E3 2017: Ubisoft-konferencia - LIVEBLOG

  • Írta: Shifty
  • 2017. június 12.
  • Rendezvény
Link másolása
Mindjárt elrajtol a Ubisoft E3-as konferenciája, amit ezúttal is egy liveblog kíséretében izgulunk vagy ununk végig. Reméljük, nem az utóbbi valósul meg, már csak azért sem, mert a francia kiadó remek játékokat hoz magával.

23:11 - És ennyi volt! Köszönjünk, hogy velünk voltatok és végignéztétek a Ubisoft E3-as konferenciáját, ami a show eddigi legjobb előadása volt. Reméljük, Ti is élveztétek!

23:03 - Itt a Beyond Good & Evil 2!! Nem nagyon lehet mit hozzáfűzni, ezt az előzetest látni kell. Az viszont biztos, hogy a Ubisoft Montpellier új irányba tereli a játékot, rengeteg új karakterrel és előzménytörténettel. A színpadon Michel Ancel, aki először nagyon meglepődött az előzetes fogadtatásától és nem is nagyon jutott szóhoz. A hivatalos oldalon csatlakozhatunk a Space Monkey Programhoz, ahol a közösséget akarják megmozgatni.

23:00 - Itt a Far Cry 5! Egy rövid előzetes után a színpadon Dan Hay, a játék producere, aki első körben a montanai helyszínről mesél. Most pedig megleshetjük mozgás közben is a nemrég hivatalosan is bemutatott új részt. Nem leszünk egyedül, kapunk majd segítőket, akiknek parancsokat is osztogathatunk. Az egyikük mesterlövészként aprít, a másik pedig légi támogatást nyújt. De lesz egy kutyusunk is, aki majd a közelharcokban tisztogatja az utat előttünk. A kooperatív mód a teljes kampányban elérhető lesz.

22:55 - Most pedig a Steep következik. Decemberben érkezik az első komolyabb kiegészítő, amit most meg is mutatnak nekünk. Az olimpiai játékokra építő Steep: Road To The Olympics december 5-én élesedik.

22:51 - Most pedig a Ubisoft Toronto új játékán a sor, ami Switchre, PS4-re és Xbox One-ra jelenik majd meg, 2018-ban. Címe Starlink, és egy olyan sci-fi játék lesz, ami erősen épít majd különböző külsős játékokra, köszönhetően az AR-technológiának. Matthew Rose, a játék producere épp arról beszél, hogy teljesen személyre szabhatjuk majd hajónkat, amit vagy a megvásárolt játékhoz szerzünk be, vagy digitálisan ejtünk meg. Hatalmas nyílt világot kapunk majd.

22:49 - South Park-játék... mobiltelefonra! A Phone Destroyer alcímet viselő zsebkaland még idén megjelenik.

22:45 - A folytatásban az elmaradhatatlan Just Dance következik. A színpadon pedig Bebe Rexha. Ne kérdezzétek, fogalmam sincs, én is csak puskából tudom. A 2018-as kiadás októberben jelenik meg, minden létező platformra.

22:42 - Az alapok ismerősek lesznek, a tengeren suhanva kell újabb és újabb hajókat levadásznunk, rakományukat pedig megszereznünk. Természetesen lesznek komoly tűzerővel bíró hadihajók is, amelyekkel nem biztos, hogy érdemes majd ujjat húzni. Ilyenkor érdemes lehet alternatív megoldásokkal megvédenünk a hajó rakományát, amit akár úgy is megtehetünk, hogy a másik hajó fedélzetére küldjük a legénységünket és közelharcban védjük meg az ellopott tulajdonunkat. Különböző frakciókkal fogunk találkozni, mint például a kalózvadászok. És persze lesznek méretes tengeri szörnyek is. Hello, Kraken! A hivatalos oldalon már tudtok jelentkezni a bétára.

22:35 - Yves ismét a színpadon. A Ubisoft Singapore új játékát fogják most bemutatni. A helyszín az Indiai-óceán, 1721-ben járunk, középpontban pedig a kalózok. A címe Skull & Bones. Hangulatos volt az előzetes, de most a játékról mesél Justin Farren kreatív igazgató. A hangsúly a tengeri csatákon lesz, amiknek ráadásul komoly stratégiai mélységet is adnak. Természetesen egy online kaland lesz, amolyan The Division-szerű móka, ahol egyedül vagy egy teljes legénységgel is megvívhatjuk a csatákat, miközben felfedezésre is lesz lehetőség. A játékmenetet természetesen az ACIII és a Black Flag inspirálta. Gameplayt is kaptunk, szerencsére!

