Hír
Sam & Max Season 3 csak 2009-ben
Kedvenc nyomozóink, Sam és Max nem idén novemberben érkezik, ahogy egyesek szeretnék, hanem a következő év elején számíthatunk majd rájuk.
Hír
Kedvenc nyomozóink, Sam és Max nem idén novemberben érkezik, ahogy egyesek szeretnék, hanem a következő év elején számíthatunk majd rájuk.
Bejelentés
A méltán népszerű Supreme Commander X360-as változatának már áprilisban meg kellett volna jelennie az eredeti tervek szerint, erre azonban csak júliusban kerül sor.
Videó
Kellemes kedvcsináló trailer érkezett a mai napon megjelent Age of Conan MMORPG-ből, amely szeretné elnyerni a játékosok tetszését.
Érdekesség
Legalább 4,6 GB szabad lemezterületre van szüksége a PS3 exkluzív Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots-nak - derült ki a játék dobozáról.
Hír
Két új videó érkezett a Prizefighter című 2K produktumból. A játék megpróbálja majd betölteni azt az űrt, amit a Fight Night Round 3 hagyott maga mögött.
Rendezvény
Jövő héten kerül megrendezésre a Ubisoft saját játékbemutatója, a Ubidays. A rendezvényt élőben nézhetitek majd az interneten keresztül.
Bejelentés
Végre. Az EGM júliusi számában leplezik le a Bioshock PlayStation 3-as verzióját - megannyi pletyka és elkotyogott infó után a hír hivatalosan is megerősített.
Videó
A legsötétebb és legbizarrabb LEGO-játéknak tűnik a Batman kalandjait feldolgozó LEGO Batman: The Videogame - az új trailer és a képek is erről tanúskodnak.
Érdekesség
A Blizzard nem először sújtott le a játékaikkal online, nem szabályosan játszó kollégákra, így meg sem lepődünk, hogy játékosok újabb ezreit bannolták.
Hardver
A legfejlettebb országokban már elérhető optikai kapcsolatok olyan minőségbeli ugrást hoznak majd, mint amilyet a modemhez képest a DSL - írja a HWSW.
Cooltúra
Eddig csak pletyka volt, most már viszont szinte biztos, hogy készül a Pac-Man mozi. A film tervét maga a gyártó, a Crystal Sky Pictures is megerősítette.
Hír
A sok éves Playstation 3 exkluzív Formula 1 részek után a 2009-es évadot immáron a többi platform hívői is élvezhetik, köszönhetően a Codemasters-nek.
Képek
A megannyi rossz minőségű újságscann után megérkeztek végre az első igazi screenshotok a Prince of Persia negyedik részéből, a Prodigy-ből.
Bejelentés
Mindenki tudja jól, hogy készül a Guitar Hero IV, a bejelentésig azonban az Activision egészen máig várt. Most felfedték az alcímét, és néhány képet is kaptunk.
Letöltés
A Square Enix ma néhány kép és egy igen látványos trailer kíséretében felfedte legújabb játékának, az Infinite Undiscovery-nek a megjelenési dátumát.
Bejelentés
A Warriors Orochi 2 készültéről ugyan tudtunk, de a hivatalos bejelentés váratott magára a mai napig, mikor is bemutatták az Omega Force legújabb játékát.
Bejelentés
A PSP már szinte minden színben pompázott: a csibészes aranytól kezdve a nyálcsorgató cseresznyéig. Tetszik, nem tetszik, hamarosan érkezik az újabb változat.
Hír
A World of Wracraft: Wrath of the Lich King új és egyben első Hero Classáról tett közzé friss információkat a Blizzard a játék hivatalos weboldalán.
Hír
A Codemasters legújabb játéka, amely a Race Driver: Grid alcímet viseli figyelemreméltó sikrekre számíthat: a demo verzió sokak tetszését elnyerte.
Hír
A Guitar Hero hamarosan új formában tér vissza, hogy legyőzze legnagyobb ellenfelét, amelyet a Rock Band személyében talált meg. Lássuk az új infókat!
Hír
Galád szoftverkalózok ellopták, majd kiszivárogtatták a világhálóra a STALKER: Clear Sky majd 500 MB-ot nyomó E3-as demóját.
Cooltúra
Felfedték a Prince of Persia mozifilm főszereplőjének karakterét - eszerint Jake Gyllenhaal, a Túl a Barátságon sztárja fogja alakítani a főhőst!
Képek
Batman, Scorpion és SubZero után megmutatták végre a Mortal Kombat vs DC Universe negyedik, már bejelentett karakterét, Supermant is. Összesen öt új kép érkezett.
Videó
Hamarosan bejelentik a 2009-ben megjelenő Skate 2-t, a nagy esemény előtt viszont az Electronic Arts kiadott három kedvcsináló videót.