Star Citizen - rég elúszott a rajongók támogatása

  • Írta: szlav
  • 2019. május 7.
  • Biznisz
Link másolása
A hihetetlenül ambiciózus Star Citizen rekordmennyiségű pénzt, több mint 240 millió dollárt szedett össze a projektet támogató játékosoknak köszönhetően. Az összeg azonban már évek óta elúszott, a játék pedig továbbra is csak várat magára.

A Forbes egy igen érdekes riportot tett közzé nemrégiben, melyben közelebbről is megvizsgálták a sok-sok éve várt Star Citizen jelenlegi állapotát, s azt, hogy a komoly volumenű alkotás miért futhatott vakvágányra. Többen a játékot tervező Chris Robertset okolják a félresiklott tervek miatt. Kétségtelen, hogy Roberts mert nagyot álmodni, egy már-már lehetetlennek tűnő játékot szeretett volna megalkotni, de pont ez az ambíció, valamint a határozatlanság lehetett a Cloud Imperium projektjének veszte.

A stúdió 288 millió dollárt szedett össze a fejlesztésre, amelyből 242 milliót maguk a rajongók fedeztek a Kickstarteren, valamint az online előre megvásárolható digitális űrhajók segítségével - ezek némelyikére akár több ezer dollárt is kicsengethetünk, hogy azokat egyszer majd viszontláthassuk a játékban. A fenti számok egyébként nem fedik a különféle kriptovalutás befektetéseket, amik jócskán feljebb tornázzák az így is igen komoly összeget.

A Forbes információi szerint azonban 2017-re már csupán 14 millió dollár maradt a játék fejlesztésére szánt tőkéből, nem véletlen tehát, hogy a Cloud Imperium csapata az utóbbi időben még jobban ráfeküdt a virtuális hajók forgalmazására, valamint a játék demózására - még jelenleg is tart az ingyenes próbahétvége, amely során belekóstolhatunk a csillagok közti életbe.

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a "feature creep" lehet a Star Citizen legnagyobb buktatója. A tervek hatalmasak, a csillagrendszerek rengeteg lehetőséget tartogathatnak, mindez azonban már-már lehetetlen a gyakorlati megvalósítás szempontjából. Úgy tűnik tehát, hogy Chris Roberts a régi mondás szerint túlságosan nagyot akart markolni, így pedig mégsem fogott semmit. A Star Citizen alapjátéka egy a tervezett 100 csillagrendszer helyett jelenleg egyet tartogat - azt is borzasztóan félkész állapotban -, a Squadron 42 pedig szintúgy nem áll túl rózsásan: a legfrissebb hírek szerint valamikor 2020-ban láthatunk belőle bétaváltozatot.

Talán unfairnek tűnhet egyetlen embert hibáztatni a játék problémás fejlesztéséért, de több belső forrás is arra mutat, hogy Roberts bábáskodása és állandó mikromenedzselési kényszere okolható azért, hogy a projekt szinte alig halad valamerre, a pénz pedig egyre csak fogy. Egy grafikus dizájner az űrhajók védőpajzsának példáját hozza fel, amelyet többször kénytelenek voltak az alapokról újratervezni, hogy megfeleljenek Roberts elképzeléseinek. Hasonló módon, a karakterekkel foglalkozó David Jennison több mint 17 hónapon át dolgozott csupán öt modellen, hiszen mindig újra kellett kezdenie a munkáját. Ezek pedig elhanyagolható apróságok egy olyan nyílt univerzumban, ahol a tervek szerint számtalan kötetlenül felfedezhető bolygó, űrállomás, és sok-sok más vár a játékosokra.

73.
73.
KőbányaKispest
#72: "A faszi egy jószándékú amatőr,"

