Kotick: a tartozásról szólt a Brutal Legend-per

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 10.
  • Érdekesség
Link másolása
Az Activision sokat támadott vezérigazgatóját, Bobby Kotickot szereti ízeire szedni a sajtó, s bár az utóbbi időben határozottan kevesebb ellenszenves megnyilvánulása volt a kollégának, még mindig a korábbi botrányok miatt kénytelen megvédeni a derék vállalatát - újra a Brutal Legend-botrány volt terítéken.

Tim Schafer és csapata, a Double Fine még a Vivendi szárnyai alatt vágott bele a Brutal Legend fejlesztésébe, azonban az Activision - miután egyesült a Vivendivel - úgy döntött, nem éri meg kiadni a Jack Black főszereplésével készült akciójátékot. A cím végül az Electronic Artsnál landolt, majd végül az ő zászlajuk alatt is jelent meg, igaz, utólag az Activision beperelte a Double Fine-t azt állítva, hogy a játék jogai még mindig náluk van, ezért az nem is jelenhetne meg - 2009-ben az ügyet rendezték, a rossz viszony viszont megmaradt, többek között Tim Schafer ezért nevezte fasznak (idéztünk) Bobby Kotickot.

Pedig a vezérigazgató nem sokszor nyilatkozott a történtek kapcsán, később is csak mosta kezeit a Brutal Legend kidobása miatt. Most viszont, a Joystiq interjújában megpróbálta kissé más szemszögből megvilágítani az egész balhét, hogy ezzel is megpróbálja védeni az Activision helyzetét: mint mondta, a kiadó csak vissza akarta szerezni a Double Fine-nak adott pénzét.

"Nem ismerem, és sosem találkoztam vele" - mondta Kotick Schaferről. "Nem volt beleszólásom a Vivendi döntésébe, hogy elkezdjenek vele dolgozni, továbbá nagyon keveset tudtam arról, hogy mit fogunk vele csinálni. Aztán a srác elment, aláírt az EA-nél több millió dollárért, miközben tartozott a Vivendinek."

"A Vivendi 15-20 millió dollárt adott neki" - folytatta, majd hozzátette, hogy Schafer az összes határidővel elcsúszott, onnantól pedig már ismert a sztori - igaz, számára nem annyira, mint mondta, fogalma sem volt arról, hányadán állnak a Vivendi fejesek a Brutal Legenddel. Később mikor a Double Fine átigazolt, annyit kértek tőlük: elmehetnek, de fizessék vissza a pénzüket. "Egy töredékét végül visszakaptuk az összegnek, de ahogy én tudom, itt véget ért a sztori."

Kotick azt is megjegyezte, hogy mindez nem a személyeskedésről szólt, az Activision mindössze úgy látta, hogy a Brutal Legend nem lehet majd sikeres játék - újra elismételte, hogy ő sosem találkozott Schaferrel, nem is látta a játékot, csupán bizalmat szavazott az embereinek, akik azt mondták: ez a játék nem fogja lázba hozni a közönséget.

A Brutal Legend tavaly októberben jelent meg, s bár minket és a sajtó többi képviselőjét is meggyőzte, az eladási adatok az Activisiont igazolták végül; nem véletlen, hogy a Double Fine még idő előtt nekiállt a második rész fejlesztésének is, majd júliusban bejelentették, hogy a projektet leállították.

3.
3.
zsilvolgyi
2.
2.
Mortician
Valahogy nem tud már érdekelni Kotick vergődése... :)

Viszont a Brütal Legend minden hibájával együtt egy hatalmas élmény volt a számomra. Egy pillanatra nem bántam meg, hogy beruháztam rá. ^^
1.
1.
p.balou
Ez komoly! "ezért nevezte fasznak (idéztünk)..." Ezen felröhögtem :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...