Hírarchívum - 2007. január

Warmonger - újabb PhysX kártyára épített FPS

2029-ben játszódó apokaliptikus FPS-t jelentett ma be a NetDevil. Monumentális helyszínekben és szemkápráztató effektekben nem lesz hiány, az tuti!

Felfedték a következő három Sam & Max-részt

Éppen, hogy a múlt héten elérhetővé vált a Sam & Max folytatásának második epizódja, a Telltale Games máris bejelentette a soron következő három új részt.

Egyre biztosabb a The White Council törlése

A napokban már felröppentek az első pletykák, melyek szerint az EA leállította új Gyűrűk Ura-RPG-jének a fejlesztését. Most újabb részletekre derült fény!

Nyáron kerül boltokba a Hellgate: London

A Hellgate: Londont kiadó Electronic Arts bejelentette, hogy az FPS-RPG hibrid idén nyáron kerül majd boltokba. Pontosítások sajnos nem érkeztek egyelőre.

Megérkezett a Tortuga: Two Treasures demója

Végre kipróbálható az Ascaron akció-kalandjátékának folytatása - ha nem volt elég a Sid Meier's Pirates és a Pirates of the Caribbean, próbálkozz meg az új Tortugával!

Senki sem tudta feltörni a PlayStation 3-at

November végén érdekes versenyt hirdetett a Sony: egy PlayStation 3-által futtatott weboldalon található kép törlése volt a cél - mint kiderült senki sem járt sikerrel.

CES 2007 Live Blog a Buzz.hu oldalon!

A CES megnyitóján tizedik alkalommal mondott Bill Gates nyitóbeszédet, természetesen Windows Vistával és Xbox konzollal körülölelve.

Három perc Crysis

Az EA sem tétlenkedett a hétvégén, és feldobott a netre egy három perc hosszúságú, izgalmas gameplay videót a Far Cry készítőinek Crysis című új játékából.

Csütörtökön jön a Gears of War DLC

Január 11-én, azaz csütörtökön már tölthető lesz a legújabb Gears of War Downloadable Content (DLC), mely két új multiplayer pályával bővíti majd a játékot.

Feltöltik az USA PS3 készletét

Peter Dille, a Sony America fejese személyesen jelentette ma be, hogy már elindult egy nagyobb Playstation 3 szállítmány az Egyesült Államok felé.