PlayStation Vita Vita

A Sony második generációs kézikonzolja: brutális teljesítménnyel, mozgásérzékeléssel, érintőkijelzővel, két analóg karral és egy raklapnyi más újdonsággal.
1395423000

Saját sorozatot kap a PlayStation

Noha a Microsoft kommunikálta ezt látványosabban, annak idején a Sony is célozgatott rá, hogy a PlayStation-konzolok is kaphatnak saját sorozatokat. A hírek szerint meg is van az első, és egy képregény alapján készül.
1395217297

GDC 2014: Bemutatkozik a Sony VR-headsetje

A várakozásoknak megfelelően a Sony az idei GDC-n leplezte le a virtuális valóságot kínáló headsetjét, amely Project Morpheus munkacímen fut és a PlayStation 4-gyel működik. A technológia már most kiforrott.
1394532000

Így áraz majd a PlayStation Now?

Noha Amerikában már viszonylag közel van a PlayStation Now rajtja, a Sony még mindig nem mondott semmit a felhős szolgáltatás árazásáról. A most kiszivárgott kép viszont árulkodó lehet.
1394184625

Lemondott Jack Tretton, a SCEA elnöke

Jack Tretton, a Sony Computer Entertainment America vezérigazgatója bejelentette, hogy március 31-től lemond posztjáról, helyét a jelenlegi alelnök, Shawn Layden veszi át. Egy korszak zárul le most.
1394044200

Masszív akciók a PlayStation Store-ban

Ma rajtolt el a PlayStation Store Great Value Games kampánya, aminek a keretein belül több mint ötven játékot akcióznak le a következő két, illetve négy hétre. A PlayStation Plus-tagok extra kedvezményt is kapnak.
1392721219

Élőszereplős trailert kapott a PlayStation Plus

Micsoda? Már az online szolgáltatások promótálásához is hús-vér színészeket alkalmaz a Sony? A válaszunk: igen, ráadásul ugyanolyan minőségi kedvcsinálóval van dolgunk, mint a cég korábbi kisfilmjei esetében.
1391698920

Jobban teljesít a vártnál a PlayStation 4

Befutott a Sony üzleti jelentése, amiből az is kiderül többek között, hogy a PlayStation 4 jobban teljesít, mint azt a cég korábban becsülte. A PlayStation 3-eladások viszont jelentősen visszaestek.
1391535011

Itt a PlayStation 4 hivatalos headsetje

Nem elégszel meg az alapcsomagban mellékelt mono headsettel? Akkor bizonyára jó néven veszed, hogy már kapható a PlayStation 4 hivatalos, 7.1-es hangzást biztosító fülese, a Gold Wireless Headset.
1391526044

Mozgásban a PlayStation Now

A Sony játékstreamje, a PlayStation Now jelenleg zárt bétafázisban van az Egyesült Államokban, de egy leleményes kiválasztott filmre vette a szolgáltatás gyakorlati működését. Így nyomulunk majd a Killzone 3-mal.
1391101200

Európába jön az új PlayStation Vita

A várakozásoknak megfelelően a Sony ma bejelentette, hogy Európában is kapható lesz az új, vékonyabb és könnyebb PlayStation Vita, egyelőre azonban csak a brit premier dátumát árulta el.