezúttal egy távoli jövőbe repíti el az egérzsonglőr gamereket.

2006. augusztus 14. 00:00
Rayman: Raving Rabbids Előzetes

Rayman: Raving Rabbids

Ifjúkorunk egyik kedvenc karaktere, Rayman visszatér a képernyőkre és egy semmi eddigihez nem fogható őrült kalandba kezd. Tudtátok, hogy a nyulak nem tudnak tehenet fejni és, hogy sosem csukják be az ajtót vécézés közben?

2006. augusztus 12. 00:00
Grand Theft Auto: Vice City Stories Előzetes

Grand Theft Auto: Vice City Stories

Ha már azt hittétek, hogy a GTAIV előtt nincs élet, akkor nagyot tévedtetek. Idén októberben még érkezik egy új epizód, mely a Vice City előzményeit meséli majd el és melyet most itt a Gamekapocs keretein belül nagyító alá is veszünk. Ugorjunk bele a sűrűjébe, lássuk milyen lesz a Grand Theft Auto: Vice City Stories!

2006. augusztus 10. 00:00
Just Cause Előzetes

Just Cause

A Grand Theft Auto árnyékában keményen kell dolgoznia annak, aki egy szabadon bejárható környezetet kíván megteremteni játékához. Nagyobb bajban van akkor, ha vezethető járgányokat is bele akar tuszkolni, a játékmenetet pedig egy úgynevezett open-ended struktúrára építi. Az ilyen próbálkozásokat automatikusan GTA klónnak bélyegzi meg a játékos társadalom, igen nagy hibát követve el ezzel.

2006. augusztus 08. 00:00
The Darkness Előzetes

The Darkness

A The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay a megérdemeltnél jóval nagyobb hűhót csapva jött ki és bele is törött a bicskája. Bár szép volt, látványos volt, vindízeles volt, mégsem fogta meg a játékosokat még annyira sem, mint a film, mely alapján készítették. A Starbreeze most egy új játékon dolgozik, lássuk hát, hogy mire számíthatunk tőlük ezúttal.

2006. augusztus 06. 00:00
Saints Row Előzetes

Saints Row

A Grand Theft Auto stílusú játékok hiánycikkek, főleg az Xbox 360 konzolon. A Saint’s Row személyében egy olyan anyagot mutatunk most be nektek, mely ezt az űrt hivatott kitölteni – legalábbis amíg meg nem érkezik a Rockstar játékának negyedik része.

2006. augusztus 04. 00:00
SiN Episode 1: Emergence Teszt

SiN Episode 1: Emergence

Őszintén bevallom: rám először hatott komolyan marketingszöveg, először dőltem be látványos videóknak, először hidaltam le reklámoktól. Először, mégpedig azért, mert a SiN Episode 1: Emergence-t olyan látványosnak, izgalmasnak és elődjéhez méltónak képzeltem, mint azt fejlesztője, a Ritual Entertainment ígérte. Mindezek után rögtön megállapítottam: a marketingnek nem szabad hinni, mert a látszat néha – vagyis szinte mindig - csal.

fojesz 2006. augusztus 02. 00:00
Grand Theft Auto: Liberty City Stories Teszt

Grand Theft Auto: Liberty City Stories

A Grand Theft Auto: Liberty City Stories teszt személyében egy nagy adósságot kívánunk most rendezni itt, a Gamekapcson. Mint köztudott, már június elején megjelent a játék nagykonzolos verziója, de különböző okoknál fogva eddig még nem készítettünk róla egy cikket sem. InGen koma végre hajlandó volt kölcsönadni nekem a már-már betegesen imádott Playstation 2-jét, úgyhogy ennek a szerencsének köszönhetően ismét megadatott a lehetőség, hogy elmerüljek a GTA sorozat új részében.

2006. július 29. 00:00
Wipeout Pure Teszt

Wipeout Pure

A Wipeout sorozat egyike azoknak a címeknek Playstationre, amik hatalmas múlttal rendelkeznek. Az eleinte only for PS-nek indult sorozat ’95-ben robbant be a játékpiacra, és pillanatok alatt meghódította a világot.

