Hírarchívum - 2013. február

Aliens: Colonial Marines - a brit toplista élén

Remekül rajtolt a brit toplistán az Aliens: Colonial Marines, a Gearbox sokat kritizált FPS-e az év eddigi legjobb nyitányát produkálta a szigetországban. Azért érdemes lesz megvárni a jövő heti eredményeket.

Japánban már csökkentik a PlayStation Vita árát

A Sony bejelentette, hogy csökkenti a PlayStation Vita árát, ráadásul már a hónap végén. Hogy Európában számíthatunk-e hasonló akcióra, azt nem tudni, de itt ugyanúgy nem fogy a Vita, szóval nem kizárt a dolog.

John Romero a Square Enixszel tárgyal?

"Elkallódott játékfejlesztők" rovatunk aktuális szereplője John Romero, akiről az a hír járja, hogy a Square Enixszel tárgyal valamiről. Persze ez önmagában nem jelent semmit, Romero azért visszatérésére kíváncsiak lennénk.

Hamarosan bemutatják a Thief 4-et?

Az Eidos Montreal egyik programozójának LinkedIn-profilja szerint az "elkövetkezendő hónapokban" lerántják a leplet a legújabb projektjükről. A szóbeszédek szerint a várva-várt Thief 4 mutatkozik be.

DayZ - minden héten új tartalom érkezik

A DayZ vezető tervezője, Dean “Rocket” Hall letette a nagy esküt, hogy a zombis címükhöz minden héten új tartalmat tölthetünk le, ráadásul ingyen. A fejlesztők nem hisznek a fizetős DLC-modellben.

A The Witcher 3 tanult a Skyrim hibáiból

A The Witcher 3: Wild Hunt nem titkoltan a The Elder Scrolls V: Skyrimből merít több ötletet is, mindazonáltal a rendező elmondta, hogy minden egyes döntésünknek következménye lesz a minket körülvevő világ sorsára nézve.

Traileren a Mortal Kombat: Legacy második évada

Hamarosan kezdetét veszi a Mortal Kombat: Legacy websorozat második évada, ami a jelek szerint jobban hasonlít majd a videojátékra, mint az előző nekifutás. Scorpion, Kenshi, Stryker, Mileena és Raiden a színpadon.

Battlefield 3: End Game - részletek a pályákról

A DICE lerántotta a leplet a Battlefield 3: End Game DLC-ben szereplő összes térképről, ráadásul négy képet is mellékelt hozzájuk. A mapok tágasak és hasonló méretűek, mint a Caspian Border és az Operation Firestorm.

Videók a PlayStation evolúciójáról

A Sony háromrészes videósorozattal ágyaz meg a PS4 február 20-án esedékes nagy leleplezésének. Végigkövethetjük a japánok konzoljának fejlődését az első PlayStationtől kezdve a PS3-ig bezáróan.

Army of Two: The Devil’s Cartel - az Overkill mód

A hétvégén egy rövidke gameplay-felvételt kaptunk az Army of Two: The Devil’s Cartelről. Hasonlóan az előző részekhez, amikor hőseink kellőképpen felpörögnek, aktiválhatjuk az Overkill módot.