A Crystal Dynamics is besegít az új Perfect Darkba

  • Írta: gorien
  • 2021. szeptember 24.
  • Hír
A Microsoft tavaly jelentette be, hogy visszatér a Perfect Dark-sorozat, amelynek új részén a frissen gründolt The Initiative dolgozik. Most kiderült, hogy nem egyedül teszik: a Crystal Dynamics is csatlakozik társfejlesztőként.

Az új Perfect Dark-játékról még nem sokat tudunk. A tavalyi The Game Awardson derült ki, hogy készül, méghozzá a fejlesztőveteránokból verbuvált The Initiative keze alatt, de az első CG-előzetest leszámítva mást nem kaptunk hozzá. A mai hírrel sem leszünk sokkal okosabbak azt illetően, mit tartogat a kémjáték, de jó hallani, hogy a projekt nem süllyedt el.

A The Initiative a Twitteren jelentette be, hogy összefog a Square Enix alá tartozó Crystal Dynamicsszel, akiknek az újabb Tomb Raider-játékokat vagy a Marvel's Avengerst köszönhetjük. Noha az új Perfect Dark eddig a Microsoft belsős projektjének tűnt, a társulás olyan szempontból nem meglepő, hogy a The Initiative alapítói között megtaláljuk Darrel Gallaghert, a Crystal Dynamics egykori főnökét, illetve Daniel Neuburger, a 2013-as Tomb Raider rendezője is a Santa Monica-i csapatot erősíti.

A Perfect Dark PC-re és Xbox Series X/S-re fog megjelenni, de még hozzávetőleges dátumunk sincs hozzá.

3.
adamsfamily
#1: Fps lesz,de ezt már leírták egy párszor.
2.
crytek
Hát ha ilyen avangers féle munkát végeznek akkor sajnos ez kuka lesz
1.
Anti4730
Remelem tps lesz, es nem fps. Amugy a perfect dark zero multiban jó móka:))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...