Amerikai toplista: megtorpant a Switch menetelése

  • Írta: fojesz
  • 2021. október 20.
  • Toplista
Link másolása
Az amerikai játékpiac teljesítményét monitorozó NPD Group közzétette a szeptemberi jelentését, amely több érdekességgel is szolgált. A legfontosabb fejlemény: a PlayStation 5 véget vetett a Nintendo Switch menetelésének.

Befutott az NPD Group legújabb jelentése, eszerint az amerikai játékpiac 4,4 milliárd dolláros forgalommal zárta a szeptembert, ami 3 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten.

A leglátványosabb ugrás a hardvereknél volt megfigyelhető: a 412 millió dolláros forgalom ez esetben 49 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában mért eredmény, ami persze nem meglepő, hiszen azóta már lezajlott a konzolos generációváltás. Ezzel kapcsolatban egy fontos mérföldkövet is megjelölhetünk: a PlayStation 5 véget vetett a Nintendo Switch 33 (!) hónapja tartó menetelésének, és mind darabszámra, mind pedig bevételre a legjobban teljesítő géppé avanzsált. Kérdés persze, hogy meddig tart ki a lendülete.

Ami a játékeladásokat illeti, itt a forgalom 3,78 milliárd dollárt tett ki, ami stagnálást jelent a tavalyi évhez képest. Noha egy sor újdonság megjelent szeptemberben, a toplistát továbbra is a Madden NFL 22 vezeti - másodikként a FIFA, harmadikként pedig az NBA ért oda. Érdekes, hogy a Deathloop csak a hatodik helyen kezdett.

  1. Madden NFL 22
  2. FIFA 22
  3. NBA 2K22*
  4. Tales of Arise
  5. Diablo II: Resurrected
  6. Deathloop
  7. Call of Duty: Black Ops Cold War
  8. Ghost of Tsushima
  9. Spider-Man: Miles Morales
  10. Life is Strange: True Colors
  11. Mario Kart 8*
  12. Diablo Prime Evil Collection
  13. Sonic Colors: Ultimate
  14. Minecraft
  15. WarioWare: Get It Together!*
  16. Assassin's Creed: Valhalla
  17. Super Smash Bros. Ultimate*
  18. Animal Crossing: New Horizons*
  19. Call of Duty: Modern Warfare (2019)
  20. Mortal Kombat 11


*A digitális eladások nem szerepelnek az összesítésben.

A kiegészítők piaca 12 százalékos csökkenést mutatott, itt a forgalom 171 millió dollár volt.

1.
1.
Animejetix
Mire nem képes a sport amerikában! :D
Másodszor a Switch már most elérte a 100 milliós eladást.
Jövőre már beelőzi a Ps4-et is....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...