Jóisten. Én leírom neked hogy én vagyok 14. Benedek és az angol trón örököse, csak eddig szégyeltem, de jó szándékú vagyok. Elhiszed? 288 millió dollárból hidd el azzá változok egyből. "Külön ki van emelve a cikkben" Nemár na, hello, eddig érdekelt a dolog, szervusz
72.
72.
bitbandita
#71: Semmilyen villa nincs. Én olvastam a cikket amire itt hivatkoznak, ott ki van fejtve. Röviden tényleg az van, ami itt is le van írva. A faszi egy jószándékú amatőr, egyébként tételesen el tud számolni az összeggel. Külön ki van emelve a cikkben: "This is not fraud—Roberts really is working on a game—but it is incompetence and mismanagement on a galactic scale." Ha megy az angol olvasd el, mert érdemes. Hiába iszonyat pénz a 300millió dodó ha nem tud gazdálkodni vele. Nézd meg pl a Squadron42 teaserét, a legkisebb mellékszereplőnek is A listás színészek szerepelnek, nem beszélve az éppen aktuális sztárokról, meg AAA-s és Oscar díjas nagyágyúkról. Komolyan mondom, ez már inkább nevetséges hatást kelt, ilyet a Rockstar sem enged meg magának, pedig azok még meg is tehetnék.
71.
71.
KőbányaKispest
#69: Ezzel nincs baj, csak itt ne gondolkodj logikusan, mert nincs logika. Nem látsz bele a cégnek semmilyébe. Bérek, meg fejlesztés meg stb..... Senki se tudja mit mókolnak, honnan szerzik be, milyen szerződések mennek a függöny mögött.

Az egész onnan már bűzlik, hogy ennyi pénzből itt tartanak. Sokan nem akarják felfogni, és nem értik meg, hogy ebből soha nem lesz semmi. Pénznyelő project és egyszer abbahagyják, hagynak egy üzit és lelépnek. És nyakamat teszem rá, hogy még akkor is lesz pár barom, aki megvédi őket, mert hogy "hát túl nagyba vágták a fejszét" meg "nem volt kötelező adni".

"A stúdió 288 millió dollárt szedett össze a fejlesztésre" - ez már olyan összeg, hogy rég megvan a villa valami offshore szigeten Robertsonnak meg a csókosoknak. Őszintén, szerintem már nem is érdekli hogy kész lesz-e itt valami vagy nem. Multi milliárdos lett ebből.
69.
69.
malibutomi
#64: Ja.
De kopkodes helyett en inkabb logikusan gondolom, nem mint itt sokan.
Ha meglevo studioknal elmegy 6 ev egy-egy jatekra akkor miert varjak itt egyesek hogy ezt kesz legyen annyi ido alatt mikor ezek a semmibol indultak.

De sokkal egyszerubb bebofogni valamit mint gondolkodni.
68.
68.
carbon based
#67: bocs, ez lemaradt... :D
67.
67.
carbon based
#51: Isaurának kezdtek el gyűjteni, nem Esmeraldának.... bár ez az infó elég lazán kapcsolódik csak a bloghoz és a Star Citizenhez :)
(igaziból meg "UrbanLegend" a sztori)
http://www.urbanlegends.hu/2010/10/isaura-felszabaditasara-gyujtottek/
66.
66.
Max3000
Tényleg van még olyan világra való diplomás idióta,aki még ezek után is megmagyarázza,hogy végül is minden okés?Az ilyen képes aludni egyáltalán,esetleg önállóan lélegezni?:D
64.
64.
KőbányaKispest
#58: Maradjunk annyiban, hiába matekozol, meg okoskodsz, neked sincs fogalmad mire ment a pénz, sőt, senki se tudja a vezetőségen (pár emberen) kívül. SENKI se tudja mire megy a pénz, nem is fogja megtudni soha. Azh ogy mit tesznek közzé, az egy mese. Bammeg, ennyi pénzből elővesznek egy jó könyvelőt meg pénzügyest, azt csókolom.

Amikor az emberek kiszámolják a fotelből, monitor mögül, mi mire hova mennyi, mikor. HAGYJUK MÁR.
62.
62.
Chrysh
#58: Jó, oké. Dátumot akarok látni/hallani.
59.
59.
Ooorky
#58: Anthem is 6 évig készült, Duke Nukem Forever meg 15-ig...
58.
58.
malibutomi
Ujabb cikk ahol csak dobaloznak a szamokkal ugy hogy fogalmuk sincs hogyan mukodik egy uzlet.

Csak 14 millio dollar maradt allitas: Minden normalis uzlet igy mukodik, van par honap tartalek, a tobbi penz fortog, es dolgozik. Mivel a CIG-nek kb 2014 ota megvan az allando eves 30-35 millio dollar bevetele, ezert kibovitettek a csapatot akkorara hogy kb nullara jonnek ki minden evben + ugye van joper honapnyi tartalek. Felvehettek volna fele ennyi embert es ulhetnenek 100 million de annak nem lenne sok ertelme. A tamogatas nem fog egyik naprol a masikra megszunni, legrosszabb esetben lassan elkezd apadni.
Plusz tegyuk hozza 200 millio nem egy jatek fejlesztesere ment el, hanem 5 studio felszerelesere, es ket jatek fejlesztesere eddig...mindjart nem olyan mellbevago mikor mas studiok is elkoltenek 70-100 milliot a fejlesztesre pedig mar minden adott, csapat, felszereles stb.

