Hogwarts Legacy - 2022-ben jelenik meg

  • Írta: gorien
  • 4 napja
  • Csúszás
A tavaly bejelentett Hogwarts Legacy körül csönd volt az első videó óta, ez azonban most megtört – igaz, a friss hírek nem lesznek ínyére azoknak, akik mielőbb felfedeznék a Roxfort rejtélyekkel teli termeit. A játékot 2022-re halasztották.

Tavaly ősszel izgalmas bejelentéssel állt elő a Warner Bros., az Avalanche Software és a Portkey Games: leleplezték a Hogwarts Legacyt. Ez a játék a Harry Potter-könyvek világában játszódik (amire Wizarding Worldként is szokás hivatkozni), ám semmi köze nincs a villámsebhelyes varázslóhoz – az 1800-as évek végén, a Roxfort fénykorában játszódik. Legyen azonban bármilyen érdekes is ennek a mágikus, nyílt világú RPG-nek az ötlete, egy darabig még várnunk kell rá.

A tavalyi bejelentés mellé kaptunk egy platformlistát és egy 2021-es megjelenési dátumot is, ez utóbbi azonban már biztos, hogy változik. A fejlesztők a játék Twitterén tudatták a rajongókkal, hogy megköszönvén a tőlük kapott elképesztő reakciókat, nem fogják elkapkodni, összecsapni a Hogwarts Legacyt, ennek megfelelően az majd csak 2022-ben jelenik meg.

Ha a platformlista addig változatlan marad, akkor a Roxfort rejtélyeit PC-n, Xbox One-on és Series X/S-en, valamint PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön fedezhetjük majd fel.

9.
Neotechtr
#8: Amennyiben megfelelő bárkinek is az évtizedes szint és a végtelen sármezők, akkor semmi kétség nem fér hozzá. Max majd nem vesszük meg, nem igaz? Ha a next-gen csak a magasabb felbontásról fog szólni, akkor be is zárhatják a játékipart. Magasabb fps számról pedig a tények ismeretében egyelőre indokolatlan várni azokon a gépeken, ahol már most is alacsony az fps. Érdekes téma egyénként, de csőbe húzza magát a konzolipar. A játékosok 100 az 1-hez arányban 60 fps-t szeretnének, de majd 1080 és 1200p-ről skálázott 4K-t kapnak 30 fps-sel azokhoz a TV-khez, amivel átvert mindenkit a szórakoztatóipar. Jöjjenek még ehhez ugyan olyan játékok, mint 10 éve folyamatosan és már meg is bukott a konzolipar és csak a PC és a Stadia marad, mint lehetőség.
8.
adamsfamily
#6: Gyanítom,hogy nem is akarnak olyan masszív térképet,mint a CP2077.Szerintem teljesen megoldható az előző generáció,a CP2077 előtt is volt egy rahedli ow játék ami faszán futott.Shadow of war például,ha már WB games-ről beszélünk.Szerintem a next-gen annyi lesz,hogy magasabb felbontást kap és/vagy magasabb fps-t.
7.
Ooorky
#6: Ezt olyan szépen összefoglaltad jár a képzeletbeli "like".
6.
Neotechtr
#5: "Amúgy miért ne jöhetne az előző genekre? Itt nem a grafika fog dominálni"

Nem a grafika miatt mondjuk, hogy ne jöjjön előző genekre, mert a grafika pont hogy kb egész jól megoldható. Doom Eternal is van még Nintendo Switch-re is. Azért aggodalmas egy friss játék régi gépekre való megjelenése, mert az alapvetően korlátolja a játékdizájnt. Magyarul, ha valaki nem akar olyan betöltési hibákat, mint a CP last-gen verzióiban tettenérhető, akkor vagy úgy kell készíteni egy játékot:

1, Hogy ne legyenek benne komplex épületek, az épületekben ne legyen sok tárgy, npc, manipulálható dolog, stb
2, Vagy ha ilyenek vannak, akkor azok nem lehetnek egymáshoz közel, csak egymástól messzire szétosztva és szétdarabolva
3, Ha az első kettő nem érvényes, akkor vagy liftek, előterek, hasadékok, lassító tényezők kellenek. Vagy ajtók, mint a Resident 1-3-ban. (töltőképernyők) - vagy töltőképernyők
4, Kevesebb cpu-t használó dolog lehet, mint pl állatok, emberek, autók, stb
5. A mai szemmel lassú HDD és kevés ram pont azt eredményezi, mint a CP-nál láthatunk (nem tud betölteni, amire odaérsz)
6. Nem lehet túl sok különféle textúra
7. Kevesebb fajta ellenfél lehet és mind ugyan olyan kell, hogy legyen
8. Egy rakás hasonló dolog

Tehát összefoglalva úgy kell a kezdetektől felépíteni a játékot egy last-gen megjelenés esetén, hogy az ilyen tényezők mindegyikét elkerüljék és a sok ilyen tényező összessége már teljesen más játékot eredményez. Tehát nem csinálhatsz egyszerűen egy olan "üres és élettelen" várost, mint a CP-ban van, csak ugyan olyan bejárhatatlan házakból álló várost, amiben pár ember szaladgál csak.
Persze mindez szebb grafikával lesz ugyan ilyen korlátolt a next-gen gépen, de akkor mi értelme van a next-gen gépnek? Ha ilyenek lesznek a játékok, akkor nem kell next-gen gép.
5.
JohnSpartan
Jó kis gamenek igérkezik! Amúgy miért ne jöhetne az előző genekre? Itt nem a grafika fog dominálni szerintem, vagyis merem remélni. Inkább a PVE-re és a PVP-re gyurjanak rá. Részemről inkább a PVP-re, mert nagy viss lenne pálcával hentelni egymást! :)
4.
Putin csodás arccsontja
Mondjuk inkább szánjanak rá időt és legyen igazán fasza. De akkor nem ám úgy adják ki, mint a CP-t. :)
2.
Pistons1990
#1: 2022-ben már semmi értelme kiadni gyengébb konzolokra. Addigra már a boltok polcain is lesz ps5 -:) Amugy a video a játékról az nagyon király.
1.
Zuzmo
Lehet, ezt is kár még erre a generációra is kihozni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...