Brit toplista: a Ghost of Tsushima most is a csúcson

  • Írta: gorien
  • 2020. július 27.
  • Toplista
Link másolása
Nem történtek látványos változások a britek játékfogyasztási szokásaiban az elmúlt héten. A Sucker Punch szamurájos játéka változatlanul az élen áll, míg a tíz legtöbb játék között nem találunk új megjelenést a legfrissebb összesítés szerint.

Annak ellenére, hogy 68 százalékkal kevesebb példány kelt el belőle, mint múlt héten, a Ghost of Tsushima változatlanul uralja a brit dobozos eladásokat – ez a visszaesés egyébként is jellemző a nyitóhét utáni időszakra.

Hasonlót esett a Paper Mario: The Origami King is, neki azonban ez csak a negyedik helyre volt elég: az ezüstérmet átadta az Animal Crossing: New Horizonnak. Ezzel ráadásul elesett a múlt héten még érvényes „legjobban fogyó Paper Mario-játék" címtől, ugyanis visszaszorult a 2007-es, Wii-re kiadott Super Paper Mario mögé, már ami a dobozos példányokat illeti.

A lista maradékán sem látunk új címeket, és csak kisebb helycserék történtek. Az F1 2020 tartja magát a harmadik helyen, de a Mario Kart 8 pozíciót cserélt a The Last of Us: Part II-val, a Minecraft pedig a Grand Theft Auto V-tel, míg a kilencedik helyet a Forza Horizon 4 foglalta el. Az elmúlt héten a Ring Fit Adventure is felküzdötte magát a top tízbe. 

  1. Ghost of Tsushima
  2. Animal Crossing: New Horizons
  3. F1 2020
  4. Paper Mario: The Origami King
  5. Mario Kart 8 Deluxe
  6. The Last of Us: Part II
  7. Minecraft (Switch)
  8. Grand Theft Auto V
  9. Forza Horizon 4
  10. Ring Fit Adventure
12.
12.
kamgecam
11.
11.
#9: Nem is igazi lista ez, amin nincs 60 napos wow gamecard! Az az igazi ;-)
9.
9.
GAMEROD
Inkább a 90-es évek zenei toplistáira emlékeztet a dolog, amiben több volt a marketing mint a realitás. Azok is csak voltak, élen az aktuális újdonsággal, de senki nem tudta miből jöttek össze a helyezések, mert senki nem szavazott semmire mivel azt se tudta senki hogyan és hova kéne.
8.
8.
manderel
#2: A GTA Online az oka valószínűleg. Rengeteg csalót bannolnak onnan, akik képesek újra és újra megvenni, hogy játszhassanak.
7.
7.
Nothing
#1: Tényleg durva egy lassacskán 10 éves címtől.
4.
4.
ShadowViking_HUN
Most kezdtem el játszani a Ghost of... - val. Ne hagyjátok magatokat becsapni, hogy ez egy AC klón. Teljesen egyedi atmoszféra, lendületes harcrendszer. Nem bántam meg, hogy megvettem.
3.
3.
Ooorky
#2: Mario Kart 8-at már megjelenése óta nem lehet kirobbantani, van egy olyan érzésem, hogy már 100db-os eladás is elég a top10-hez...
2.
2.
Értem hogy a GTA az évtized legnépszerűbb játéka, de ez nekem már sok.
Nekem is "sikerült" kétszer megvenni, de ennyi év után már nehezen hiszem el, hogy még mindig ennyien veszik.
Nem lehet hogy a Rockstar önmagának veszi meg ezeket a példányokat??
Hiszen ezzel relatíve kis költséggel nagy marketing értéket érnek el azzal hogy minden héten ott vannak a top 10-ben és ezt sok ezer portál folyamatosan lehozza...
1.
1.
KopyAti
Ez a GTA V elképesztő menetet nyom a Rockstarnak!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...