Brit toplista: tarolt a Mass Effect: Legendary Edition

  • Írta: Baloo
  • 2021. május 17.
  • Toplista
Link másolása
A múlt héten megjelent végre a várva-várt Mass Effect: Legendary Edition. Shephard remasterelt trilógiája rögtön a dobogó legfelső fokára repült a briteknél, de az újonnan érkezett PS5-szállítmány jót tett Miles Moralesnek is.

Nagyon úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyságban már nagyon szerettek volna újra szembenézni a Reaperekkel, hiszen amint boltokba került a Mass Effect: Legendary Edition, a britek azonnal rá is vettétek magukat Shephard kalandjára, aki így az aranyéremmel térhetett vissza a Normandy fedélzetére. Ezzel a manőverrel pedig visszatolta a múlt heti győztest a második helyre.

A bronzérmet ezúttal a Marvel's Spider-Man: Miles Morales vihette haza, ami ezt a sikert a nemrég frissen feltöltött PlayStation 5-készleteknek köszönheti. Szintén új belépő a listán a Subnautica: Below Zero, aminek egészen az ötödik helyre sikerült felküzdenie magát, és ezzel maga mögé utasította a Nintendo rezidens játékait.

  1. Mass Effect: Legendary Edition
  2. Resident Evil: Village
  3. Spider-Man: Miles Morales
  4. FIFA 21
  5. Subnautica: Below Zero
  6. Animal Crossing: New Horizons
  7. Minecraft (Switch)
  8. Mario Kart 8 Deluxe
  9. Super Mario 3D World + Bowser's Fury
  10. New Pokémon Snap
4.
4.
Anti4730
Hat en annyira rongyosra jatszottam az elso ket reszt, kb 20 szora biztos egyenkent, hogy en egyszeruen mar nem tudnek hozzanyulni grafika ide vagy oda:)) egyszeruen kifulladt a jatek, minden monologot tudok fejbol, nem tudnam meg egyszer vegignyomni az biztos, talan majd tiz huss ev mulva:))
3.
3.
crytek
Steamen is az élre állt. Hiába kifutott cím az újrakiadások elég kelendőek.. Jöhetne a sok régi jó címből minden mennyiségben
2.
2.
hedzsooo
Bele is nyomtam már vagy 40 órát ismét csak az 1. részébe! :D
1.
1.
p3ti
Imádom.

Vasárnap beletoltam az első részbe egyből 10 órát. Az utóbbi pár éven alig kötöttek le a játékok...innen meg fel sem akartam tápászkodni. Én erre már alaphangon 3-4 éve vártam, szóval nekem év játéka, még akkor is ha csak egy remastered!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...