Hírarchívum - 2017. május

Japánban leállítja a Sony a PS3 gyártását

Pár hónapja már pletykáltak róla, most pedig valósággá vált: a Sony úgy döntött, leállítja az előző generációs PlayStation gyártását, és nyugdíjazza a gépet Japánban.

Xbox One-ra is megjelenik a Kholat

Két évvel a PC-s és több mint egy évvel a PS4-es megjelenés után végül Xbox One-ra is megjelenik a IMGN.PRO horrorcíme, a Kholat. A játékban egy igaz történethez kapcsolódó rejtélynek járhatunk utána.

Call of Duty: WWII - ismeretlen hadműveletek is

Ugyan az új második világháborús Call of Dutyban ezúttal sem lehet majd a tengelyhatalmak oldalán belekóstolni a háború borzalmaiba, de a Sledgehammer Games ígéri, így is bőven kapunk újdonságot.

Logan Luckey - az új Ocean's Eleven?

Steven Soderbergh közel négyévnyi önkényes száműzetés után tér vissza a szélesvászonhoz. És ha már így alakult, akkor nem véletlen, hogy ismét ahhoz a témához nyúl, amiben mindig is az egyik legjobb volt.

Final Fantasy VII Remake - minden házon belül

A Square Enix nemrég jelentette be, hogy módosítja a rajongók által nagyon várt Final Fantasy VII Remake munkálatainak kivitelezését, így a jövőben teljesen belsős fejlesztés lesz a feldolgozás.

Betekintés a Perception kúriájába

Holnaptól vásárolható meg a Perception, amit a volt Irrational-fejlesztőkből álló The Deep End Games fejlesztett. A premier apropóján érkezett egy új kedvcsináló a játékhoz, lessétek meg!

Brit toplista: újra dobogós az Overwatch

Az Overwatch szülinapját követő leárazások és promóciók miatt új erőre kapott a játék, és egészen a második helyig küzdötte magát. Az Injustice 2 trónja azonban még így is biztonságban volt.

E3 2017: A Shenmue III is kihagyja az E3-at

Az új Beyond Good & Evil mellett a Shenmue III is kihagyja az E3-at, ezt a fejlesztők a legutóbbi videónaplójuk közzétételekor erősítették meg. Azt továbbra sem tudni, hogy pontosan mikor jelenik meg a játék.

Injustice 2 - akcióban Red Hood

Red Hood az első karaktercsomag részeként érkezik majd meg az Injustice 2-be; a most következő előzetes közel kétpercnyi ízelítőt ad abból, hogy mire képes Jason Todd vörös sisakos alteregója.

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Erre a hétre is jutott egy verekedős játék a Tekken 7 formájában, azonban a műfajtól idegenkedők is találhatnak érdekességeket az aktuális játékmegjelenéseket felvonultató listánkban.