Mortal Kombat PS3, Vita, X360

A Mortal Kombat kilencedik része visszatér a gyökerekhez; kevesebb szuperhős, de több vér vár majd a rajongókra! A játékból egy DLC-kel bővített kiadás, a Komplete Edition is megjelent.
1296403217

Csonttörő Mortal Kombat előzetes érkezett

A Warner Bros. ránk szabadította a Mortal Kombat legújabb trailerét, melyben a röntgensugarak mögé nézünk és megtekinthetjük, hogy milyen belső sérüléseket szenvednek harcosaink egy jól bekapott ütés során. Ha nem félsz a behorpadt koponyáktól és a törött bordáktól, mindenképpen nézd meg.
1295859600

Mortal Kombat - Kratos a PS3-as dobozon

Azt már hónapokkal ezelőtt megtudtuk, hogy PlayStation 3-as ráadásként a God of War főhőse is szerepelni fog a Mortal Kombatban. Azt azonban még nem tudtuk, hogy a Sonynak ez akkora dolog, hogy a még dobozra is felrakják, mint "extra tartalom".
1295690400

Mortal Kombat dátum és új előzetes

Szépen lassan azért be fognak indulni a játékmegjelenések, habár az igazi nagyágyúkra tavaszig várnunk kell. Még mielőtt azonban Duke Nukem landol a számítógépeinken és konzoljainkon, elüthetjük majd az időt az új Mortal Kombattal, mely pár héttel előbb érkezik.
1295118041

Készül a Mortal Kombat: Rebirth TV-sorozat

Tavaly augusztusban csillantak fel az első remények az interneten egy új Mortal Kombat TV-sorozatról, sok rajongó letette a haját az örömtől. Kevin Tancharoen, a rendező jóvoltából - aki a klipben is közreműködött - hivatalosan is megerősítette a széria létezését. A forgatás februárban kezdődik.
1295020853

Mortal Kombat - szavazz, ki legyen a DLC-ben

Ed Boon, a véres bunyós alapvetés alkotója a minap kérdést szegezett a rajongókhoz, miszerint melyik karaktert látnák szívesen a Mortal Kombat első DLC-jében. Jó néhány régi ismerős térhet vissza, akik valamilyen úton-módon nem fértek bele alapjátékba.
1294844400

Mortal Kombat - új trailer és Kollection pletyka

Újabb trailert kapott a Mortal Kombat, a játék fejlesztői ezúttal Johnny Cage-ről ejtenek néhány szót, miközben a kolléga a napszemüvegét nem kímélve zúzza laposra ellenfeleit. Emellett újra napvilágot látott egy pletyka, amelyben a HD Kollection csomagot emlegetik.
1294662609

Mortal Kombat - egy éjszaka Mileenával

Mileena egyaránt visszataszító és erotikus, igazából férfifüggő, hogy kinek melyik tulajdonsága jön be. Az éjszakai randi a lánnyal viszont nem várt vérrontásba fordul. Pofikája nem éppen megnyerő, de ugye nem mondanánk neki ellent? Új trailerrel gazdagodtak a Mortal Kombat fanatikusai.
1292314547

Jövő áprilisban jön az új Mortal Kombat

Már nem kell sokat várni a vérgőzös verekedős játék rebootjára, a tavaszi rügyekkel és hóolvadás után vehetjük kézbe a NetherRealm Studios klasszikus alapokra építkező Mortal Kombatját, s ráadásul rögtön négyféle kiadás közül választhatunk majd - erősítette meg a Warner.
1292138957

Mortal Kombat - videón Kratos

Bár VGA-s meglepetésnek szánták, már napokkal ezelőtt kitudódott, hogy a God of War sorozat főhőse, Kratos is szerepelni fog a Mortal Kombatban. Most őt vehetjük szemügyre akció közben egy rövid, CG trailer keretei között - az biztos, hogy a hányatott sorsú hős tökéletesen helyt áll Scorpionék között!
1292117580

Video Game Awards 2010 LIVEBLOG

Kicsit megkésve ugyan, de itt vagyunk a Spike TV házi rendezvényén, ami nem csupán az év játékairól fog szólni, hanem egy halom játékbejelentéssel is kecsegtet. Minden eddiginél markánsabb felhozatal ígérkezik, szóval szemből csipát kitörölni, lássuk miért fogunk sóvárogni az elkövetkezendő hónapokban.