Hírarchívum - 2011. augusztus

Két új Yakuza-játék is készül

Örülhetnek a keleti GTA-rajongók, ugyanis nem egy, de rögtön két folytatás is készül a Yakuza-témában. Ebből az egyik egy PSP-s folytatás, míg a másik a Yakuza igazi ötödik része. Úgy tűnik, a sorozatot még a földrengés sem képes megállítani, sőt, csak erősebbé teszi.

Blizzard: meg tudjuk tartani a WoW-előfizetőket

Idén először láthattunk egy némileg nagyobb esést a World of Warcraft évek óta folyamatosan növekvő előfizetői bázisában. A Blizzard szerint azonban semmi gond: az új trial rendszer máris nagyon sikeres, ráadásul új piacokon is elindulnak még ebben az évben, ami további növekedést hozhat.

Dragon Age III - mentsük meg a világot önmagától

Ugyan hivatalosan még mindig nem jelentették be, a BioWare úgy beszél a Dragon Age III-mal kapcsolatban, mintha teljesen természetes és egyértelmű lenne mindenki számára, hogy már javában várni kell. Nos, várni kell is, s a játék valójában fejlesztés alatt is áll, most pedig beesett némi apróság felőle.

Lehet jelentkezni a The Secret World bétájára

Bár pénteken akarták indítani a Funcom srácai, végül csak tegnap óta lehet regisztrálni a The Secret World bétatesztjére. A korai verzió kipróbálására két úton biztosítanak lehetőséget: a megszokott módon kitöltünk egy adatlapot és várunk, vagy segítünk a Facebookon promózni a játékot, és akkor biztos a bejutás.

Rendezz filmet a Driver: San Franciscóval

Nem gondoltam volna, hogy valaha még lelkesedni fogok egy Driver-játékért, főleg nem az előző rész után, de ahogy akkor is, most is a filmrendező-üzemmód hozza vissza a rajongásomat. Az anyag pénteken jelenik meg, úgyhogy éppen ideje, hogy ebből is lássunk valamit.

Hard Reset - megvan a pontos dátum

Az eddig is tudtuk, hogy várhatóan mikor jelenik majd meg a PC-exkluzív Hard Reset, sőt az is világos volt, hogy más játékokkal ellentétben itt nem kell éveket böjtölnünk a bemutatkozásig, de most végre a pontos érkezési dátumról is lelibbent a fátyol. Újabb lengyel remekmű van készülőben.

HWSW: Itt a szuper-3G, a Telenor Hipernet

Aki a Telenort idő előtt elkönyvelte vesztes cégnek, amely bármihez nyúlhat, semmi sem jön össze neki, súlyosan tévedett. A szolgáltató augusztus közepén olyant mutatott, amire eddig egyik vetélytársa sem volt képes: a cég gyakorlatilag egész Budapesten többszörösére gyorsította a 3G-s adathálózatát, írja a HWSW.

Portal 2 - PC-n fogyott a legjobban

Manapság már azt szokhattuk meg, hogy az egyes fejlesztők a haszon nagyobb részét a konzolos eladásokból realizálják, a PC-s verziónál pedig reménykednek, hogy visszahozza a belerakott pénzmennyiséget. Nos, úgy tűnik, hogy a Portal 2 esetében nem egészen így alakult a dolog.

Modern Warfare 3 - marad a Steam-támogatás

A Valve megerősítette, hogy a Call of Duty: Modern Warfare 3 Steamworks-támogatással érkezik és már most előrendelhető a népszerű disztribúciós rendszeren. Miért is járunk jól? Már az első naptól kezdve élvezhetjük a dedikált szervertámogatást is. Természetesen mindez a PC-s verzióra igaz.

Season Pass érkezik a Gears of War 3-hoz

Nem, nem online passről van szó, hanem egyfajta DLC-bérletről, amit ha megvásárolunk, megkapjuk az első négy letölthető tartalmat a Gears of War 3-hoz. Így 33 százalékkal kevesebbet kell lecsengetnünk érte, mintha külön-külön fizetnénk értük. 30 dollárért szinte ajándék.