Brit toplista: nem talált kihívóra az új Call of Duty

  • Írta: gorien
  • 2021. november 16.
  • Toplista
A FIFA 22 több mint egy hónapig uralta a brit dobozos játékeladások toplistáját. Vajon a Call of Duty: Vanguard meg tudja ismételni ezt? Egyelőre jól halad, mert az elmúlt héten nem tudták megszorongatni.

A Call of Duty: Vanguard a megjelenésével véget vetett a FIFA 22 több mint egy hónapja tartó sikerszériájának. A rákövetkező héten sem hagyta magát letaszítani a brit dobozos játékeladások éléről – még úgy sem, hogy közben a focis játék is növelte az eladásait 11 százalékkal.

Van azonban több új versenyző is a listán, sőt ebből három az élbolyba is bejutott. Ezek egyike a Forza Horizon 5, amelyről tudjuk a Microsoftnak köszönhetően, hogy elképesztő rajtot vett, és már hatmillió játékosnál tart – ugyanakkor dobozosan 80 százalékkal kevesebb fogyott belőle, mint az előző részből, és így a negyedik helyig jutott. Hasonló képet mutat a Jurassic World Evolution 2 is: dobozosan gyengébben szerepelt, mint elődje, ami jól mutatja, hogy a digitális eladások hajtják manapság gyakran a népszerűséget.

Az Animal Crossing: New Horizons a múlt héten 99 százalékos növekedést mutatott, ami az utolsó ingyenes, illetve az első és egyben utolsó fizetős kiegészítő megjelenésének köszönhető. Ez a harmadik helyig repítette. Kilencedik helyen nyitott a Shin Megami Tensei V, ami jobb nyitóhetet produkált az Egyesült Királyságban, mint a legtöbb idei JRPG: a Bravely Default II-nél, a Monster Hunter Stories 2-nél és a Tales of Arise-nál is jobban szerepelt.

  1. Call of Duty: Vanguard
  2. FIFA 22
  3. Animal Crossing: New Horizons
  4. Forza Horizon 5
  5. Mario Kart 8 Deluxe
  6. Jurassic World Evolution 2
  7. Mario Party Superstars
  8. Minecraft (Switch)
  9. Shin Megami Tensei V
  10. Marvel's Guardians of the Galaxy
1.
Darksiders84
Csak úgy kíváncsiságból megkérdeztem a Konzolvilág egyik boltjában , hogy mivel az új PS5 Marvel Guardians of the Galaxyból megjelenéskor alig pár db volt és utána 2 hétig semmi ,hogyan is van ez persze COD és FC a polcon dögivel és a lényeg, hogy előrendelés alapján rendelnek + pár db-ot még ,de az eladó elmondása szerint alig vettek COD-ot se FC-t már nincs az a nagy vásárlási hullám irántuk mint pár éve ,viszont a FIFA az megy nagyon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...