Amerikai toplista: még mindig csak a Call of Duty

  • Írta: fojesz
  • 2016. február 14.
  • Toplista
Link másolása
Megérkezett az NPD Group összesítése az amerikai játékpiac januári teljesítményéről. Ami azt illeti, nagy meglepetések nem történtek, játékfronton a Call of Duty, konzoleladások terén pedig a PS4 nyert.

Éves szinten 4 százalékot esett vissza az amerikai játékpiac forgalma, így összesen 605,2 millió dollárt könyvelhettek el a szereplői. A felállás nagyjából a szokásos volt: a szoftver- és a hardvereladások csökkentek, míg a kiegészítők jobban pörögtek.

A játékeladások 10 százalékot zuhantak (így 212,7 millió dollár volt a teljes forgalom), amit azzal magyarázott az NPD, hogy most nem volt olyan nagy megjelenés, mint amilyen a Dying Lighté volt tavaly. Jól mutatja mindezt, hogy a hónap legfontosabb dobozos címének a LEGO Marvel's Avengers számított, aminek az eladásaira a Dying Light 239 százalékkal vert rá tavaly januárban.

A legkelendőbb cím továbbra is a Call of Duty: Black Ops III volt, de érdemes megjegyezni, hogy a GTA V is jó helyen végzett, a játéknak ez már "a harmadik januárja", ahol a legjobb öt között végzett:

  1. Call of Duty: Black Ops III
  2. Grand Theft Auto V
  3. NBA 2K16
  4. Star Wars: Battlefront
  5. Fallout 4
  6. Minecraft
  7. Rainbow Six: Siege
  8. Madden NFL 16
  9. LEGO Marvel's Avengers
  10. FIFA 16


A konzoleladások 15 százalékot estek vissza, 157 millió dollárt tettek ki. Habár a csökkenésben szokás szerint közrejátszott, hogy az előző generációs konzolok és a kézikonzolok egyre jobban kiszorulnak a piacról (a múlt hónapban már az összes eladás 96 százalékát tették ki az újabb gépek), az is rátett egy lapáttal minderre, hogy a Microsoft és a Sony is csökkentette a gépeinek árát. Így darabszámra ugyan nagyjából ugyanannyi PS4 és Xbox One fogyott, mint tavaly januárban, ezek összességében kisebb bevételt jelentettek. A januárt is a PlayStation 4 vitte el egyébként.

A kiegészítők forgalma 14 százalékot nőtt (235,5 millió dollárra), főleg a feltöltőkártyák teljesítettek jól.

4.
4.
Caleon
Valentin nap + dupla xp és weapon xp hétvége volt. :-)
3.
3.
Seggeszkexkluzív
2.
2.
JacoB
Úgy látszik mindenki Valentin napozik.
1.
1.
JacoB
7 órája van kint a cikk és még senki nem háborodott fel,hogy a BO3 az első ???
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...