Brit toplista: az élen nyitott a Saints Row

  • Írta: szlav
  • 2022. augusztus 30.
  • Toplista
Link másolása
Három hétig vezette a brit eladási listákat a Horizon: Forbidden West, a legfrissebb összegzés élén azonban már egy új nyílt világú akciójáték áll. A vegyes fogadtatás ellenére is erősen startolt az új Saints Row.

Csak egyetlen valóban nagy megjelenésre kellett odafigyelnünk augusztus utolsó előtti hetében, ez a cím pedig egyből át is vette a vezetést a brit toplistán. A GfK adatai szerint az új Saints Row több mint ötször annyi példányban fogyott el, mint a Volition legutóbbi hasonló próbálkozása, az Agents of Mayhem - ez persze nem feltétlenül nagy kunszt, a Crackdown és a Saints Row stílusjegyeit ötvöző lövölde ugyanis már a megjelenése hetében egyből földbe állt.

Ezzel a gengszterszimulátor maga mögé szorította a Horizon: Forbidden Westet, amely a komolyabb konkurencia hiányában (és a PS5-ös bundle-nek köszönhetően) zsinórban háromszor nyerte el az elmúlt hetek aranyérmeit. A lista alsóbb fokain továbbra is szilárdan állnak a Nintendo Switch népszerű exkluzívjai, nagyobb mozgolódást vagy más új megjelenést azonban nem figyelhettünk meg a top 10-es mezőnyben.

1. Saints Row
2. Horizon: Forbidden West
3. Nintendo Switch Sports
4. Mario Kart 8 Deluxe
5. Animal Crossing: New Horizons
6. Pokémon Legends: Arceus
7. Minecraft
8. Gran Turismo 7
9. Grand Theft Auto V
10. LEGO Star Wars: The Skywalker Saga

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...