Hírarchívum - 2015. május

PlayStation Plus - íme, a júniusi kínálat

A Sony bejelentette, hogy milyen ajándékokat kapnak majd a PlayStation Plus előfizetői júniusban. A PS4-tulajok ezúttal négy játéknak örülhetnek, ezek közül az egyik egy AAA-cím!

Frissítve: Pénteken jön a felújított Halo 3: ODST

A Microsoft ugyan még adós a formális bejelentéssel, de a játék Xbox.comra kikerült adatlapja szerint pénteken bővül ki a Halo: The Master Chief Collection a felújított Halo 3: ODST-vel.

Szeptemberben jön az NBA 2K16

A 2K Sports bejelentette az NBA 2K16 megjelenési dátumát, emellett az előrendelői ajándékokról is lerántotta a leplet. Ezen kívül viszont még semmit (illetve semmi hivatalosat) nem tudunk a játékról.

Perception - új horrorjáték az Irrational veteránjaitól

Miután az Irrational szétszéledt, a csapat fejlesztői különböző kísérleti projektekbe kezdtek. Ezek közül a Perception az egyik, amely egy vak lányt főszerepeltető horrorjáték lesz.

The Technomancer - üdvözlet Noctisban!

A Spiders csapata bejelentette, hogy az idei E3-on többet is hallhatunk majd az új fejlesztéséről, a The Technomancerről, ízelítőként pedig három screenshotot tett közzé belőle.

HWSW: Androidon és iPhone-on is lesz Cortana

Platform-exkluzív funkcióból "egyszerű" multiplatform szolgáltatássá és alkalmazássá válik Cortana, a Microsoft digitális asszisztense, hasonlóan a vállalat Windows 10-es társalkalmazásához - írja a HWSW.

Armello - Game of Thrones állatokkal

Fantasy táblajátékon dolgozik a League of Geeks csapata. Az Armello leginkább a Trónok harcához hasonlít majd, a hatalmi harcokra koncentrál, de a szereplői különféle állatok. A cím szeptemberben érkezik PC-re és PS4-re,

Evolve - megérkezett az arénamód

Ingyenes DLC-vel bővült az Evolve. Az Arena mód pont az, aminek tűnik: a vadászok és a szörnyeteg egy zárt kupola alatt eshetnek egymásnak kötöttségek nélkül. Itt nincs vadászás és bujkálás, csak színtiszta akció.

Középkori parkourozás a Downwardban

A Paracal Games Studio bemutatta a Downwardot, egy belső nézetben játszódó kalandjátékot, melyben közel-keleti környezetben parkourozhatunk. A nyitott világú cím a tervek szerint 2016 végén érkezik PC-re.

Készül a Skylanders Superchargers?

Az biztos, hogy idén is kapunk Skylanders-játékot, ráadásul már az új rész címe is kiszivárgott, köszönhetően a motocross-legendának, Travis Pastranának. Az úriember forgatott ugyanis reklámfilmet az anyaghoz.