2006. július 26. 00:00
Homo Nobilis Al Lowe Teszt

Homo Nobilis Al Lowe

„Egy szegény fekete srácként születtem a Missouribeli Gumboban” – kezdi rendszerint saját maga bemutatását Al Lowe. Aki kicsit is ismeri őt, az jót mosolyog ezen a természetesen hamis kijelentésen (nem is fekete, meg nem is ott született), de ez a rendszerint elsütött poén hozzátartozik a világ legjelentősebb játékkészítőivel foglalkozó rovatunk jelenlegi alanyához.

2006. július 24. 00:00
Call of Duty 3 Előzetes

Call of Duty 3

A Sherman-es rombolástól a motorcsónakos akciókig a Call of Duty 3 elhozza képernyőinkre a második világháború legvéresebb és legkeményebb csatáit. No de milyen is lesz pontosan a sorozat harmadik része?

2006. július 23. 00:00
Romanians in Space Interjú

Romanians in Space

Mai exkluzív interjúnkban a 2 Bad Design-os Alexandru Duta-val fogunk beszélgetni. A téma a múlt heti jól ismert incidens és annak utóhatásai lesznek.

2006. július 21. 00:00
Half-Life 2: Episode Two Előzetes

Half-Life 2: Episode Two

Elvarratlan szálak tekintetében a Valve-t soha nem kellett félteni, így szemrebbenés nélkül hagyták nyitva az Episode One történetét úgy, hogy a szerencsétlen HL2-fan még csak véletlenül se tudja álomra hajtani a fejét 2006 végéig, amikor is feltűnik a színen (avagy a Steamen) az Episode Two, a HL2 kiegészítés középső darabja.

zoenn 2006. július 19. 00:00
Medal of Honor: Airborne Előzetes

Medal of Honor: Airborne

Szerintem senki nem hitte 1999 végén, hogy a már akkor is öregecskedő Playstation egyik legemlékezetesebb játéka egy FPS lesz. Azt meg pláne nem, hogy ez az FPS a második világháborúban fog játszódni. Mindenesetre tény, hogy a Medal of Honor (és az egy évvel későbbi folytatás, az Underground) igen szép hírnévre tett szert a konzol tulajdonosai között, és 2002 óta már minden egyéb masinán meghódította a képernyőket. A legújabb dobás azonban úgy tűnik, elfeledteti velünk a néha nem túl jó Pacific Assault-ot, és végre igazi klasszikus születik majd.

2006. július 18. 00:00
Prey Teszt

Prey

Egy felbőszült cherokee indiánnal nem tanácsos újat húzni, még akkor se, ha erre a galád tettre egy orbitális méretű idegen űrhajó vállalkozik, amely békés otthonunk nyugalmából, minket, barátnőnket és nagypapánkat szivattyúz fel a fedélzetére, hogy ottan ki tudja milyen gusztustalan próbatételeknek vessen alá.

zoenn 2006. július 16. 00:00
Command & Conquer: The First Decade Teszt

Command & Conquer: The First Decade

A 80-as évek vége felé Louis Castle (a Westwood atyja) cimborájának szüksége volt egy nyomtatóra, amit csak Louis irodájában talált meg, ez az iroda pedig tulajdonképpen kétfunkciós volt egyben, mivel kocsikat is tárolt benne a tulajdonosa. Egyszerűbben fogalmazva Louis első irodája a garázsa volt. Valahonnan innen indult a Westwood karrierje, szinte sehonnan, pénz nélkül.

2006. július 14. 00:00
Titan Quest Teszt

Titan Quest

Diablo. A név mely mindenkinek ismerősen cseng, aki nem tegnap kezdte a számítógépes játékokkal való ismerkedést. A név, mely magával ragadta az embert és nem engedett a szorításból, sőt egyre jobban szippantotta magába az embert, ahogy haladt előre a történetben, maga mögött hagyva az ellenséges hullák tengerét. A név, mellyel nekem is volt dolgom…

2006. július 13. 00:00