Final Fantasy XV PC, PS4, XBOXONE

A Final Fantasy XIII folytatásának készült, a tizenötödik rész lett belőle.
1402156800

E3 2014: Final Fantasy XV nélkül

Sem a Final Fantasy XV, sem a Kingdom Hearts III nem lesz ott a jövő heti E3-on, a Square Enix a kiállítás után tart majd egy saját rendezvényt is, itt számíthatunk helyzetjelentésre tőle.
1397662200

Kiszállt a Sony a Square Enixből

Merthogy egészen eddig benne volt, illetve mondhatjuk azt is, hogy részben az övé volt: a Sony Computer Entertainment ma jelentette be, hogy eladta a Square Enix-részvényeit egy japán befektetőcégnek.
1392904860

Final Fantasy - akár a PC is szóba jöhet

Noha a Final Fantasy-sorozatnak vannak olyan részei, amik PC-re is megjelentek, alapvetően konzolos címként tekintünk rá. A Square Enix viszont fontolgatja, hogy változtat ezen, úgyhogy tulajdonképpen örülhetünk.
1386073800

VGX 2013: Két Square Enix-trailer is lesz

A Square Enix folytatja a VGX-es teaser kampányát, most viszont az is kiderült, hogy a kiadó mindjárt két előzetessel is készül majd a szombati eseményre. A Tomb Raider az egyik esélyes résztvevő.
1382097634

Bizottság felügyelheti a Final Fantasy minőségét

Igazi veteránok felügyelhetik ezentúl a Final Fantasy-játékok minőségét, mivel a Square Enix attól tart, hogy a márka lejtmenetet vesz. A kiadó szeretné megelőzni a bajt, kérdés, hogy mindez elég lesz-e az üdvösséghez?
1379595611

TGS 2013: Traileren a Final Fantasy XV

Az egykoron Final Fantasy Versus XIII néven futó JRPG-t immáron FFXV címmel keressétek. Az alkotás egyébként már hét éve készül, reméljük, hogy jövőre már tényleg a boltokba kerül.
1371711600

Final Fantasy XV - akár PC-re is

A Square Enix még nem határozott arról, hogy elkészítse-e PC-re a Final Fantasy XV-öt, a hatalmas kérdőjel viszont felkiáltójellé változhat, ha a számítógépes játékosok elég határozottan követelik a játékot.
1371219960

E3 2013: Miért pont Final Fantasy XV?

Valószínűleg nemcsak minket foglalkoztat a kérdés, hogy miért lett a Final Fantasy Versus XIII-ból Final Fantasy XV - hegyezzétek a fületeket és figyeljetek, a Square Enix ezt is megválaszolja.
1371025246

E3 2013: Final Fantasy XV - itt a második előzetes

A korábban Final Fantasy Versus XIII néven futó szerepjáték előző kedvcsinálója inkább az átvezetőkre és a párbeszédekre koncentrált, nem úgy a második trailer, amely már tobzódik a gameplayben.
1370971860

E3 2013: Mégsem PS4-exkluzív az új Final Fantasy

A korábbi hírekkel ellentétben nem lesz PlayStation 4-exkluzív a Final Fantasy XV, sőt a Kingdom Hearts 3 sem. Mindkét játék megjelenik majd Xbox One-ra is, hiába mutatták be a Sonynál őket.