Amikor tavaly nyáron bemutatkozott a Forza Motorsport, az első előzetes végén PC és Xbox-konzolok voltak megjelölve a játék célplatformjainak. Ezek alapján a lassan a tizedik évfordulója felé araszoló Xbox One tulajdonosai is felfigyelhettek, hiszen a Microsoft nem jelentette ki, hogy kizárólag Xbox Series X-re és Series S-re érkezik majd a sikervárományos versenyszimulátor.
Akik persze figyelemmel követték a szerdai Microsoft & Bethesda Developer_Direct eseményeit, azok tátott szájjal csodálhatták a Forza Motorsport részletességét, a képernyőn látottak után pedig nem érhet bennünket olyan nagy meglepetésként a hír, miszerint a Turn10 nem készít natív portot az előző generációra - ezt a játék weboldalán erősítette meg a stúdió.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az Xbox One játékosai teljesen kimaradnának a mókából, nagy ütőkártya ugyanis az Xbox Cloud Streaming. A versenyszimulátor Xbox Series X-re szabott változatát gond nélkül streamelhetjük majd Xbox One-on, és persze egyéb játékstreamingre alkalmas eszközökön is. Ez már az első naptól járható opció lesz, hiszen a Microsoft first-party címeként a Forza Motorsport egyből csatlakozik az Xbox Game Pass könyvtárához is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.