Hírarchívum - 2017. december

Konzolokra is megjelenik a Titan Quest

Úgy tűnik, a THQ Nordic lát még potenciált a 2006-ban megjelent Titan Questben, a játékhoz ugyanis nemrég megjelent egy új kiegészítő, jövőre pedig konzolos változatokat is kap majd.

Januárban nyílt bétázik a Metal Gear Survive

A jövő év elején érkezik az első Metal Gear-játék, amit Kojima távozása után kezdett el fejleszteni a Konami. A kiadó januárban egy nyílt bétával igyekszik meggyőzni a szkeptikus rajongókat.

Februárban érkezik a Payday 2 Switch-változata

A The Walking Dead-játék mellett a Payday-sorozatot sem hagyja magára az Overkill Software, a Payday 2 VR-változata mellett a Nintendo Switch-átirat is fejlesztés alatt áll.

Berendelték a The Punisher második évadát

A készítők egy gyors Facebook-posztban erősítették meg, hogy második évadot kap a Megtorló önálló sorozata. Azt viszont még nem tudjuk, hogy mikor számíthatunk a folytatásra.

Switch-re költözik a Wasteland 2

Újabb fejlesztőcsapat fedezte fel magának a Nintendo Switch-et, ezúttal az inXile Entertainment célozgatott rá, hogy már javában dolgozik a konzollal: a jelek szerint készül a Wasteland 2 átirata!

Még több mobiljátékot szeretne a Nintendo

Lapértesülések szerint még több mobiljátékot szeretne a Nintendo, mert maga is belátta, hogy későn ugrott rá a területre, és be kell hoznia a lemaradását. Állítólag most további fejlesztőpartnerekkel tárgyal a cég.

Mobilokra is befut a Life is Strange

Chloe és Max megható története holnap iOS-re költözik. A Life is Strange első évadának három epizódját kapjuk meg első körben, míg a többi 2018 elején érkezik az androidos verzióval együtt.

Living Dark - neo-noir kaland a DayZ alkotójától

Egy véletlenszerűen alakított narratívával felvértezett cyberpunk kalandon dolgozik Dean Hall, a DayZ atyja. A bemutatkozó előzetesben minden van, ami kell: drogok, gengszterek, megavállalatok és kiborg katonák.

Battalion 1944 - jövőre csúszik a korai verzió

Még idén februárban összejött a pénz a független második világháborús FPS-re, a Battalion 1944-re. A projektet azóta felkarolta a Square Enix is, ám a srácok nem készültek el időben a korai hozzáférésű változattal.

Jön a Predator a Ghost Recon: Wildlandsbe

Ezen a héten indul a Ghost Recon: Wildlands legújabb eventje, a The Hunt. A dzsungeles környezetben azonban egy nem várt veszély leselkedik ránk: a teaser videó szerint a filmekből ismerős Predator vadászik majd a csapatunkra.