Hírarchívum - 2016. március

Elrajtolt az Overwatch animációs sorozata

A Blizzard a próbalehetőségek mellett képregényekkel és egy animációs sorozattal is készül az Overwatch premierjére, utóbbi pedig kezdetét is vette, már megtekinthető az első epizód.

Rendezői változatot kap a Deadlight

A Deep Silver ma megerősítette, hogy a három és fél évvel ezelőtt megjelent Deadlight idén nyáron rendezői változatot kap, ami Xbox One mellett PC-re és PlayStation 4-re is elérhető lesz.

Doom - a multiplayer módok is bemutatkoztak

A Doom többjátékos helyszínei után a játékmódok is megkapták a maguk bemutatkozó videóját. A trailer mellé kiadott sajtólevél szerint összesen hat játékfajtával indul majd az online vadászat.

GDC 2016: A BioWare titokban bejelentette új játékát

Alistair McNally, a BioWare egyik alkalmazottja mindenféle felhajtás nélkül jelentette be, hogy a csapat az új Mass Effect mellett egy új játékon is dolgozik. Kár, hogy ezt senki se vette észre, mert a pólóján szerepelt az új cím.

Vadonatúj technológiával jön a Telltale-féle Batman

A Telltale gyakorlatilag évek óta ugyanazzal az elavult motorral adja el újra és újra játékait, amelyek ennek megfelelően ugyanazt a koncepciót követik. A tavaly bejelentett új Batman-játék viszont végre továbblép, köszönhetően az új motornak.

Halo 5 - először akcióban a megújult Firefight

Első alkalommal leshető meg mozgás közben a Halo 5 már korábban beharangozott kooperatív játékmódja, a Halo 3: ODST és Halo: Reach epizódokból ismert, teljesen megújult Firefight.

Brit toplista: még mindig vezet a The Division

Habár az elmúlt héthez képest alaposan visszaestek a The Division eladásai, továbbra is a Ubisoft Massive játéka vezeti a brit toplistát, az újoncok pedig mögötte sorakoztak fel.

Star Citizen - Andy Serkis a kulisszák mögött

Elképesztő mennyiségű pénzt gyűjtöttek már össze a Star Citizen fejlesztői, így az egyjátékos rész színészgárdájára is volt miből költeni. Most Andy Serkis karakteréből és munkájából kaphatunk egy kis ízelítőt.

Csak ősszel kerül boltokba az új Sonic

Az eredetileg tervezettnél egy évvel később jelenik meg a legújabb Sonic-játék, amely a korábban óriásit bukott Boom-sorozat folytatása lesz. Rejtély, hogy miért kell ennyit várnunk rá.

A Superman-játék, amely sosem készült el

A 2006-os mozifilm óta nem készült komolyabb Superman-játék, jóllehet a megboldogult Factor 5 szeretett volna előrukkolni egy újabb adaptációval. A projektből aztán nem lett semmi, és még a fejlesztőcsapatot is magával rántotta.