Hírarchívum - 2010. október

Bemutatkozik a Killzone 3 - Helghast Edition

A Killzone 3 - Helghast Edition az igazi fanatikusoknak készül, telipakolva mindenféle földi jóval, és egy ennek megfelelő árcédulával az oldalán. Nem véletlenül hívják a csomagot Helghast kiadásnak: egy marhanagy helghast sisak képezi a pakk fő vonzerejét, de van itt más is.

Ken Levine szerint a PC a játékipar jövője

Habár manapság főként azt halljuk, hogy a PC, mint játékplatform haldoklik, és a jövő a konzoloké, Ken Levine, a System Shock 2 és a Bioshock-játékokért felelős Irrational Games feje szerint nem ez a helyzet. Levine úgy gondolja, hogy a múltat és a jövőt is a PC jelentette és jelenti.

Elkészült az Assassin's Creed: Brotherhood

Befejeződtek az Assassin's Creed: Brotherhood munkálatai. Ezio legújabb kalandjait lemezre írták, majd elküldték az illetékeseknek, hogy sokszorosítsák, szépen becsomagolják, végül pedig továbbküldjék a kereskedőknek. Egy új trailert is kaptunk, amelyben három percen át nézhetjük a játékot.

Darkspore mozgókép, produceri kommentárral

Mit nekünk Diablo, ha egyszer kapunk Darkspore-t is? Na jó, ez így picit erős, nem valószínű, hogy a klasszikust lecseréljük majd a Maxis legújabb próbálkozására, ugyanakkor mindenképpen kíváncsian tekintgetünk felé, elvégre a zseniális Spore-t fogják átalakítani akció-szerepjátékká!

HWSW: Az első Windows Phone 7-es telefonok

Már részletesen bemutattuk, mire képes és mire nem képes a Microsoft Windows Phone 7 operációs rendszer, mik az erősségei és a hiányosságai, adósak vagyunk azonban a készülékek bemutatásával - az LG Optimus 7-ről és a Samsung Omnia 7-ről olvashattok tesztet a HWSW-n.

Németország kitiltotta a Black Ops európai verzióját

Germán testvéreinknél a különösen kemény cenzúra miatt nem jelenhet meg a Call of Duty: Black Ops sztenderd, európai verziója - amit gyakorlatilag minden más európai országban árulnak -, hanem kizárólag a Steamen keresztül aktivált honosított verzióval lehet majd játszani.

Az Activision is meg akarta venni a Rare-t

Az ex-Xbox főnök folytatja a Microsoft körüli érdekes sztorik kiteregetését. Pár napja megtudtuk, hogy az Apple milyen ideges lett, amikor a Microsoft felvásárolta a Bungie-t, most pedig arra derül fény, hogy a redmondiak komoly licitháborút vívtak az Activisionnel a Rare felvásárlására.

Monster Island - a meg nem valósult játékötlet

Az Irrational Games még májusban osztotta meg a nagyközönséggel azt a játéktervet, amiből végül a Bioshock lett, most azonban egy olyan játékötletet mutatnak be, amit 2001-ben találtak ki, ám sajnos sosem készülhetett el. Ez lett volna a Monster Island, konzolokra!

Silent Hill 8 - interjú a fejlesztőkkel

Szépen csendben készülget a Silent Hill 8, annyira csendben, hogy a fejlesztők egyelőre semmit nem szeretnének mondani róla. Inkább úgy döntöttek, hogy ebben a kis videóban bemutatkoznak, és biztosítják a rajongókat arról, hogy a jó úton járnak a sorozat feltámasztásában.

Felvásárolta Shinji Mikami stúdióját a ZeniMax

A ZeniMax Media tovább folytatja agresszív terjeszkedését a játékpiacon. Az id Software, a Bethesda és az Arkane Studios után lecsaptak a Tango Gameworksre is, melyet a Resident Evil alkotója, valamint a Bayonetta és a Vanquish rendezője, Shinji Mikami irányít.