Hírarchívum - 2010. szeptember

Ron Gilbert és Tim Schafer újra együtt dolgoznak

Húsz év után újra összeállt a Monkey Island-csapat kétharmada. Ron Gilbert már hónapok óta Tim Schafer csapatának az irodájában lébecolt, de csak most találták ki, hogy ideje lenne újra együtt dolgozni. Elvileg Gilbert egy régi ötlete kerül megvalósításra, s bár nem tudunk róla semmit, zseniális darab lesz, az tuti!

Ilyen gép kell a PC-s Medal of Honorhoz

Jövő héten indul a Medal of Honor nyílt PC-s bétatesztje, a számítógépes játékosok három egész napon át nyúzhatják a játékot. Egyszerre huszonnégyen, két pályán és két játékmódban apríthatják egymást - most már azt is tudni, milyen minimális elvárások mellett.

Családon belül marad a Project: MyWorld

A Realtime Worlds néhai fejese vásárolta meg a Project: MyWorldöt az új cége számára, és egyúttal a közösségi játékon dolgozó 20 embert is felkarolta. Az All Points Bulletint nem sikerült megmenteni, az Electronic Arts ingyen játékkal kompenzálja az előfizetőket.

Rendező nélkül a Kane & Lynch mozi

Bár a Kane & Lynch-játékokról megoszlik a játékosok véleménye, abban a többségük egyetért: a történet megér egy misét, nem véletlen, hogy a filmesek azonnal kiszemelték maguknak a címet. Az adaptáció forgatása októberben kezdődött volna, mostanra viszont rendező nélkül maradt a projekt.

11 percen át mozog az új Castlevania

A Konami egy frissiben kiadott, tömény gameplay jeleneteket felvonultató trailert mutatott be a nagyközönség számára. A 11 perc bőven elég arra, hogy magunk is bebizonyosodjunk arról, hogy a Lords of Shadow végre felnőtt a neves elődökhöz.

Az EA visszavágott Bobby Koticknak

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, Kotick úrnak bizony igen élces a nyelve, a diplomácia piszkos útjára lépett, amikor legnagyobb konkurensének is beszólt. Természetesen a gúnyolódó megjegyzéseit az Electronic Arts sem hagyhatta szó nélkül. A brazil szappanoperákra jellemző szájkarate folytatódik.

CoD: Black Ops - újabb részletek a kampányról

Mark Lamia, a Black Ops egyik vezető fejlesztője a minap megerősítette, hogy a játék kampányában egyszerre több hős szerepében tündökölhetünk, így élve át a történetet több nézőpontból is. A Call of Duty-sorozat rajongói számára már nem ismeretlen az effajta dramaturgia.

Jövő héten jön a Left 4 Dead új DLC-je

Jövő héten újra kiegészülnek a Left 4 Dead-játékok, a The Sacrifice című DLC mindkét részhez letölthető lesz, és egy sor újítással várja a rajongókat, PC-n ráadásul mindezt ingyen. A Valve emellett egy új játékmódot is bemutatott, amely Survival Versus névre hallgat.

Csúszik az NBA Elite 11 megjelenése

Az EA Sports az NBA-sorozat komoly megújítását ígérte idén, ennek fényében hagyták el a korábbi "Live" elnevezést, és lett az új rész címe NBA Elite 11. Mindennek azonban ára van: a játék nem készül el a megszokott október időpontra, kárpótlásul NBA Jamet kapunk helyette.

PlayStation Move puska-kiegészítő érkezik

Joggal örülhetünk az ICON cég által gyártott PS3 Move Battle Rifle kiegészítőnek, hiszen ebből nyugodtan következtethetünk arra, hogy a lövöldözős játékokban is tetemes részt vállal majd a jövőben a Sony mozgásérzékelős kontrollerje.