Dark Souls - tudjuk, mikor jön Switchre is

  • Írta: Shifty
  • 2018. augusztus 14.
  • Megjelenés
Link másolása
A három nagy platformra már május végén befutott a Dark Souls felújított kiadása, a From Software azonban most megerősítette, hogy már a Switch-változat megjelenése sincsen messze. Igaz, a kitűzött nyári időpontból inkább őszi lett.

A From Software még áprilisban jelentette be, hogy a Nintendo Switchre is bejelentett Dark Souls Remastered a kiotóiak hibridmasináján biztosan késni fog, és nem a többi platformmal egyszerre jelenik meg. Akkor még azt az ígéretet kaptuk, hogy nyáron azért befut a Switch-kiadás, de ebből végül nem lesz semmi.

A mostani hivatalos álláspont szerint ugyanis október 19-én jelenik meg az átirat, méghozzá a korábban szintén megerősített Solaire of Astora Amiibóval együtt. A kiadásért felelős Bandai Namco emellett hozzátette, a megjelenés előtt biztosan lesz majd bétalehetőség is.

A remasterelt kiadásról írt tesztünket itt olvashatjátok el!

1.
1.
Zisten
Ezt a klikkvadász címet.
Első lépés...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...