Dátumot kapott a harmadik Sonic-film

  • Írta: szlav
  • 2022. augusztus 9.
  • Cooltúra
Link másolása
CGI-Sonic mozis debütje olyan váratlanul sikeres lett, hogy komplett trilógia kerekedik az emberek világában akciózó villámsüni kalandjaiból. Már azt is tudjuk, hogy mikor kerül moziba a harmadik epizód.

Az első rész lehetett volna akár csak egy szerencsés véletlen is, Sonic azonban másodjára is bebizonyította, hogy megérdemelt helye van a mozivásznon. Eddig is tudtuk, hogy a Paramount harmadjára is moziba küldi a kék sündisznót, a stúdió azonban már most leleplezte a következő epizód premierdátumát. Ha időközben nem jön közbe semmi, akkor 2024. december 20-án, közvetlenül karácsony előtt ülhetünk be a filmre.

A bejelentést közlő tweet egyébként egy gifet is tartalmazott, amelyen Tails, Sonic és Knuckles ácsorognak felettébb morcosan - ebből kitalálhatjuk, hogy ők sem maradnak le a trilógia zárásáról. Knuckles (akinek Idris Elba adja a hangját) egyébként kifejezetten nagyot futott a második résszel, a Paramount+ berkeiben ugyanis már készül egy tévésorozat is, amelynek a vörös hangyász lesz a főszereplője. A széria ráadásul megelőzi majd a mozifilmet, Knuckles kalandja ugyanis már jövőre a képernyőre kerül.

2.
2.
Arklon
#1: A 2. film végén egy fekete "Sonic" bújt elő, ő lenne Shadow?!
1.
1.
Shao Kahn
Én azon töprengek, ki lesz a főgonosz a harmadik filmben? Mert Dr.Eggman már semmiképp. Nem ismerem a Sonic univerzumot 100%-osan, csak Metal Sonic vagy Shadow jut eszembe. Léteznek más Sonic gonoszok is akiket nem ismerek?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...