A masik dolgo ami mindig elojon a fejlesztes ideje. 2012 vegen licenszeltek a Cryengine-t a kickstarter utan, akkor kezdtek dolgozni rajta. Ez kicsit tobb mint 6.5 ev. Kb annyi amennyi a GTA5-nek kellett hogy megerkezzen PC-re.
Csak tegyuk hozza a Rockstarnak nem kellett felepitenie kozben a ceget a nullarol, studiokat, infrastrukturat, eszkozoket, stb. Nem is egy MMO-t fejlesztettek+melle egy single playert. Ha ezeket hozzavesszuk elegge nyilvanvalo hogy a Star Citizenhez tobb ido kell.
54.
54.
Ooorky
#53: Végre egy igazi beszámoló "bentről".
Köszi :-)
53.
53.
juz3r
Sziasztok!
Elöljáróban annyit, még játszottam a Wing Commander: Privateer játékkal anno. Nem vagyok egy nagy űrszimulátor fan, de a Privateer-ban érezhető "szabadság" vágy, nagyon ütős volt már akkor. Emlékszem egy A3-as lapra kinyomtattuk az akkori csillagrendszert és az ugrópontokat. Én 2015-ben csatlakoztam az SC rajongótáborához, de már akkor látható volt, hogy az óriási volumenű projekt nehezen lesz finanszírozható. Ezért csak egy alap csomagot vettem meg amit fillérekért frissítettem, plusz vettem egy akciós járgányt a bolygókon való császkálásra. Ez talán max 70-80 dollár. Tudtam, hogy ha bukás, akkor ennyi pénzem van benne és ez elveszett. Mit kaptam ezért a 80 dollárért? Egy nagyon bug-os alfa verziónál tartó játék kezdeményezést. Az árban persze benne van az egy játékos kampány is, de az annyira nem érdekelt. Felteszem a kérdést, megérte? Nagyon is! :) Még úgy is, hogy lehet, egy év múlva leállítják a szervereket. Most persze ömlenghetnék, hogy egy játék sincs, ami azt az élményt nyújtja, amit a bug-os SC. Jelenleg arra jó, hogy multiplayer-ben két csapatra oszolva egymást hajkurásszuk valamelyik bolygón. De az oda való út és az indulás az ARCORP-ról, mindent megér. :)
De a lényeg! Ezt a játékot Isten igazából csak 2015-ben kezdték el tervezni is. Szinte teljesen újraindult a projekt, amikor a Crytek-től átjöttek a fő fejlesztők és a vezetők. Az akkori munkát kiröhögték. Szinte minden új köntöst kapott. De ami tényleg nagyon fontos, hogy teljesen új motort kellett fejleszteni, ami már csak egy-két helyen emlékeztet a Cryengine-re. A legtöbb időt nem a hajók, a bolygófelszín, vagy a városok kinézetével megy el, hanem azzal, hogy egy olyan kész moduláris rendszert lehessen felépíteni, amivel akár egy hét alatt egy egész csillagrendszer legenerálható. Tudták jól a fejlesztők, hogy ez a legfontosabb. Ha a szerver meshing elkészül, akkor lehet esély arra, hogy az SC is megjelenik. Ha az béna lesz és csak maximum 100 ember lehet egyszerre a játékban, akkor mindennek vége.
52.
52.
Ooorky
#49: Reddit aztán bizonyíték (főleg, hogy sikerült egy circlejerk topic-ot belinkelni).
Márciusban még nyitott volt az ügy (USA-ban a nyilvános ügyek aktáit bárki megnézheti online).
49.
49.
Szőrös
#48: Nem, annak már vége van. :)

https://www.reddit.com/r/starcitizen/comments/a40qo6/crytek_vs_cig_judge_grants_cigs_mtd_savagely_rips/
48.
48.
Ooorky
#47: Pereltél már valaha valakit?
Egy sz**os közuti baleset laza 2 év mire első fokon itélet születik, crytech vs cig is még a bizonyítékgyüjtési fázisban van...