22:33 - Vajon Zsákos Frodó milyen projektben vett részt? Igen, ez egy kísérleti VR-játék lesz, ami Transference címen fog futni és jövő tavasszal jelenik meg.

22:30 - Nincs megállás, robogunk tovább. Jön a South Park: The Fractured but Whole. Új dolgokat nem kaptunk, csak egy előzetes. Premier októberben. Az expón kipróbálható lesz.

22:27 - És az elengedhetetlen gameplay kedvcsináló sem maradt el, ahol a városi porschés száguldozás után épp a vadvilági terepek kedvelőinek kedveskednek a készítők. Most pedig a motorcsónakok szerelmesein a sor. Eszement tempó, pazar látvány, változatos helyszínek várnak ránk. És akár még Besenyei Péter nyomdokaiba is léphetünk, ha meguntuk a szárazföldet és a vizes kalandokat. Megjelenés valamikor 2018 elején. A bétára már lehet is jelentkezni.

22:21 - Itt a The Crew 2 első előzetese. Őrült száguldás San Francisco belvárosában, miközben új járgányok is bemutatkoznak, sok-sok más helyszínnel karöltve. Vannak itt motorok, repülők, motorcsónakok és sok-sok négykerekű is. Naná! A színpadon most a játék kreatív igazgatója, aki egyrészt köszönetet mondott a rajongóknak, majd belengette, hogy a trailerben látott őrült változatosság természetesen a játékban is tetten érhető lesz.

22:15 - A sort az Assassin's Creed: Origins folytatja. A színpadon a játék rendezője, Ashraf Ismail. Tizedik születésnapját ünnepli a sorozat. A legújabb előzetes az ősi Egyiptomra koncentrál, annak építményeire, vadvilágára, helyszíneire. És persze némi akciót is kaptunk. A konferencia után kipróbálható lesz egy tartalmas demó, amiből kaptunk egy pici ízelítőt.

22:08 - Most pedig kapunk egy kis gameplayt a kizárólag Switchre fejlesztett új Mario-játékból. A vérnyulak hívatlan vendégként jelennek meg Mushroom Kingdomban, ahol persze komoly galibákat okoznak. A Mario + Rabbids: Kingdom Battle a színpadon mesélő direktor szerint egy körökre osztott kalandjáték lesz. Az egész olyan, mintha a Mariót ötvözték volna az XCOM-mal. Fontos lesz a csapategység és kapunk majd fegyvereket is, mint például a Luigi's Mansionből ismert csúzlit.

22:05 - Mijamoto nagyon izgatott, hogy együtt dolgozhat a Ubisofttal, Ez az új Mario-játék viszont nem olyan lesz, mint a sorozat eddigi darabjai, így nem az ugráláson és a rohangáláson lesz a hangsúly. Hogy pontosan mit kínál majd a Mario + Rabbids, egyelőre rejtély. A játékot itt fejlesztik Európában is inkább a taktikázáson és a stratégián lesz a hangsúly.

22:03 - Yves Guillemot színpadon és bejelenti a Rabbids és a Mario összefonódását, ami a Mario + Rabbidset takarja. Közben pedig bevonul Mijamoto Sigeru, akivel Yves bohóckodik és pózol picit.

22:00 - Kezdődik!

21:55 - Percek múlva elrajtol a show, amit ezúttal nem Aisha Tyler vezet. Jelenleg épp vicces montázzsal vezeti fel a hamarosan kezdődő műsort a Ubisoft.

21:20 - Hivatalosan csak 22 órakor veszi kezdetét a Ubisoft konferenciája, de a franciák gondoltak a korán érkezőkre, így már most fut egy kis felvezetőműsor.

***

Az eddigi konferenciák nem feltétlenül hozták azt, amit vártunk, így reméljük, a Ubisoft remek showt csinál majd. Az idei E3-as konferenciájuk nagyjából 45 perc múlva veszi kezdetét, ahol biztosan látjuk majd a Far Cry ötödik részét, a The Crew nemrég megerősített második felvonását, de a sokat tologatott új South Park is tuti szereplő lesz. Mindenről beszámolunk, neked csak az oldalt kell sűrűn frissítened - tenyerelj szépen az F5-re! A videós közvetítést pedig nyisd meg másik ablakban, így teljes az élmény!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...