Hírarchívum - 2019. január

Switchre látogat az Among the Sleep

Ráadásul nem is a fapados, hanem a felújított grafikával és átdolgozott dialógusokkal rendelkező Enhanced Edition lesz majd elérhető a Nintendo konzolján, még valamikor a 2019-es év során.

Ütős kedvcsinálón a Shazam!

Vadonatúj reklámon ütötte fel a fejét a Shazam!, melyben a trailer jelenetei mellett sok újdonsággal is találkozhatunk. Eddig még egészen viccesnek tűnik a leginkább horrorfilmek rendezéséből élő David F. Sandberg legújabb alkotása.

Denuvo védelmet kap a Metro Exodus

A Deep Silver és a 4A Games a mai napon frissítette a játék steames adatlapját, így mostanra már biztosan lehet tudni, hogy a játékot a Denuvo próbálja majd megvédeni a kalózok támadásaitól.

Később érkezik a Legendás állatok folytatása

A Harry Potter-univerzumban játszódó széria következő részét a tervezettnél némileg később, csak ősszel kezdik majd el forgatni. A premier időpontja eddig még nem ismert, a film helyszíne viszont már kezd körvonalazódni.

Overwatch - középpontban a kínai kultúra

Hamarosan érkezik a Lunar New Year event az Overwatchba, melynek köszönhetően a fejlesztők már el is kezdték lerántani a leplet az új, a kínai történelem és folklór ihlette egyedi skinekről.

Detective Pikachu - gyomorrontós pokémonok

Vadonatúj TV-reklámot kapott a Warner Bros. pokémonos alkotása, melyben többnyire a trailerből már ismert jeleneteket vágtak össze újból. Akad benne pár másodpercnyi új anyag is, melyen Pikachu olyat tesz, amire senki sem számított.

Brit toplista: jól rajtolt az Ace Combat 7

A repülőgépes franchise 1995-ös debütálása óta az egyik legjobb megjelenésén van túl, de úgy látszik, még ez sem volt elég, hogy letaszítsa a trónról a New Super Mario Bros. U Deluxe-kiadását.

HWSW: Elég jövedelmezőek az "ingyenes" játékok

Az ingyenesen is játszható játékok hozták a legnagyobb bevételt 2018-ban a digitális játékok piacára. A 109,8 milliárd dolláros piac valójában a 80 százalékát a free-to-play kategóriának köszönheti - írja a HWSW.

Így készült a Sekiro: Shadows Die Twice világa

Folytatódik a Game Informer Sekiro-hónapja, a legújabb videóból kiderül, hogy miben különbözik a Sekiro: Shadows Die Twice világa a Dark Souls és a Bloodborne helyszínétől mind tematikusan, mind vizuálisan.

Még idén megjelenhet a Death Stranding?

A Kojima Productions még mindig nem árulta el a Death Stranding dátumát, sem azt, hogy hol tart most a fejlesztés. A Best Buy kanadai részlege viszont úgy tudja, hogy még 2019-ben a boltokban lesz az anyag.