Nekem úgy tűnik anyagi függés miatt dobálózol itt, ráadásul a cég propagandáján semmit sem vagy hajlandó elfogadni.
47.
47.
Szőrös
#46: Olvasd el az itteni hsz-eket, a többségnek lila gőze sincs az egészről. Tisztelet a kivételnek de értelmesen beszélni itt nem lehet mert mindig jön valaki aki beböfögi az "okosságát".

Ugyan ez volt tavaly amikor a crytek perelte a ciget. Lehozta minden site, ez is, ment szokás szerint a rizsa, hogy na most aztán vége az egésznek mert a crytek milliókkal lehúzza ciget blabla. Mi lett belőle? Semmi. Persze ez már nem jelent meg sehol.
46.
46.
Chrysh
#39: Értékelem az optimizmusodat, és szerintem aki normálisan kifejti, hogy miért aggasztó a helyzet, az semmiképp nem szeretné látni, ahogy földbeáll a projekt (ahogy én sem).

De azért lásd be, hogy elég mulatságos, hogy amikor egy ilyen kritika felmerül a játékkal szemben, akkor a rajongók rendre azzal védekeznek, hogy senki se olvas eleget a játék után. Sőt, valószínűleg nem lesz egy olyan fix pont, amikor egy rajongó azt mondaná, hogy "ühüm...látom utánaolvastál az SC-nek, értem az aggodalmad". Helyette inkább mindenki hülye, csak a rajongók helikopterek.
40.
40.
Szőrös
#38: A SC egy sandbox mmo, itt nem nagyon lesz kézen fogva vezetés. Sztori az egyjátékos kampányban lesz.
39.
39.
Szőrös
#37: Ok tessék: éppenséggel bőven lehetne mit írni SC-ről mert fejlesztik, csak annak nincs kellő hírértéke és nem generál nagy látogatószámot.
De ha kitesznek egy ilyen " rég elúszott a rajongók támogatása" szalagcímet, ami ráadásul nem is igaz, akkor egyből böknek rá az emberek.

Nem mondom, hogy minden rendben, baromira elhúzódott a fejlesztés többek között azért amit Kawada írt a 30-as hsz-ben és messze még a vége. Aki benne van az ezt nagyon jól tudja, de azt is, hogy az utóbbi 1 évben összekapták magukat és haladnak.
Szóval még baromira felesleges temetni a projektet főleg úgy, hogy stabil bevételük van még mindig.
38.
38.
Dízel
Amig nem lesz egy tortenet, egy story, addig ez a game egy feneketldn kut lesz, ami nem tart sehova es nyeli a penzt a semmibe. Sok jo otlet, de ha nincs egy koncepcio hogy mit akarnak kihozni belole, csak novelik az univerzumot kilatastalansagig akkor sosem fog elkeszulni. Ez igy ebben a formaban kuka. Kell a tortenet ami elinditja a gamet majd fogja a jatekos kezet es elkiseri valahova. De ebbol jelenleg semmit se latni. Csak tartalom tartalom hatan osszehanyva.
37.
37.
Chrysh
#33: Látom ennyivel le is zavartad a vitát.
34.
34.
Ooorky
#32: Nincs itt semmi gond, majd megmondják 5 éve múlva, hogy már csak egy nagyon pici hiányzott, de a hater-ek miatt nem gyült össze elég pénz, ezért nem tudják befejezni.
32.
32.
Chrysh
#26: Igazad van, a k*rva anyját a Forbes-nak hogy merészel aggasztó híreket kitálalni?

Abba nem gondoltál bele, hogy nem temetnék szerencsétlen Star Citizent, ha lenne valami érdemi haladás, és nem az újabb űrhajókról vagy a netkóddal való baszkódásról számolnának be a készítők?

A Witcher 3 és előtte a 2. rész is elkészült vérverejtékesen, hisz majdnem mindkét játék a csődközelbe sodorta volna a CD PR-t ha nem lesz sikeres a programjuk. De legalább elkészültek és mindenki örül, mert mindkét játék a maga nemében kiemelkedően jóra sikeredtek.

Na most itt van egy W3-hoz képest megaprojekt, ami már 6-7 éve készül 0 konkrét dátummal, tizennemtudomény mennyi alfa-béta-zsétaverzióval és még mindig nincs kész.

De persze, hülye aki aggódik, ja és a Forbesnak a k*rva anyját...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...