Hírarchívum - 2023. augusztus

Hivatalosan is elhalasztották a Dune: Part 2-t

Eredetileg novemberben jelent volna meg a folytatás, de a Warner Bros. bejelentette, hogy a filmet csak a jövő évben láthatjuk majd. A bemutatót március 15-re datálják.

Még az idén érkezik Xbox Series-konzolokra a Baldur’s Gate 3

Swen Vincke, a Larian stúdió alapítója és vezérigazgatója bejelentette, hogy a nagysikerű RPG érkezik Xbox Series-konzolokra is, de Series S-en lesz pár kompromisszum.

GC 2023: Tizennégy perc borzongás az Alan Wake 2-vel

Bizony, a kölni rendezvényen kint van az Alan Wake 2 demója, amibe most ti is belenézhettek hosszabban. A Remedy nem bízott semmit a véletlenre, lámpafénynél kutakodó, zsigeri horrorhangulat járja át a játékot.

GC 2023: Folytatódik a Broken Sword

Tiz évvel a legutolsó rész után végre új részt kap a népszerű poin-and-click kalandjáték-sorozat. A Broken Sword: Parzival's Stone nem rendelkezik dátummal, addig a Shadow of the Templars remake-jének örülhetünk.

GC 2023: Kiszivárgott a Fallout TV-sorozat első előzetese

Jó volt annak, aki benn ülhetett a Starfield gamescomos prezentációján, amelynek végén egy rövid betekintést láthatott a nagyérdemű az élőszereplős Fallout TV-sorozatról. Szerencsére le is videózták!

GC 2023: Végre előkerült a dinós horrorjáték, a Deathground

A Jaw Drop Games még három éve jelentette be Deathgroundot, amelyben fifikás dinoszauruszok elől menekülünk a fülledt és sötét dzsungelben. A csapat végre hallatott magáról egy új előzetessel.

GC 2023: Future Games Show összefoglaló vol. 2

Íme, a második etap! Futószalagon érkeztek az izgalmasabbnál izgalmasabb címek a Future Games Show műsorán. Ha átnéztétek az első összefoglalónkat, akkor íme, a folytatás!

GC 2023: Végre dátumot kapott az xboxos Warhammer 40.000: Darktide

Feltehetőleg már sok Xbox-tulaj várta epekedve a kooperatív öldöklésre kihegyezett Warhammer 40.000: Darktide-ot. Sajnos a PC-s start nem ment simán, ezért konzolon is várni kellett rá.

GC 2023: Megérkezett a Project Mugen első trailere

A múlt héten már felfigyeltünk a NetEase új nyitott világú JRPG-jére, amely a Genshin Impactet ötvözi a Grand Theft Autóval. A Gamescom apropóján befutott az első konkrét látnivalók a Project Mugenről.

GC 2023: Jövőre jön csak a S.T.A.L.K.E.R. 2

Kevesebb, mint egy hónapja még arról volt szó, hogy december 1-én érkezik a Stalker 2: Heart of Chornobyl, de most már 2024 első negyedévére datálják, pontosabb dátumunk még nincs, trailer viszont annál inkább!