Hírarchívum - 2015. július

Ázsia free-to-play Titanfallt kap

Ázsiában kiemelkedő népszerűségnek örvendenek a free-to-play PC-s játékok, nem véletlen, hogy ezért több nagyobb címet is átalakítottak már, méghozzá dedikáltan erre a piacra. A következő jelölt a Titanfall.

Nintendo Wii U - megvan a tízmilliós mérföldkő

A Nintendo közzétette a legfrissebb pénzügyi jelentését, ebből derült ki, hogy az elmúlt negyedévben hazavitték a tízmilliomodik Wii U-t is. Persze a konzol szénája ettől még nem áll jól.

Frissítve: megvette a Razer az Ouyát

Vége a pletykálkodásnak, és egyúttal vége az Ouyának is: a Razer bejelentette, hogy felvásárolta az Ouyát, legalábbis mindent, ami az androidos konzol szoftveres oldalához volt köthető.

Augusztusban jön a PC-s Final Fantasy Type-0 HD

Végleges megjelenési dátumot kapott a Final Fantasy Type-0 HD PC-s változata, emellett érkezett néhány screenshot a játékról, sőt a gépigényére is fény derült. Az előrendelőknek DOTA 2-ajándékok járnak.

Új képeken a Batman v Superman

Három új állókép érkezett a Batman v Supermanről, az Empire magazin jóvoltából Batmanről, Supermanről és Lex Luthorról is kaptunk egy-egy fotót. Messze van még az a jövő március!

Nintendo NX-re is megjelenhet az új Dragon Quest

Tegnap Dragon Quest-napot tartott a Square Enix, és alapos helyzetjelentéssel szolgált a sorozat jövőjét illetően. Többek között bemutatkozott az új rész is, ami - ha minden jól megy - Nintendo NX-re is megjelenhet majd.

Fallout 4 - jön a 400 oldalas túlélési kézikönyv

A Skyrim hasonló kézikönyvét is készítő Prima Games és a Bethesda ma megerősítette, a Fallout 4 novemberi megjelenésével egyszerre érkezik majd a közel 400 oldalas Vault Dweller's Survival Guide is.

Itt van a Games with Gold augusztusi kínálata

Augusztusban sem maradunk Games with Gold-játékok nélkül, a következő hónapban ráadásul meglepően erős kínálattal jelentkezik a sorozat. A címek között szerepel a Metro-sorozat és a Metal Gear Solid is.

Survarium - méretes javítás érkezett

Tegnap megérkezett a Vostok Games fejlesztette free-to-play Survarium legújabb, méretes frissítése, ami többek között egy új játékmóddal és rengeteg vadonatúj csúzlival bővítette az eddigi kínálatot.

GC 2015: Végre jön az első Crackdown gameplay

Phil Spencer ismét aktív volt a Twitteren, így elkotyogta, hogy a hamarosan elrajtoló Gamescomon végre bemutatkozik az Xbox One-ra fejlesztett Crackdown első játékmenet-kedvcsinálója is. Várjátok?