Hírarchívum - 2015. október

Mikrotranzakciók a Payday 2-ben

A Payday 2 új frissítésével, a Blackmarket Update-tel mikrotranzakciók kerültek a játékba. A rajongóknak természetesen nem tetszik az újítás, főleg, hogy az Overkill anno megígérte, hogy nem lesznek ilyenek a címben.

Pontos dátumot kapott a Sebastien Loeb Rally Evo

Még a nyáron jelentették be, hogy jövő év elejére csúszik a Sebastien Loeb Rally Evo. A Milestone játéka most pontos megjelenési dátumot kapott, valamint egy új trailert is megnézhetünk a bejelentés alkalmából.

Nem lesznek reklámok a Steamen

Úgy tűnik, hogy a Steamen nem fogunk reklámokat látni egyhamar: a Valve-os Erik Johnson a GameSpotnak adott interjújában árulta el, hogy nem szeretnék a Steamet ilyen célokra használni.

Befutott a Ratchet & Clank-mozi első trailere

2016-ban örülhetnek majd a Ratchet & Clank rajongói, hiszen az új játék mellett mozifilm is készül a széria alapján. Ennek a filmnek futott most be az első trailere, melyet a kattintás után meg is nézhettek.

Már lehet jelentkezni a Battleborn technikai tesztjére

A hónap végén kipróbálható lesz a Battleborn egy zárt technikai teszt keretében - jelentették be a játék hivatalos Twitterén. A tesztre bárki jelentkezhet, de természetesen a bejutás nem garantált.

Élőszereplős traileren a Fallout 4

A Bethesda tökéletesen elkapta a Fallout 4 hangulatát az RPG legújabb élőszereplős előzetesében. A vándor és kutyája Boston környékét járja, amikor rábukkan a power armorra. Idilli kép.

Nem lesznek töltőképernyők a The Divisionben

A Ubisoft Massive közösségi menedzsere, Hamish Bode egy interjúban elmondta, hogy nem lesznek töltőképernyők a The Divisionben, így zavartalanul hódolhatunk az akciónak és a felfedezésnek.

Valve: a többség nem fejleszt gépet a VR-ra

A Valve legfrissebb felmérése szerint a legtöbb játékos a jelenlegi konfigurációjával ül fel a VR-vonatra, az új technológia miatt eszükben sincs PC-t fejleszteni. Emellett kiderült, hogy a többség a hálószobájában játszik.

Jövő év elején jön a Dying Light: The Following

Nagyon úgy néz ki, hogy egy évvel az alapjáték megjelenése után kerül boltokba a Dying Light első nagyobb kiegészítője, a The Following. Az új trailer mellett a Techland pontosított egy kicsit a dátumon.

Dark Souls III - képözön 4K-ban

Ezúttal a From Software szerepjátékának online módját láthatjuk egy csokornyi látványos screenshoton keresztül. A vörös fantomok ezúttal is betörhetnek a saját játékunkba, hogy elpusztítsanak bennünket.