Válassz időpontot:
Hírarchívum - 2013. november
Fejlesztői naplón a Castlevania: Lords of Shadow 2
A MercurySteam útjára bocsájtotta a fejlesztői naplósorozatuk első részét, amely esetünkben a főszereplőre, Draculára koncentrál majd. Miből lett a cserebogár, azaz félelmet nem ismerő vármpírúr? Gabriel! Hova jutottál?
Deadfall Adventures - kalandozás a Szaharában
A Farm 51 akciójátéka a jövő héten jelenik meg PC-re és Xbox 360-ra, addig is néhány perc gameplay-jel kell beérnünk. Afrika legnagyobb sivatagába kutathatunk kincsek után, amikre az ellenség is feni a fogát.
Szétszedjük a PlayStation 4-et
Most már gyakorlatilag mindent láttunk a PlayStation 4-ről, itt az ideje, hogy eltávolítsuk a konzol burkolatát, és megnézzük belülről is a masinát. A csavarhúzó Yasuhiro Ootori, Sony-mérnöknél van.
Szövetkezik a Ubisoft és a Square Enix
Viszonylag ritka a játékiparban, hogy két kiadó összefogjon, pedig a Ubisoft és a Square Enix éppen ezt lépte meg a minap: mostantól mindkét cég árulja a másik merchandise cuccait.
November végén jön a Battlefield 4-regény
Hasonlóan a harmadik részhez, a DICE legújabb üdvöskéjét is élvezhetjük könyvalakban. Ráadásul már nem kell sokat várni a Battlefield 4: A háború küszöbén című kötetre, elvégre a hónap végén landol a boltokban.
Fejlesztői naplón a Tearaway
A PS Vita-tulajok már előre dörzsölhetik a tenyerüket, elvégre újabb unikumdarab landol a boltokban a jövő héten. A Tearaway a LittleBigPlanet fejlesztőinek vadonatúj címe, amely egy papírmasé világba kalauzol bennünket.
Kétszáz autót tartalmaz a Forza Motorsport 5
A Forza 4 ötszáz verdát tartalmazott, akkor a folytatás miért csak kétszázat? A Turn 10 nem követi a Gran Turismo fejlesztőinek példáját, azaz ha nem muszáj, nem hoz át feltupírozott autókat az előző generációból.
NBA Live 14 - befutott az új trailer is
A tegnap screenshotok után egy új trailert is kaptunk az NBA Live next-gen konzolokon visszatérő epizódjából, az előzetes a LIVE Season és a CourtQ fícsöröket mutatja be az érdeklődőknek.
Ingyen Killer Instinct jár az Xbox Live-veteránoknak
Mármint nem az egy karaktert tartalmazó free-to-play változat, hanem a minden földi jóval megpakolt komplett kiadás. Ha elég nagy az Gamerscore-jaid száma, s jó pár évet aktívan eltöltöttél a Live-on, reménykedhetsz.
Microsoft: több PC-s játékunk lesz
A Microsoft Studios fejese, Phil Spencer elismerte, hogy a cég az utóbbi időben nem foglalkozott túl sokat a windowsos játékokkal, viszont megígérte, hogy a jövőben több számítógépes first-party címre számíthatunk tőlük.