Válassz időpontot:
Hírarchívum - 2011. augusztus
Csődbe mentek az L.A. Noire alkotói?
Mint ismeretes, az L.A. Noire-t jegyző Team Bondi sora nem ment túl egyszerűen az elmúlt hónapokban, az idegbeteg menedzsment követelései és az elképesztő munkakörülmények óriási botrányt váltottak ki. A stúdió azóta nem is tudott támogatóra lelni, a pletykák szerint már csődbe ment.
Final Fantasy XIII-2 - Európában a jövő év elején
Bár eredetileg reménykedtünk benne, hogy a Final Fantasy XIII-2 még az idei év végén boltokba kerül, a Square Enix utólag megerősítette, hogy csak Japánban lesz premier decemberben. Utána a januárban bíztunk - mint kiderült, ez a dátum pedig csak Amerikára vonatkozik.
Nyilvánossá válik a Doom 3 forráskódja
A QuakeCon egyik legérdekesebb bejelentése volt, mikor John Carmack a nyitóbeszéde alatt megemlítette: az év végén nyilvánossá teszi a Doom 3 forráskódját. Persze mindez nem feltétlenül a játék miatt fontos, inkább az alatta futó motor, az id Tech 4 számít: ez hajtja majd például a Prey 2-t is.
A hónap közepén jön PC-re a Bastion
Xbox Live-on óriási sikert aratott a Bastion, és ahogy azt a készítők korábban megígérték, hamarosan számítógépen is tesztelés alá vehetjük a játékot. Mindemellett a cím zenei aláfestése is megvásárolhatóvá vált, de aki szeretné, az interneten keresztül is hallgathatja - ebben az esetben ingyen.
Észak-Koreának farmoltak a hackerek
Érdekes, "vasárnapra pont jó" sztorit közölt le a New York Times, értesüléseik szerint a dél-koreai rendőrség öt hackert fogott el, akik Észak-Korea egyik kormányzati ügynökségének farmoltak, illegális eszközökkel természetesen. Hatmillió dollárt kalapoztak össze, ennek a fele jutott Phenjannak.
Megint a Band Hero miatt perlik az Activisiont
Újra előkerült a Band Hero, megint a 2009-es játék miatt perlik az Activisiont. Ezúttal a Maroon 5 frontembere állítja azt, hogy a kiadó szerződést szegett, mert olyan célokra is felhasználta a lemodellezett külsejét, amire ő nem is adott engedélyt - kártérítést követel, majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
Külön divízióvá alakult a BioWare az EA-n belül
Alapos strukturális átszervezéseken esett át az Electronic Arts, több igazgatót előléptettek, illetve a BioWare-t immár külön divízióként tartják számon, s nemcsak egyszerű fejlesztőcégként. A kiadó ezzel egyúttal felkészül a digitális piacon folyó harcra is, mondta a vezérigazgató.
A Nintendo DS-t sem hagyja ki a Modern Warfare 3
Erre is számítottunk ugyan, de az Activision sokáig húzta a bejelentést: a Nintendo Wii-s változat megerősítése után a készítők azt is elárulták, hogy DS-re is megjelenik a Call of Duty: Modern Warfare 3. A játékot a korábban leépítéseken átesett n-Space fejleszti, ők csinálták az előző részeket is.
Gyűjtői változatot kap a Skyrim
Hatalmas műanyagsárkánnyal együtt érkezik a The Elder Scrolls V: Skyrim gyűjtői változata. A csomag a standard kiadás két és félszerelésébe kerül majd, és egy raklapnyi extrával várja a rajongókat - más kérdés, hogy a Bethesda szerint is igen korlátozott számban lesz elérhető.
Jogi vita a Minecraft fejlesztői és a Bethesda között
Jogi vitába keveredett a Minecraftet jegyző Mojang a Bethesdával, erről maga Notch, a Minecraft kitalálója és a stúdió feje beszélt. A Bethesdának az nem tetszik, hogy a csapat következő projektje a Scrolls nevet viseli, mert az szerinte összetéveszthető az ő The Elder Scrolls sorozatával.